Ideje készülni a nyárra! Itt van 10 ígéretes kabrió egymillióig

Ha kabrióban gondolkozol, már most kezdd el keresni! Van néhány tippünk számodra!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár még vastagon benne vagyunk a télben, az idő hamar telik, és pikk-pakk itt a jó idő. Nem árt már most elkezdeni kabriót keresni, ha éppen ez a terved. Az árak ilyenkor a legkedvezőbbek.


Nem lehet elég korán kezdeni, sőt, az autóprojekt tipikus példája annak, ami nem megy egyik napról a másikra, főleg, ha viszonylag kis összegből keresünk autót. Ebben az ársávban ugyanis alaposan válogatni kell abból, amit kínálnak. Ha vakon beleugrunk az első autóba, komoly szívófaktorral szembesülhetünk. Még javában tart a tél, sőt, az első igazi havazás még meg sem érkezett. Bár utóbbit a hátsókerekesek valószínűleg már tűkön ülve várják, a legtöbben már biztosan az első komolyabb napsugarakra várnak.

Tavasszal és ősszel a legjobb kabriózni, így annak, aki ezt tervezi, nem árt minél hamarabb elkezdenie a nézelődést.

Nekik itt van néhány tipp, azok az autók, amik már 1 millió forint alatt, de akár félmillió alatt is elérhetőek, szigorúan ABC sorrendbe szedve.
BMW 3-as sorozat, E36
Nem tagadom, személyes kedvencem, és az igaz, hogy nem éppen a filléres kabriózás mintapéldája. Ám ha van egy kis szerencsénk és némi félretett összeg a vételáron túl, akkor 1 millió forint alatt már be is pattanhatunk egy E36 kabrióba, stílusosan, ajtónyitás nélkül. A BMW hathengernél kezdődik, ám a kínálatban ennyi pénzért egy darab sincs, csak 18i, így a klasszikus BMW élmény elmarad. Helyette megkapjuk a menetszél színtiszta élményét a ’90-es évek meghatározó formatervével és belső kialakításával. Az E36-os széria szokványos nyűgjei mellett, mint a rozsda ette küszöbök, sárvédőívek, ajtók aljai és a csomagtérfedél alatti lemez középen való rohadásai, gondoskodnunk kell a puha tetőről is. A félig kézzel, félig elektromosan mozgó szerkezet komplikált és kényes, bár szinte mindent be lehet szerezni itthon is bontottan, nem árt észben tartani, hogy a donorautó is ugyanennyi idős lehetett. Az új alkatrészek pedig a tető esetében drágák lehetnek, így alaposan ellenőrizzük le vételkor! Emellett ami az összes vászontetősre érvényes, maga a vászon állapota, az elöregedett anyagot javítani nem, csak cserélni lehet.
Fiat Punto
Rendkívül egyszerű jószág, ha csak annyi kell, hogy néha le tudd dobni a tetőt a fejed felől, akkor tökéletes. Jópárat kínálnak eladásra a 200 ezres ársávtól picit több mint félmillióig, és nem nehéz belőni az autók ennek megfelelő állapotát. A lista elején elég lepukkant járgányok vannak, és egy Puntónál az öregedés nem csak a fényezések, vagy pont a tető fakulásában ütközik ki, hanem az anyagok állapotában. A jellegzetes kopások mellett egyszerűen foszlásnak indult műanyagokkal találkozhatunk, ami javíthatatlan és elfedhetetlen, így már csak ezért is érdemes alaposan válogatni. A motorerő szinte mindegy egy ilyen kisautónál, pláne, ha a kabriózás a lényeg, viszont ha pont olasz autót szeretnénk, van itt egy jobb tipp is, kicsit magasabb áron.
Fiat Barchetta
