Idén először több használt, mint új autó lép útjainkra

Öreg középkategóriás autók özönlenek az országba

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lassan növekszik az új autók piaca, a használtak importja azonban megugrott, idén több használt, mint új négykerekű érkezik az országba. Kár, hogy zömük 10 év feletti.

Több tényező miatt is átalakult a használt autók behozatala. Olcsóbb lett például a továbbra sem egyszerű honosítás, hiszen az év elején a legtöbb jármű-kategóriában jelentősen csökkent a regisztrációs adó mértéke. Ennek és az euró 280-285 forint között stabilizálódó árfolyamának a hatására idén több mint 70 százalékkal nőtt a használtautó-import mértéke, az év végére mintegy 54 ezer használt autó honosítása várható, amely idén először meghaladja majd az újautó-eladások várható, 52 ezer darabos számát is. Kánaán persze továbbra sincs, a túlnyomórészt magánszemélyek által behozott autók nem a hazai használtautó-piacon hiányzó, néhány éves autók kínálatát pótolják: 54 százalékuk legalább tízéves - számol be a DataHouse Kft. adatai alapján a Használtautó.hu.
Idén várhatóan a tavalyi importmennyiségnél több mint 70 százalékkal magasabb számban érkeznek külföldi használt autók az országba (Forrás: DataHouse) Idén várhatóan a tavalyi importmennyiségnél több mint 70 százalékkal magasabb számban érkeznek külföldi használt autók az országba (Forrás: DataHouse)


A tavalyi 31 ezer példányról ez év végére 54 ezerre emelkedő külföldi használt autó mind nagyobb mértékben befolyásolja a piacot: miközben 2010-ben a hazai használtautó-vásárlások teljes mennyiségének alig 4 százalékát tették ki a behozott személygépkocsik, az idei évben ez az arány már elérte a 12 százalékot.
Az idén a behozott járművek 45 százaléka alsó- és felső-középkategóriás személyautó volt, a legnépszerűbb hat márka (Volkswagen, BMW, Opel, Ford, Mercedes és Audi) teszi ki a teljes mennyiség több mint 60 százalékát.
Az idén importált használt autók életkori megoszlását tekintve egyértelműen megállapítható, hogy az érdemben nem csökkenti a hazai teljes autóflotta 12 éves átlagéletkorát: 54 százalékuk legalább tízéves – ismerteti a további adatokat Szemes Árpád, a Használtautó.hu ügyvezetője. – A márkák és az életkor ismeretében kijelenthetjük, hogy a szűk anyagi lehetőségek miatt a vásárlók inkább idősebb kocsit vesznek, mintsem hogy lemondjanak a vágyott emblémáról.
Az első tíz hónapban a használtautó-import 89 százalékát magánszemélyek nevére helyezték forgalomba. Mindez persze nem jelenti azt, hogy az autók behozatalában nem vesznek részt kereskedők, csupán az értékesítés után látják el hazai okmányokkal a járművet, kevesen vállalkoznak önállóan a rizikókat, buktatókat magában rejtő külföldi vásárlásra. A behozatal korántsem csupán egyedi megrendelések alapján zajlik. Ezt mutatja, hogy a Használtautó.hu portálon ebben a pillanatban is több mint hatezer autót hirdetnek külföldi okmányokkal, ezek aránya a 12-18 éves teljes hazai kínálatban a 10 százalékot is meghaladja.
Hirdetés
A 2000-es évjárat fontos vízválasztó. Ettől az évtől kötelező ugyanis a személyautók számára az Euro3-as emissziós norma, s ma már több európai nagyvárosból, vagy azok belső részeiből kitiltották az ennél rosszabb besorolásúakat. Külföldön emiatt ezeknek az autóknak az értéke jóval szerényebb, mint itthon, vagyis jobban megéri őket behozni az országba. (Nálunk még csupán az Euro2-esnél rosszabb besorolásúaknak parancsolnak megálljt például szmogriadó esetén Budapest területén.)
Zömében 2000-es évjáratúnál idősebb, még Euro3 norma alatti használt autók érkeznek az országba (Forrás: Használtautó.hu) Zömében 2000-es évjáratúnál idősebb, még Euro3 norma alatti használt autók érkeznek az országba (Forrás: Használtautó.hu)
Jövőre az idei használtautó-behozatali számok ismétlődése, szerény mértékű túlszárnyalása várható, miként ugyanez mondható el az új autók piacáról is. „Az autóimport szabályozásában a következő év elején nem várható változás, ezért a használtautó-behozatal alakulását a jövőben elsősorban az árfolyamok alakulása fogja meghatározni – ad kitekintést a Használtautó.hu ügyvezetője. – Amennyiben az euró árfolyama továbbra is a jelenlegi sávban tartózkodik majd, a jövő évben havi átlagban 4500- 5000 használt, zömében idősebb, külső finanszírozás nélkül is megvásárolható személyautó behozatalával számolhatunk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 09:58
    Permalink

