Húsz éve ment el Ayrton Senna

Senna már 20 éve nincs köztünk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ayrton Senna, minden idők egyik, ha nem a leggyorsabb pilótája 1994. május 1-jén vesztette életét Imolában.


Ma még mindig csak 54 éves lenne Ayrton Senna, az a háromszoros F1-világbajnok brazil autóversenyző, aki 1994. május 1-jén szenvedett halálos balesetet Imolában, a Tamburello-kanyarban. Egy nappal azután, hogy a szintén 1960-as születésű osztrák Roland Ratzenberger is életét vesztette annak a tragikus San Marinó-i Nagydíjnak az időmérő edzésén.
Hirdetés

A hazájában nemzeti hős, a sokak szemében a valaha volt legjobb pilóta, a legendás Senna 1984-ben a Tolemannal debütált az F1-ben. A következő évben rögtön felkerült a Lotushoz, világbajnoki trófeáit 1988-ban, 1990-ben és 1991-ben már a McLaren-Hondánál szerezte, mint '89-ig a nagy rivális Alain Prost csapattársa. A Williamshez utolsó szezonjában igazolt. Nála több futamot (41) csupán a tavaly decemberi síbalesete óta élet és halál közt lebegő Michael Schumacher, illetve Prost professzor nyert. Monacóban hatszor is győzött, időmérőn 65 alkalommal bizonyult a leggyorsabbnak. Emlékezzünk rá az alábbi hungaroringi videóval, zseniális.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?