Idén is tovább lendült a használtautó-piac forgalma
Eddig 17 százalékkal több használt autó cserélt gazdát, mint tavaly ilyenkor
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Mind jobban pörögnek a használt autók. Itthon is sok cserél gazdát, de az import is duzzad.
Továbbra is pörög a használtautó-piac. Az import az idei első negyedévben is 24%-kal nőtt, a behozott autók átlagéletkora 11 év, ami még mindig kedvezőbb, mint a hazai autópark 13,7 éves adata. Ennek ellenére született javaslat korlátozásra
Arról már beszámoltunk, hogy az év első negyedében 15,4%-kal több új személyautót helyeztek forgalomba, de látványos növekedés látható a használt autók piacán is. Ezt mutatja, hogy 2016 első negyedévében is töretlenül emelkedett a Használtautó-index: az elkelt használt személygépkocsik összértékének változását jelző, a 2009-es bázishoz viszonyító mutatószám elérte a 168,1 százalékos értéket. Az emelkedés oka, hogy
egy év alatt jelentősen, több mint 17 százalékkal nőtt a belföldön tulajdonost váltó autók száma és átlagára is: ez utóbbinak a mértéke megközelítette az 1,8 millió forintot.

A Használtautó-indexről: A Használtautó.hu által negyedévente bemutatásra kerülő index egy gyorsmutatója a használtautó-piac aktuális állapotának. Célja, hogy a teljes hazai használtautó-forgalom több mint 80 százalékát felölelő adatbázisa segítségével a hivatalos statisztikai adatok megjelenése előtt hetekkel bemutassa, hogy az éppen lezárt negyedév során hogyan változott ez a piaci szegmens. Ezzel a szolgáltatásával hiánypótló szerepet tölt be. Az index egy arányszám, amely az adott időszakban elkelt használtautók aktuális összértékét viszonyítja a válság kezdetekor, 2009 első negyedévében mért szinthez. 100 százalék feletti állapota azt jelzi, hogy a használtautó-piac lendülete felette jár a bázisnak tekintett időszak teljesítményének.
A hazai használtautó-adásvétel folyamatában a legnagyobb arányban (30%) az alsó-középkategóriás járművek vesznek részt. A kisautók a forgalom 25, míg a felső-középkategóriás járművek annak további 16 százalékából részesednek. Az összetételt tekintve az elmúlt évhez képest lassú változást észlelhetünk: az utcai terepjárók (5,9%) és az egyterűek (8,3%) egyaránt fél-fél százalékkal növelték részesedésüket, jórészt az alsó-középkategóriás állomány kárára.

A használtautó-piac legfontosabb mutatói - 2016. I. negyedév
Használtautó-index: | 168,1 | Kínálati átlagár (ezer Ft): | 1793 |
Változás az előző negyedévhez képest (%pont): | +11,3 | Változás az előző negyedévhez képest (%): | +7,3 |