Idén 50 éves a Honda Civic

Fél évszázad után a 11. generációnál tart a Honda Civic

Igaz, hogy 1972 júliusában mutatták be a Honda Civic első generációját, de mi már most elkezdjük a jubileum ünneplését azzal, hogy gyorsan végigfutunk a típus 11 generációján.

Körülbelül egy évtizeddel azután született meg a Civic, hogy a Honda elkezdett személyautókat gyártani. Egészen pontosan 1963-ban vágtak bele, amikor már motorkerékpár-gyártóként megalapozták a hírnevüket. A Civic pedig 1972. július 11-én mutatkozott be, a Honda első olyan modelljeként, amely az exportpiacokon is úgy igazán felkeltette az érdeklődést. Kezdetben 1,2 literes (1169 köbcentis), négyhengeres benzinmotorral forgalmazták, amely 60, 69, vagy 76 lóerős is lehetett. Már akkoriban magas fordulaton adták le a maximális teljesítményüket a Honda motorjai, nevezetesen 6000-es percenkénti fordulatnál. Az alapváltozat végsebessége 145 km/h volt, miközben a 100-as sprinthez 15 másodpercre volt szüksége. Ám a kicsit később érkező, sportosabb RSL modell 160 km/h maximális tempót is tudott, ezek a ’70-es években azért jó értéknek számítottak. A Honda motorjai ólmozott és ólommentes üzemanyaggal is üzemelhettek, az idő előrehaladtával pedig feltűnt egy CVCC felirat az autók orrán. Ez a Compouned Vortex Controlled Combustion rövidítése, tehát az örvényvezérlésű égésre utal. Lényege, hogy egy kis szeleppel a szívó oldalon a benzin-levegő keverék arányát tudták szabályozni. Végeredménye pedig a takarékosabb üzem, így a környezetbarátabb működés. Ezzel pedig katalizátor nélkül is teljesíteni tudták a szigorú amerikai környezetvédelmi normákat, megalapozva a modell sikerét az USA-ban is. Az első Civicből többféle karosszériaváltozat létezett: 2 ajtós ferdehátú, 3 ajtós ferdehátú, 5 ajtós ferdehátú, illetve ötajtós kombinak nevezhető modell közül is lehetett választani. Érdekesség, hogy fa belső burkolatot is kérhettek az ügyfelek, elöl már tárcsafékeket kapott, illetve 4 vagy 5 fokozatú kézi, illetve kétfokozatú automata váltóval is kínálták.
Hirdetés
A második generációt 1979-ben mutatták be, ebbe már kizárólag CVCC motorokat építettek. Motorpalettája két tagot számlált. Az 1300-as modellben 1335 köbcentis, 55 lóerős benzinmotor dolgozott, az 1500-asban pedig 1488 köbcentis, 68 lóerős változat. Maradtak a 4, vagy 5 fokozatú manuális, illetve a kétfokozatú automata váltók, valamint a formaterv szögletessége is megmaradt. Talán még egy kicsit „sarkosabbra” is rajzolták elődjénél. Továbbá megjelent a lépcsőshátú változat is a kínálatban. A 3. generációt 1983-ban mutatták be, ám a szokásos 3 és 4 ajtós karosszéria mellett az ötajtós átalakult az egyterűs Shuttle modellé, amelyet összkerékhajtással is kínáltak. 1987-ig kapcsolható összkerékhajtással, de onnantól már automatikusan kapcsolt, amikor az első kerekek elvesztették a tapadást. Ebben a generációban debütáltak a D szériás motorok. Japán belpiacra pedig az Si modell az 1,6 literes DOHC motorral, amely 130 lóerőt tudott. Az amerikai Si kivitel egy SOHC 12 szelepes motort kapott közvetlen üzemanyag befecskendezéssel, 91 lóerővel. A Civic alapjain ekkor született a CRX is.
Hirdetés
A negyedik generáció 1987-ben érkezett, radikálisan áttervezett futóművel. Elöl kettős keresztlengőkaros felfüggesztést, hátul pedig független felfüggesztést kapott. Alacsonyabbá vált a karosszéria, nagyobb üvegfelületekkel, így javult a kilátás az autóból, nem mellesleg a légellenállása is csökkent. Motorfronton az alap az 1,3 literes 75 lóerős volt, de lehetett kérni 1,4 literes 90 lóerős, 1,5 literes 90 lóerős, 1,6 literes 109 lóerőssel is, valamint az akkor még ritkaságnak számító 1,6 literes 150 lovas i-VTEC motorral is, ami ekkor debütált a Civicben. Ekkor már szervokormány, elektromos ablakok és akár klíma is szerepelhetett a felszereltségi listán. Az ötödik generációról már eltűnt