Sokan az MX-5 mellett emlegetik a Barchettát, persze elsőkerékhajtásából adódóan nem akkora játékmester, mint a japán, vezetni mégis kielégítő. Az eddig említettekkel ellentétben ez már csupán kétüléses valódi roadster, tehát a család második autójaként nem igazán lenne jó. Egyedülállóaknak, pároknak viszont tökéletes, félkézzel hátracsapjuk a tetőt, és már borzolhatja is hajunkat a szél. Az 1,8-as szívómotor igazi olasz karakter, szereti ha pörgetik és szeret is menni rendesen, meg persze szereti mindenből megkapni a legjobbat. Érdemes mindent idő előtt cserélni, olajat, szűrőket, tömítéseket, valamint a vezérlést sem árt bevizsgáltatni alaposan. Ha minden patent a kinézett autóban, akkor jó eséllyel már közelebb járunk az egymilliós határhoz, de itt már szép, jó állpotú bőrkárpitos és hibátlan tetőmechanikás autót kaphatunk a pénzünkért. MX-5-ön innen az egyik legjobb választás lehet.
Ford Escort
Nem épp a hódítás szinonimája ez a két szó, azért az Escortból is volt csábító topless kivitel a Golf és a Kadett kabrióhoz hasonlóan füleskosár kinézetben. Ezeknek is van egyfajta bája, ha csak nem az, hogy a hátul ülő haverok ebbe belekapaszkodhatnak, de menet közben felállni senkinek sem ajánlatos. Klasszikus vászontető, szögegyszerű technika, akár első autónak sem utolsó választás, ha valami izgalmasabbat szeretnél, szemtelenül olcsón elérhető. Persze itt is van közel 800 ezerért kínált példány jelenleg, ami rendkívül jó állapotúnak tűnik, már a fotókról. A ’90-es években egy ilyen Ford igazi csajozógép volt, ma lehet akár önmegvalósítás, vagy csak egy kis szórakozás. A Fordnál egyébként találunk még izgalmasat, ott van a Streetka, ami a Ka nyitható tetős változata. Kicsit csajos, de vállalható anyagokból rakták össze, persze utóbbi is csupán kétüléses, viszont már 700 ezertől elérhető.
Hirdetés
Mazda MX-5
A kínálat legjobb darabja, a kabriózás és a maximális vezetési élmény egy helyen. Ha még sosem vezettél ilyet, de vágysz rá, mindig enni fog a kíváncsiság, hogy milyen lehet. Ha van rá lehetőséged és nem kell a négy ülés, vagy a rendes méretű csomagtartó, akkor ne is keress tovább. 700 ezer fölött nyit a kínálat, és jelenleg csak 1,6-os második generációs, tehát NB szériás MX-5-ökből válogathatsz. Nincs bukólámpa, viszont így is csinos a megjelenése, de úgyis közvetlen vezetési élménye fog lenyűgözni, és az lesz a lényeg. Csupán 110 lóerő, de az apró karosszéria, kombinálva a hátsókerékhajtással nagyon izgalmas elegyet alkot. Érdemes figyelni a rozsdára, a tetőszerkezetre és a futómű-alkatrészekre, mivel a feszes hangolás miatt a hazai úthálózat erősen csócsálja a kis Mazdákat. Ha mákod van, még a Nardi fakormányra is rámarkolhatsz, de csak miután félkézzel hátradobtad a tetőt.
MG F
Klasszikus brit roadster, legalábbis származását tekintve, hiszen az MX-5-tel ellentétben – ami a valódi brit roadster megtestesítője – az MG F motorját az ülések mögé, a hátsó tengely elé tervezték. A hangélmény, a gép- és kipufogózajok adta szórakozás remek, nagyon közvetlen járgány és persze kétüléses. A hazai kínálat elég gyér, amiről egyrészt a márka ismeretlensége is tehet, másrészt az ebből adódó alkatrészhiány. Ez pedig perdöntő egy ilyen autó esetében, ugyanis az MG F több különleges megoldása között a speciális futómű talán a legkritikusabb. A Hydragas nevű csillapítás hasonló a hidraulikus rugózáshoz, ám nem teljesen ugyanolyan, többek között más a folyadék összetétele. Ez idővel hajlamos ereszteni, ami végleges hasmagasság-vesztéssel jár, javítását ember legyen a talpán, aki elvállalja, már csak a folyadék beszerzése miatt is. Szóval nem hiába olcsó egy ilyen kisautó, ellenben ha egy különleges megoldásoktól már mentes ráncfelvarrott MG TF jön szembe, gondoljuk át.
