Idén is a Jeep a legamerikaibb amerikai autó

Top 10: legamerikaibb autók

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Minden évben egyedi módon ünnepli a Cars.com szerkesztősége a Függetlenség Napját. Megvizsgálják melyik autó mondható leginkább amerikainak.


241 éve, július 4-én írták alá az Egyesült Államok egyik, ha nem a legfontosabb dokumentumát, a Függetlenségi Nyilatkozatot. Nem csak a barbecue-partikról szól ám a minden államban ünnepelt munkaszüneti nap, de ekkor tudjuk meg minden évben a Cars.com jóvoltából, hogy melyik a legamerikaibb amerikai autó. Már 11 éve készítik el az amerikai autó indexet, ami azt az USA-ban gyártott autót keresi, amelyik a legtöbb amerikai alkatrészt tartalmazza. A márka hovatartozása mindegy, tehát évről évre számtalan japán gyártó is belekerül az összevetésbe. A Cars.com szerint évről évre kevesebb autó mondható teljesen amerikainak. Míg az első évben 60 autó került bele a listába, addig tavaly már csak 8, míg idén csak 3. Épp ezért valamelyest változtattak a kritériumokon, bár továbbra is fontos szempont az alkatrészek származása, és az összeszerelés helye is fő szempont. 120 autót gyártanak az USA-ban, ebből állították össze a top 10-es listát.
Hirdetés

Az első két helyet ismét az ikonikus Jeep hozta el, még az olasz kötődések ellenére is. Csak úgy mint tavaly, a 74%-ban amerikai, kétajtós Wrangler és a 75%-ban őshonos négyajtós Wrangler Unlimited lett a legamerikaibb. Második a Cherokee, Illinois-i gyártással, 70%-os hazai alkatrész ellátmánnyal. Természetesen Ford nélkül elképzelhetetlen egy ilyen lista, mindjárt a harmadik lett a Taurus, de befért a legjobb tízbe az F-150 büntető pickup, mint az amerikai kultúra megtestesítője, valamint az Edge-nél is jóval nagyobb Expedition. Hondából lett végül a legtöbb, például negyedik lett a Honda Ridgeline pickup, ötödik a japán gyár amerikai prémium almárkájának városi terepjárója, az Acura RDX, míg a legjobbak sorát a Honda Odyssey egyterű és a Honda Pilot zárja. Az Odysseyen kívül egyébként a többi Honda egy platformra épül, ezért kerülhettek bele ennyien a listába. Az egyetlen fennmaradó helyre a GMC Acadia férkőzött be, ő a nyolcadik helyen.
Legamerikaibb autók - top 10:
  1. Jeep Wrangler/Wrangler Unlimited
  2. Jeep Cherokee
  3. Ford Taurus
  4. Honda Ridgeline
  5. Acura RDX
  6. Ford F-150
  7. Ford Expedition
  8. GMC Acadia
  9. Honda Odyssey
  10. Honda Pilot


Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 16:35
    Permalink

    Ez olyan lista, hogy mind a tíz ujjamat megnyaltam utána:) Érdekes, hogy a Camry nincs benne, pedig azt kapásból az elejébe tettem volna. Az új Ridgeline milyen visszafogott lett az elődhöz képest – valószínűleg sok kritika illette a régi design-ját. Az F-150 pedig valóban “büntet”:)

Vélemény, hozzászólás?