Hirdetés

Hyundai még nem volt ilyen vagány!

Crossovernek tűnik, pedig SUV-nak mondják; mindenképp vagány a Hyundai Kona

Ami a Kiánál a Stonic, az a Hyundai esetén a Kona. Legalábbis nagyjából. A Hyundai azonban csakis turbós és egyelőre kizárólag benzines motorral adja újdonságát.

A héten hazánkban is bemutatkozott a Hyundai Kona, de még csak statikusan láthattuk. Persze kitalálható, alapmotorjával sem lehet lomha

Megvan még valakinek a Hyundai Pony a kilencvenes évek elejéről? Unalmas volt, de már az is elnyűhetetlennek számított, ahogyan a kétezres évek első felének hasonlóan vérpezsdítő koreai autói is. De már jó 10 éve nem csak minőségükkel, tudásukkal, gusztusosságukkal is meggyőzőek a mára nem mellesleg és nyilván nem véletlenül az ötödik legnagyobb gyártónak számító Hyundai-Kia autói. Most pedig itt van a Hyundai Kona, a Kia Stonic[/url] rokona, ami méretével nagyon hasonló, de azért 2,5 centivel hosszabb, 2 centivel nagyobb tengelytávolságú, és

legfontosabb különbségként nem crossover, hanem valódi SUV.

A mai divat szerint szögletesített, meg persze műanyaggal burkolt kerékjárati íveket kap, továbbá kéttónusú fényezést, lebegő hatású tetőt

SUV, nem terepjáró, illúzióink ne legyenek. A Stonickal szemben lehet benne összkerékhajtás, ám meglepő módon 1,3 centivel szerényebb, mindössze 17 centiméter hasmagasságú. Amúgy nagyjából ugyanazt tudja, mint a Stonic. Fenemód divatos, négy beltéri színvilágot, meg – sok más mellett – LED fényszórót, head-up displayt, 8 colos érintőképernyős navigációt, Apple CarPlay és Android Auto kompatibilitást adó.

Hirdetés

Hyundai Kona, méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4165 1800 1550* 2600 361-1143

Belülről nem olyan vészesen színes egyéniség, mint kívülről, de egy-két betéttel az enteriőr is feldobható, négy belső színvilág választható

Hajtáslánca egyelőre mindenképp benzines, a kínálatban a háromhengeres 1.0 T-GDI 120 lóerővel, csakis fronthajtással és 6 fokozatú kézi váltóval szerepel, míg az 1.6 T-GDI négyhengeres 177 lóerővel, automatikus összkerékhajtással és 7 fokozatú duplakuplungos (DCT) automatával érhető el. Dízel majd jövőre lesz, 1,6-os 110 lóerős kézi váltóval és 136 lóerős a DCT-vel.

Hiába mondják SUV-nak, hiába lehet akár összkerekes, a Kona (is) elsősorban közútra való

A Kona egyértelműen a divatos és tehetős fiatal vevőket célozza. Egyedi dizájnja mellé kapott három – a maga területén sikeres és egyedülálló – nagykövetet is, Vágó Réka cipőtervező- és gyártó, Bársony Bence fotóművész és Zoohacker zenész egyaránt a Konát fogja népszerűsíteni az elkövetkezendő fél évben. Kell is neki, ugyanis 4,5 millió forintos alapára azon filozófiához illő, mely szerint a Hyundai-Kia pároson belül a Hyundai a prémiummárka. Persze meg kell jegyezni, turbómotorral a Kia Stonicot és az egyéb konkurenseket sem kapjuk meg olcsóbban, csak a Hyundai nem ad szerény teljesítményű alapverziót. Automata váltóval és összkerékhajtással, továbbá a nála már nem csatolt lengőkaros, hanem multilink hátsó futóművel a csúcsverzió 6,35 millió forintos belépője sem vészes, extrákkal, személyre szabással persze még feljebb tornázhatjuk a fizetendőt. A sofőrt holttérfigyelő és sávtartó is segítheti, a városi koccanásgátló alapból jár a SUV-nak mondott Konához, aminek nyilvánvalóan a város a fő terepe, de állítólag a szerpentineken sem fog zavarba jönni.

Ennél a képnél talán hangsúlyosabb, hogy nagy hűtőmaszk fölé egy légbeömlő imitációt is kap, fényszórói citroënesen osztottak, LED-esek

Hyundai Kona - a kezdeti kínálat adatai
1.0 T-GDI 2WD 1.6 T-GDi 4WD DCT
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom [cm3] 998 1591
Hengerek/szelepek száma 3/12 4/16
Váltófajta/-fokozat 6/kézi 7/automata
Teljesítmény [LE] 120 (6000) 177 (5500)
Nyomaték [Nm] 172 (1500-4000) 265 (1500-4500)
Gyorsulás 0-100 km/h 12 7,9
Végsebesség [km/h] 181 205
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 5,2-5,4 6,7
CO2-kibocsátás [g/km] 117-125 153
Saját tömeg [kg] 1233 1401
Alapár [Ft] 4 499 000 6 349 000

Hirdetés

Hozzászólások

  • 2017.11.18. at 11:11
    Permalink

    “Megvan még valakinek a Hyundai Pony a kilencvenes évek elejéről? Unalmas volt, de már az is elnyűhetetlennek számított, ahogyan a kétezres évek első felének hasonlóan vérpezsdítő koreai autói is.”

    Zöldike, remélem, olvastad ezeket a mondatokat. Komolyan mondom, csak azt tudom neked tanácsolni, hogy soha, de soha ne menj autó közelébe. Jobb lesz így mindenkinek. Nem kell erőltetni azt, ami nem megy 🙂

Vélemény, hozzászólás?