Opel Astra
Két lehetőségünk van, az egyik elég olcsó, a másik pedig kevésbé, ám jóval több stílussal. Az F Astra kabrió alapjaiból adódóan nem túl költséges fenntartású autó, ám a jellegzetes gondok előfordulhatnak. Itt nincs az Escorthoz hasonló kosár kinézet nyitott állapotban, ez valódi kabrió. Könnyű dolgunk lehet a választásnál, hiszen legfontosabb, hogy a tetőre koncentráljunk, a vászont csak cserélni lehet, javítása nem hosszútávú megoldás, az új ponyva pedig nagyjából 150 ezer forint. Van jól felszerelt bőrüléses is az árhatár alatt, és sok példányból válogathatunk, de ennyiért már benéz a G Astra kabrió is. A Bertone kupéból faragott ponyvatetős szintén az alapját adó modell alkatrészáraival operál, plusz ugye a tetőszerkezet nyűgjeivel. Nem túl idős modell, ám kellően sokat esett az ára, és van egy olyan stílusa, ami kiemeli a G astrák közül – egyébként a Bertone kupét is.
Peugeot 306 kabrió és 206 CC
A ’90-es évek egyik legszebb kabriója, a Pininfarina által rajzolt Peugeot 306 kabrió még ma is jól néz ki. Méltóságából sokat vesztett, és talán csak az igazi autóbolondok fordulnak meg egy jó állapotú után, de a kabrió élmény miatt remek választás lehet. Ennél jóval népszerűbb, és még ma is csinos és divatos darab a 206 CC. A 2000-es évek keménytetős kabrió divatjának elég komoly képviselője, sőt, teremtője vállalható áron érhető már el, már félmillió környékén van esélyünk rá, de a kényes, beázásra hajlamos nyitható keménytető miatt legyünk alaposak. A keménytető előnye egyben hátránya is, jóval merevebb tőle a karosszéria, mintha ponyvatető lenne, ennek megfelelően tökéletes karosszériát igényel. A legkisebb elmozdulástól is képes megszorulni és félig nyitott állapotban beakadni. Minden alkatrész kapható hozzá, ám ha a szerkezet emelőmotorjait mindkét oldalon cserélnünk kell, szabályosan újra kifizethetjük az autó vételárát.
Renault Megane
Vezetés szempontjából egy elsőgenerációs Megane nem épp jó választás, a túlzottan döntött kormány miatt a vezetési pozíció enyhén teherautós. Ehhez jönnek a korabeli anyagok, formák, plüsskárpitok, amik a francia autók szerelmeseinek szívét akár meg is dobogtathatják. Hölgyeknek kedveznek a lágy formák, kívülről viszont még mindig jól mutat – szerintem. A következő generáció nagyot nőtt, a második generációs Megane CC ráadásul keménytetős, ahol leginkább a tetőt nyitó szerkezetre kell koncentrálnunk. Egy ilyen Coupe Cabrio előnye, hogy négyüléses, hátul sem tragédia a lábtér mérete, és télen is használható a jól szigetelő keménytető miatt. A maga módján szép, mutatós, és egész jó színösszeállítást is kifoghatunk belőle.
Volkswagen Golf
Igazi klasszikus, 3-as 4-est találunk főleg a kínálatban egészen kedvező áron. Bár a 4-es valójában csak egy erősen ráncfelvarrott hármas, szóval ebben az esetben nem igazán mérvadó, milyen az orra az autónak, odabent ugyanolyan lesz, és a tetőszerkezet sem változott. Van füleskosár merevítő, de akár bőrülés és klíma is a kínálatban. Az, hogy Golf, etalonná teszi a kabriók között is, hiszen tökéletes közönnyel képes szolgálni azt, amire kitalálták: élvezni a menetszelet és azt, hogy mindenki minket figyel a forgalomban. Intimitást nem ismernek a kabriók, így ahhoz jó, ha hozzászokunk, hogy mindenki látja, mi történik az autóban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.01.09. at 08:58
    Permalink

