iCar néven jöhetnek a villanyautók, az Apple megveheti a Teslát

Álompár lehet az Apple és a Tesla

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Teslának pénzre van szüksége, és az autóiparon kívüli céggel fuzionálna, az Apple pedig befektetné felhalmozott vagyonát, szívesen jelenne meg autógyártóként is. Vajon egymásra találnak?

Zárt körű megbeszélést tartott Elon Musk, a Tesla és Adrian Peric, az Apple elnöke - dobta fel az infót a San Francisco Chronicle, s máris felrebbentek a legmerészebb találgatások. A két cég talán most köt hatalmas fúziót, az elmúlt években mintegy 160 milliárd (!) dollárnyi, eddig zömében bankbetétekben pihentetett vagyont felhalmozó Apple talán a Tesla segítségével, megvásárlásával szeretne a már csaknem kész önjáró autóval rendelkező Google után rohanni, hogy megvalósítsa a néhai cégalapító, Steve Jobs álmát, az iCart. Lehet, hiszen a napjaink nagy durranásának számító Model S-t gyártó Teslának jól jönne a tőke, az Apple pedig nyilván szívesen fényezné nevét a jövőbe mutató autóval.
Hirdetés

Ugyanakkor az is lehet, hogy csupán a Model S, illetve a követőinek óriási érintő-középkonzolján megjelenő szoftverről beszélgettek, netán az Apple érdeklődött a Tesla akkumulátor-rendszerei iránt. Számos kapcsolódási pont adódhat a két cég között, nem feltétlen egymás megvásárlásáról, bekebelezéséről lehetett szó, de kétség kívül lehetett az is téma. Jöhet akár az iCar, amit USB-ről biztosan nem fogunk tudni tölteni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?