a „kockaság”, a kor divatjának megfelelően szépen lekerekített formával rajzolták meg, tovább javult a légellenállása. A tengelytávolsága 262 centiméterre nőtt (a háromajtósé 257 cm). A felfüggesztés maradt az előző generációból ismert több lengőkaros megoldás, de megnövelt rugóúttal. Ennél a szériánál kezdtek el fokozottan több könnyűfém alkatrészt használni a tervezés során, hogy az autó tömege ne növekedjen jelentősen, és ezzel együtt a fogyasztás se. Három modellváltozattal kínálták, 2 ajtós kupéként, 3 ajtós ferdehátúként, illetve 4 ajtós szedánként. Motorok terén az 1,3 literes, karburátoros 75 lóerős volt az alapkivitel. Felette az 1,5 literes állt 90-101 lóerős teljesítménnyel. Utána következett felfelé az 1,6 literes 125 lóerős, a csúcson pedig a szintén 1,6-os 160 lóerővel. Alapfelszereléssé vált a blokkolásgátló, a szervokormány, illetve megjelentek a két frontlégzsákos kivitelek is.
Hirdetés
A hatodik generáció 1995-ben jelent meg, hasonlóan gömbölyded formákkal. Karosszériaája jelentősen merevebb lett, a futómű terén nagy változás nem történt. A motorválasztékból kikerült az 1,3 literes, így az alapmotor az 1,4 literes 90 lóerős lett. Felette következett az 1,5 literes VTEC 115 lóerejével, majd az 1,6 literes nem VTEC 105 (D16Y7) és a VTEC 126 lóerős egységek. A csúcs pedig az 1,6 literes 160 lóerős volt, ám a japán belpiacon megjelent a Type R az 1,6 literes motor első tengelyre küldött 180 lóerős változatával. Utóbbi belső terét csak minimális változtatások érték, mint a más varrású ülések. Nagy váltás volt a hetedik generáció 2001-ben. Az addigi sportos megjelenést az egyterűekre emlékeztető kialakítás váltotta. Persze megmaradt a szedán is japán, később török gyártásban, illetve a kupé az USA-ban, de a legelterjedtebb az angliai gömbölyű Civic maradt három, illetve 5 ajtós kivitelben. A motorpaletta az 1,4 literes, 90 lóerős benzinessel indult, felette az 1,6 literes VTEC állt 110 lóerővel, sőt megjelent az 1.7 CTDi dízel, amely az Isuzu blokkja rajta a Honda saját hengerfejével, ez 101 lóerőt tudott. A 2.0 i-VTEC pedig a Type R második generációját hajtotta 200 lóerővel. A 3 és 5 ajtós modellek 2003-ban jutottak el a modellfrissítéshez. Új fényszórókat, új lökhárítókat kapott ekkor a modell, valamint új üléseket, bőr kormányt, bőr váltószoknyát, más kormányművet, illetve új első lengéscsillapítókat is. Ha a hetedik generációt nagy váltásként aposztrofáltam, akkor a 8. generáció egyenesen hatalmas változást hozott. Nem véletlenül ragadt rá az „UFO” becenév. A 2006-ban bemutatott nyolcadik generáció elképesztően merész formatervvel érkezett, első fényszóróit például a szamurájkardok ihlették. Legalábbis a 3 és 5 ajtós modellekét. A ritkább szedánt viszont hibrid hajtáslánc is mozgathatta. Nem tűnt el a Type R sem, sőt minden addiginál dögösebbé változott, kétliteres, 201 lóerős motorral. Maradt az UFO forma a kilencedik generációra is, egy kicsit megnyújtva, de 2011-re már megszoktuk, ezért nem ütött akkorát. Viszont megjelent a kombi karosszéria is a palettán. Érdekesség, hogy ez a modell nem jutott el Japánba, kivéve a Type R, limitált példányszámban. Jelenleg épp a 10. generáció éli végnapjait, amit az USA-ban már 2015-ben bemutattak, de Európába később érkezett. Az „UFO-vonal” után ismét valami egyedit akart adni a világnak a Honda, ami sikerült is, bár sokan kicsit túljátszottnak vélik a 10. generáció vonalait. Ez már egy globális platformra épült, de nem véletlenül az USA-ban mutatták be először, főként arra a piacra fejlesztették, igaz az Európának szánt modelleket Nagy-Britanniában is gyártották. A 11. generáció érkezésével viszont megnyugodhatnak, akik túljátszottnak gondolták a 10. generációt. Jóval konzervatívabb formát kapott az új jövevény, ami Európába is az USA-ból fog érkezni.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?