    Múlt héten történt egy sajnálatos baleset Berhida környékén, ami két emberéletet követelt. Nézem este 6 körül a Tényeket, és mondják, hogy egy Fiat Punto és egy Renault “sportkocsi” ütközött frontálisan. Na, egyből kíváncsi lettem, vajon milyen is az a Renault “sportkocsi” – gondoltam, arra itthon viszonylag kicsi az esély, hogy egy Alpine-nal ütközzenek. Aztán mutatták a képeket, és kiderült, hogy egy Mégane II CC volt az a híres “sportgép” 🙂 Emellett persze részvétem az áldozatok hozzátartozóinak, csak némileg a cikkhez kapcsolódik ez a dolog.

    https://www.veol.hu/vezeto-hirek/ketten-haltak-meg-berhidanal-egy-balesetben-2198029/

    A másikhoz pedig szerintem nem kell kommentár 🙂

    https://24.hu/elet-stilus/2018/01/08/amerika-uj-sztarja-az-iteletidoben-kabrioval-utazo-ferfi/

  • 2018.01.09. at 10:57
    Permalink

    Nem értem miért kell ismét lesajnáló kontextusban feltüntetni az olasz autókat, jelen esetben a Puntot!? Semmivel sem rosszabb a beltérben használt anyagok minősége és ezáltal tartóssága az akkortájt piacon lévő autókénál. A családunkban több éve szolgál egy “hagyományos” Punto 1 és nem tapasztaltuk a cikkíró által közölteket. Minden tiszteletem a szerkesztőség tagjainak mert kedvelem az írásaikat, de Tamásnak valamiért nem a szíve csücske a napfényes Itáliából származó verdák java része. Ezt mondjuk egy korábbi, Fiat 500 Riva cikknél már észrevettem.

    • 2018.01.09. at 11:32
      Permalink

      Sajnos az eddigi tapasztalataim alapján sem a korai, sem a mostani Fiatok anyaghasználata nem kielégítő. A korai, mint például a Punto, vagy épp a Multipla konkrét példányokkal bizonyította ezt számomra. Amint lehetőségem nyílik, be is fogom mutatni őket részletesebben használtteszt formájában. Nincsenek előítéleteim, abból dolgozom, amit tapasztalok.

      • 2018.01.09. at 20:35
        Permalink

        Nem vagyunk egyformák vélemény szempontjából, így kerek a világ. Mindenesetre azért ajánlom figyelmébe (a fenébe is tegeződjünk már) 🙄 😊 tehát figyelmedbe, egy korábbi (igaz kettes) Punto használt tesztjét amit Mátyás készített pár hónapja.

      • 2018.01.16. at 21:30
        Permalink

        Konkrétan én sem értem ,hogy mire gondolsz.. Volt a családban Tipo, Tempra, Marea, Punto II és Multipla is. A Marea, PII és Multipla műanyagjainak minősége valóban elég gagyi – finoman szólva nem túl tartós.

        Öt éve hajtok Punto Cabrio-t ( és a közvetlen környezetemben is ketten) és az egyetlen hátrányának azt látom – műanyag terén – hogy könnyen karcosodik. A vásárlás után le is fényeztem őket újra, de lassan ráfér megint a kutyáim miatt…

        Sokkal nagyobb gond, hogy ebben az árkategóriában már szinte mindegyik rohad néhány ponton (szerintem ezzel a többi felsorolt autó sincs másképp). Anno néztem a Megane kabriót és a 206CC-t is, de a Punto hátsó helykínálata szerintem nagyobb. Konkrétan költségtakarékossági okokból pont ugyanakkora, mint az amúgy is híresen tágas alap Punto I-é és a csomagtartója is kategórián felüli méretű. Én akkoriban Barchettát szerettem volna, de családosként az nem jöhetett szóba nálunk.

        Pár hónapja kategóriát lépve 2.4 V6-os A4 B6 kabrióval váltottam, de annyira a szívemhez nőtt a Punto Cabrio , hogy nincs szívem eladni.

