Hullottak a csillagok

IRC – Szardínia Rali

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az IRC történetének legkeményebb versenye volt a Szardínia Rali, ahol a mezőny több mint fele kiesett, többségük tetőn vagy egy fán végezte.

Az idei IRC legnehezebb futama volt a Szardínia Rali, ahol a rajthoz állt 38 párosból mindössze 16-an értek célba.
A versenynek már az első, 28 km-es szakasza alaposan megtizedelte a mezőnyt. Az első áldozat, a legnagyobb sztár, az egy héttel ezelőtt pályafutása első vb-futamgyőzelmét megszerző Sébastien Ogier volt. Ő mindössze hat kilométer megtétele után kapott defektet, majd a felforrt motor miatt Peugeot-jával feladta a versenyt.
Nem sokkal ezután kellett mentőhelikoptert hívni a bajnokság harmadik helyén álló Guy Wilkshez, akinek Skoda Fabiáját negyven méterre az úttól egy fa állította meg. Wilksnek két csigolyája tört el, de felépülésében bíznak az orvosok.
Szintén az első gyorsasági áldozata lett az IRC-szezonját most kezdő Andreas Mikkelsen, a mezőny egyetlen Ford Fiestájával. Ő olyan szerencsétlenül borult fel, hogy az autója ugyan alig sérült meg, de nem tudták talpra állítani. Hogy a szakasz betetőzze a káoszt, a mezőny közepén egy Mitsubishi kigyulladt, ami miatt az utána indulók számára etappá nyilvánították a gyorsaságit.

Az így megtizedelődött mezőnyben Jan Kopecky nyerte az első szakaszt, aki hatodiknak indulva egy kicsit jobban tapadó pályán versenyzett, ám a következő gyorsaságin elszúrta győzelmi lehetőségét, amikor egy sziklán defektet kapott és közel egy percet veszített. A 45 éves olasz veteránnak mondott, valójában örökifjú Paolo Andreucci azonban élt a lehetőséggel és a szombati napot az élen zárta a Peugeot Italia 207-esével. Másnap azonban az első kör három gyorsaságijára túl puha futóművel ment ki, amivel fél percet veszített.

Ezt kihasználva állt vasárnap reggel az élre Kris Meeke. De csak egy gyorsaságiig tudott ottmaradni, mert Juho Hänninen a következőn megelőzte őt. A tavalyi bajnok és az idei bajnokságot vezető között azonban nem tudott folytatódni a nagy csata, mert Meeke a tizedik gyorsaságin sokat kockáztatott, lecsúszott az útról és Peugeot-ját egy fa állította meg.
Ez után Hänninennek már nem maradt ellenfele és több mint fél perc előnnyel nyert. A második körre módosított a beállításokon Andreucci, és úgy küzdött a második helyért, mintha az élete múlna rajta. Az utolsó gyorsasági előtt 1,8 másodpercre zuhant a nyakára Kopecky. Az olasznak azonban a helyén volt a szíve, és az utolsó szakaszt megnyerve megszerezte a második helyet Kopecky előtt. Ezzel megvédte a Peugeot becsületét, és megakadályozta, hogy a Skoda újabb kettős győzelmet arasson.

A verseny elején még valószínűleg senki sem gondolta, hogy négykerékhajtású autóval pályafutása első murvás versenyét teljesítő Thierry Neuville szerez pontokat a Peugeot-nak a gyártók versenyében (ahol minden márkából a legjobb két autót értékelik). Mégis így lett, miután a fiatal belga a negyedik helyen futott be.
Az első napot gyakorlatilag fék nélkül teljesítő Bruno Magalhaest csak egy hajszál választotta el attól, hogy kiessen a versenyből, miután a fékcseréje után a maximálisan megengedett késéssel hagyta el a szervizparkot. De megérte a sietség, mert vasárnap a tizedik helyről az ötödikre kapaszkodott fel, amivel a bajnokságban Meeke-et megelőzve most ő a legjobb p peugeot-s.

Teemu Arminen lett a verseny legjobb N-es pilótája, miután a négyszeres világbajnok Tommi Mäkinen műhelyében készült Subaruval hatodiknak futott be. Erre a pozícióra pályázott PG Andersson is, aki egy Evo X-es Mitsubishivel defekttel kezdte a versenyt, és az itt szerzett hátrányát már éppen ledolgozta volna Arminennel szemben, amikor a tizedik szakaszon féltengelytörés miatt kiállt. Andersson azonban most is bizonyította gyorsaságát és azt rebesgetik felőle, hogy nem csak két versenyre fog beugrani a Stobart–Fordhoz a rali vb-n, hanem akár egész éves szerződést is kaphat jövőre.

A verseny magyar résztvevője, a Vizin–Doromby páros ezúttal sem kezdte szerencsésen az IRC-szereplést, hiszen a tavalyi első futamukhoz hasonlóan a jobb első futóművet ütötték ki, amikor az ötödik gyorsaságin egy patakátkelésnél felúszott a Honda és egy beton hullámtörőnek ütköztek. A második helyről kellett feladniuk a versenyt, ami annál is bosszantóbb, mert az addig vezető észt Kaspar Koitla másnap felborult és a kétkerekesek versenyét a brit Harry Hunt egy Vizinék Hondájánál kisebb kategóriájú R2-es Ford Fiestával nyerte.
A bajnokságban a murvaspecialista Hänninen 11 pontra növelte előnyét az aszfaltos versenyek előtt, és 42 egységgel vezet 31 pontos csapattársa Kopecky előtt. Wilks kiesése ellenére 25 ponttal megőrizte harmadik helyét. A legjobb peugeot-s versenyző Magalhaes 17 ponttal a negyedik. A bajnoki cím védője, Kris Meeke egyre nehezebb helyzetbe kerül, hiszen az eddigi öt versenyéből csak kétszer ért célba, és 15 pontjával csak az ötödik helyen áll. A Peugeot, sztárvendégei (Ogier, Andreucci) ellenére sem tudta megtörni a Skoda sikersorozatát, és a csehek megint három ponttal többet vittek haza, mint ők. Így a Skoda 80 ponttal vezeti a gyártók bajnokságát, a 46 pontos Peugeot előtt.
Az IRC következő futamát, az Ypres Ralit két hét múlva, június 24-26-a között rendezik Belgiumban.
A Szardínia Rali végeredménye:
  1. Hänninen–Markkula, Skoda Fabia S2000, 2:31:28,6
  2. Andreucci–Andreussi, Peugeot 207 S2000, +35,6
  3. Kopecky–Stary, Skoda Fabia S2000, +38,2
  4. Neuville–Klinger, Peugeot 207 S2000, +5:58,6
  5. Magalhaes–Magalhaes, Peugeot 207 S2000, +9:55,8
  6. Arminen–Nikkola, Subaru Impreza, +10:12,3
  7. Ricci–Barone, Subaru Impreza, +11:33,4
  8. Batistini–Pisano, Peugeot 207 S2000, +11:58,1


Az IRC-bajnokság állása
  1. Hänninen 42
  2. Kopecky 31
  3. Wilks 25
  4. Magalhaes 17
  5. Meeke 15
  6. Hirvonen 10
  7. Andreucci 8
  8. Vouilloz 6
  9. Sarrazin 5
  10. Pozzo 5
  11. Neuville 5


Gyártók bajnoksága
  1. Skoda 80
  2. Peugeot 46
  3. Ford 15
  4. Subaru 11
  5. Mitsubishi 8


Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?