Időt húz a Rendőrség, nem fizet a biztosító

Miért nem fizet a biztosító?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Olvasónk esete nem egyedi, mi is írtunk már hasonlóról, a kár kifizetéséért sajnos időnként szakjogászt kell fogadni.

Olvasónk esetéhez hasonlóval találkoztunk már, ám érdemes újból elővenni annak kérdését, hogy mikor kell egy baleset után a biztosítóknak fizetniük, ugyanis úgy néz ki, sokan nem tudják, már a rendőrségi végzés megszületése előtt, jegyzőkönyv alapján is kártalanítaniuk kell.
2011. szeptember 28-án, Budapesten, a Hűvösvölgyi út és a Zsemlye utca kereszteződésnél én megálltam a gépkocsimmal, és egy 5 tonnás tehergépkocsi belém rohant. Rendőrség jött, az én esetemben a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály Helyszíni Szemle Alosztály vette fel az adatokat, fényképek, féknyomok - tehát úgy ahogy elő van írva. A tehergépkocsi vezetője szabálysértési megrovásban is részesült. Amit nem értek az az, hogy egy szabálysértés esetében hogy fellebbezhet az elkövető? Nekem ugyanis azt mondták a Rendőrségen, hogy az ügyet azért nem lehet jogerősen lezárni, mert a vétkes nem ismeri el. Ezen az alapon, ha valaki kirabol egy bankot és nem ismeri el, akkor évekig nem kell számot adnia? Na, ugye ez nem így működik. Szerintem azért van ez a lehetetlen helyzet, mert a biztosítók így akarják, és a hatóságok együttműködnek.

Mi sem lenne egyszerűbb, mint, ha a helyszíni vizsgálatot végző rendőr jegyzőkönyve alapján lehetne a biztosítókhoz vagy a bírósághoz fordulni. Csak, hogy a Rendőrség nem adja ki a hivatalos jegyzőkönyv másolatát - arra hivatkozva, hogy a Rendőrség csak jogerős döntést hozhat nyilvánosságra. De itt van egy másik bökkenő, mégpedig az, hogy jogerős határozatot bírósági eljárás is csak másodfokon hozhat. De akkor mire vár a Rendőrség? Talán időhúzásra, mert minél több a paksaméta annál jobb? Vagy így segítik ki a biztosítókat, hogy minél később fizessék ki a károkat? Idős emberek esetében még talán ki sem kell fizetniük a kárt a biztosítóknak, ha az illető idő közben távozik az élők soraiból.
Aki nem szeretne évekig várni, vegyen cascót. Ami persze még több bevétel a biztosítóknak. A bírósági eljárás sem megoldás, mert évekig is eltarthat, míg egy jogerős ítélet megszületik. Csak egy elfogadhatóbb megoldás van, és az a következő.
Az Amerikai Egyesült Államokban létezik egy gyorsított bírósági eljárás, amit angolul small claims court-nak hívnak. A légyege az, hogy csak egy bizonyos meghatározott összeg ($3,000) dollár alatti pénzösszegig lehet a gyors eljárási bírósághoz folyamodni, és a bírósági döntést ott azonnal meghozzák. Jogerős és nincs fellebbezésre lehetőség, és ehhez elég a rendőrségi jegyzőkönyv.
Szerintem érdemes lenne egy ehhez hasonló rendszert kipróbálni, mit veszíthetnénk? Csak éveket.
Hirdetés
A jogrendszert megreformálni nem lesz könnyű, azonban biztosítási ügyekre specializált szakjogászhoz érdemes lehet fordulni vagy csupán ismerni a jogainkat és a Rendőrség, illetve a biztosítók kötelességeit. Hogy a biztosítóknál maradjunk, tévhit, hogy csak rendőrségi végzés alapján kell fizetniük - a kis koccanásoknál is elegendő a baleseti bejelentő. A rendőrségi jegyzőkönyv pedig tartalmaz minden olyan adatot, ami a baleseti bejelentőben benne lenne. Az, hogy a vétkes fél a szabályszegést elismeri-e, esetleg csak a bírságot megfellebbezni, független kell legyen a kártalanítástól, hiszen a kár és annak okozása egyértelmű, s azt a jegyzőkönyvből a biztosító is meg tudja állapítani.
Miként azt korábban írtuk, az ügy sértettje, jelen esetben Ön kérheti az iratmegtekintést, azokról másolatot, ami alapján a biztosítók már szoktak fizetni. Természetesen nem önként és dalolva. Érdemes az ügy útvesztőit ismerő szakjogászt fogadni, vagy azzal a biztosítónál fenyegetőzni. Ha ugyanis csakis jogi képviselő általi felszólításra fizetnek – és nincs kellő kifogásuk arra, hogy miért nem fizettek korábban – annak a költségeit is állniuk kell.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 02:35
    Permalink

    Azt nem igazán értem, hogy ha a károkozó elismerte a felelősségét, akkor minek a rendőr (hacsak nem történt személyi sérülés)? Ha viszont nem ismeri el, akkor bizony meg kell várni a rendőrségi határozatot, hisz a biztosító csak akkor fizet, ha az ügyfele a vétkes. Ez viszont csak a jogerős határozatból derül ki. A helyszíni jegyzőkönybe ritkán írnak felelőst.

  • 2017.10.31. at 02:35
    Permalink

    Sógorom autójának nekiment egy idősebb ürge, elismerte, hogy ő a hunyó. Utolag a biztosítója rábeszélte, hogy vonja vissza, és erre hivatkozva nem fizettek. Jelenleg az ügy a bíróságon “pihenget”…

  • 2017.10.31. at 02:35
    Permalink

    Tavaly október 20.-án belém szaladtak hátulról. nekem is azt mondta a biztosító kárfelvevő, hogy csak ha megvan a végzés,(nálunk is felebezett a károkozó) akkor fizetnek. De csak akkor, ha szerintük jogszerű a kárkifizetés….Ezt nem értem. Ha a rendőrség elmarasztalja a károkozót, aki fellebbez a rendőrségi határozat ellen, és a bíróság is helyben hagyja a rendőrségi ítéletet, akkor a biztosító mit vergődik????Ez így elég jogszerűnek tűnik! 2 és fél hete elküldtem nekik e-mailben a bírósági végzést, (mert anélkül ugye nincs kártalanítás), arra nem vették a fáradtságot, hogy felhívjanak. Ennyit a biztosítókról!!!!!

  • 2017.10.31. at 02:35
    Permalink

    a károkozót kell meg keresni és meg kérdezni mi a édesanyjáért fellebez??ha igaz amit irt,hogy bele szált hátulról.ha igaz +keresném a tgk és “szépen”+kérném gyorsan vonja vissza a fellebezést,mert neem marad mivel dolgoznia. oszt jo napot

Vélemény, hozzászólás?