        Egyébként szerintem a kabriók nagy előnye az egyéb karosszéria kivitelekhez képest az, hogy tőlünk nyugatabbra sokkal nagyobb valószínűséggel élték életüket nyári autóként legalább az első 10 évükben. Így jóval nagyobb valószínűséggel lehet kifogni valóban keveset futott , nem visszatekert, viszonylag megkímélt darabokat, mint pl egy kombi dízelből…

        Ilyen árkategóriában viszont csodát nem kell várni – szinte biztos, hogy kell rá költeni a megfelelő műszaki és esztétikai állapot eléréséhez..

        https://goo.gl/photos/Gn1CcsHyjaKFJCdJ9

      • 2018.01.17. at 15:22
        Permalink

        Akkor nezz korul jobban a vilagban, es ne csak a korulotted levo, ki tudja, hogy milyen korulmenyek kozott hasznalt autokbol indulj ki.
        A Multipla belseje ratyi, a kerek emblemasoke mar jobb, sokkal. A Bravo/Brava/Marea trio FL elotti peldanyai 10-15 eves koruk korul mallnak a kulso kilincsek (Fl utan muanyagok, igy azzal nincs baj), illetve karcolodik belul par felet, hasonloan mint a korabeli VW termekekben, mert feluletkezeltek.
        Viszont akkor azt kell irni, hogy a Fiatok, vagy bizonyos olasz autok, vagy bizonyos korbol szarmazo stb stb. Erted?
        Egy kalap ala venni, hatalmas butasag.
        Itt all a hazelott egy 6 eves Avensis, a belseje egy kalap szar (hullamos a muszerfal, lotyognek a szellozok, nyoszorog a kozepkonzol, ranezestol karcolodnak a muanyagok konyoklotol lefele+ kesztyutarto, kozepso konyoklon a bor, hahaha pvc meg van nyulva, ugy nez ki mint egy hasznalt koton),
        most irjam azt, hogy a japanokbak a belseje szar?

  • 2018.01.09. at 11:10
    Permalink

    Nem igazán értem azokat, akik 1 millió alatti kabrió vételével szívatják magukat.
    Pont ez az a szegmens, ahol az autónak nagyon jó állapotban kell lennie, hogy megfelelően működjön. A jelölt ársávban szerintem ez szinte a lehetetlen küldetés.
    Persze vannak mazochista emberek. 🙂

  • 2018.01.09. at 11:48
    Permalink

    A múlt héten történt egy sajnálatos, két emberéletet követelő baleset Berhida közelében. Néztem este 6 körül a híreket, és mondják, hogy egy Fiat Punto és egy Renault ”sportkocsi” ütközött frontálisan. Na, el is kezdtem rögtön agyalni, hogy vajon milyen francia fenevadról lehetett szó – gondoltam, arra itthon viszonylag kicsi az esély, hogy egy Alpine-nal karambolozzanak. Aztán mutatták a baleset képeit, és kiderült, hogy egy Mégane II CC volt az a ” bivalyerős sportautó”… Ez kb. olyan, mint amikor a Nissan Qashqai-t terepjáróként említik. Még mindig nem tudnak az emberek elvontakoztatni a hagyományos, a fejekben mélyen rögzült autókategóriáktól(pl. sportkocsi, terepjáró, kombi, stb.).

    Ehhez pedig szerintem nem kell kommentár. Ilyen az, amikor valaki tud élni 🙂

    https://24.hu/elet-stilus/2018/01/08/amerika-uj-sztarja-az-iteletidoben-kabrioval-utazo-ferfi/

  • 2018.01.14. at 15:38
    Permalink

    Fiat Barchettánál “félkézzel hátracsapjuk a tetőt, és már borzolhatja is hajunkat a szél” ez jól hangzik, de ez nem MX-5 vagy MG tető. Itt a tető nyitásához/zárásához ki kell nyitni az ajtót, meghúzni egy kallantyút, felhajtani a fedőlemezt, majd kihajtani a tetőt, előrehajtani a tető hátulját, lehajtani a fedőt, majd visszahajtani a tető hátulját és rögzíteni a tető elejét, így ennek fényében a fenti állítást barokkos túlzásnak érzem.

Vélemény, hozzászólás?