Huszonötezer Leafet adtak el az USA-ban

Amerikában is egyre népszerűbb a Nissan Leaf

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Miután a Nissan Leafet immár Amerikában is gyártják, látványosan beindultak az eladások. A napokban átvette boldog tulajdonosa a huszonötezredik Amerikában forgalomba helyezett Nissan Leaf villanyautót.


A Nissan Leafet január óta gyártják a tennessee-i állambeli Smyrnában is, ahol - az angol, sunderlandi üzem mintájára - belsőégésű Nissanok mellett készülnek a villanyautók. A gyáregységhez tartozó üzemben lítium-ionos akkumulátorokat is gyártanak, így az Amerikában forgalmazott Leafek immár százszázalékosan amerikai terméknek számítanak. Talán ez is lehet az oka az értékesítés beindulásának, de még inkább az, hogy a Leaf megújult, hosszabb a hatótávja és természetesen a lokális gyártás következtében olcsóbb is (28 800 dollár az alapára, 21 300 dollár az állami támogatással csökkentett listaára).
Már márciusban rekordot döntött az eladás, amit az áprilisi 23,5 százalékos (tavaly áprilishoz viszonyított) növekedés csak tetézett. Az érdeklődés nemcsak Kaliforniára és a nyugati partra jellemző, sok vevő választotta ezt a környezetkímélő autót Atlantában, Raleigh-ben, Denverben, Dallasban, Chicagóban és St. Louisban is.
Hirdetés

A Nissannál tisztában vannak, hogy a jármű népszerűsége egyre több gyorstöltőállomás telepítését követeli meg, de tudják, hogy ennek az ellenkezője is igaz: ha javítják az infrastruktúrát, több elektromos autót tudnak majd eladni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?