    Érdekesek ezek a környezeti osztályok is. Semmi más haszna nincs, csak az anyagi érdekek. Például a képen látható Fiat Punto a kis 1.1-1.2 motorjával, katalizátorral sokkal-sokkal környezetkímélőbb, mint a ma nagy mellénnyel eladott új CR dízelek részecsleszűrővel. Mégsem engedik be a belvárosba, inkáb dízelbűzzel árasztják el egész Európát. A magyar szabályozásról meg nem is beszélve. Itt aztán lehet Euro2 egy autó, ha 96 előtt készült, piros matricát kap. Pedig ’90 után zömével már mind Euro 2-esek a nagyobb márkák katalizátoros autói., amelyek már nem piros matricát és kitiltást érdemelnének szmogriadó esetén.

  • 2017.10.30. at 09:58
    Permalink

    De mit kell ezen csodálkozni. Magyar fizetések nyugati árak. Majd ha itt is nyugati fizetések lesznek akkor bizonyára többen megengedhetik maguknak hogy új autót vásároljanak, ne adj isten 3-5 év után lecseréljék azt. Így is sok 10 éves autó jobban felszerelt és biztonságosabb mint a korábban magyar utakat benépesítő Wartburg, Trabi, Lada stb márkák.

  • 2017.10.30. at 09:58
    Permalink

    Igy van ez magyarorszägon…
    A 140 ezer forintos ätlagkereset ugy tevödik össze, hogy egy ember keres egymilliot, ez vällalkozo akie a ceg (persze az egy milla melle meg kettö megy feketen de azzal ami nincs papiron ugye nem szämolhatunk), a 15 dolgozobol meg egy keres 250-et, ez ältaläban a könyvelö, mert ugye ö mossa a szennyest es sokat tud es a feketeböl jut neki is, egy ket ember koordinätorok vagy hasonlok 150-200 között es a maradek aki tenylegesen dolgozik 90 es 120 között, de inkäbb 100 vagy alatta.
    A cegek persze elterö nagysäguak de az aränyok a fönök kivetelevel nagyon hasonlitanak.

    Jol läthato ebböl, hogy kb az emberek kb 75 szäzaleka 140 alatt keres ma magyarorszägon ha ebböl a szämitäsbol BP-t es pest megyet kivesszük akkor ez a 75 simän 80-85 föle kuszik, a 140 pedig 120 közelebe de inkäbb alä.

  • 2017.10.30. at 09:58
    Permalink

    Nem kell ehhez agysebésznek lenni. “Csóróság” van, az emberek ott spórolnak, ahol tudnak. Az új autókon rengeteget lehet bukni. Egy középkategóriás új autón 3-4 év alatt egy fél lakás ára a bukó. Most, hogy már az intézményesített rablást (hitel) is korlátozták, rájöttek az emberek, hogy élni is kell valamiből és nem a kocsira keresni.

Vélemény, hozzászólás?