Időutazással csábít az új Fiat 500X

Párját ritkítja az új Fiat 500X alapfelszereltsége!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Óriási hangsúlyt fektettek a Fiat 500X tervezői arra, hogy a szívünket elnyerje az autó, ám a frissített változat komoly észérveket is felsorakoztat a csinos dizájn mellett.


Zseniális marketingfogással népszerűsíti a felfrissített 500X modellt a Fiat. A nyolcvanas évek egyik hollywoodi sikerprodukciója, a Vissza a jövőbe trilógia ihlette az újdonság reklámfilmjét, amelyben humorral fűszerezve mutatják be az autó erényeit. A szlogent is erre fűzték fel, persze valójában nem a jövőt hozza el a kis hobbiterepjáró, viszont a jelen technikai ínyencségeivel tényleg bőségesen felvértezték az 500-as nagytestvérét.
Sőt, egészen pontosan nem is volna szabad azt mondanom, hogy az 500 nagytestvére. Bár az 500-as család tagja és a formavilágával is a picurka retrojárgányt idézi, valójában önálló platformra épül (a Jeep Renegade az igazi tesója), ami igencsak pozitív, hiszen a vetélytársak kisautók padlólemezeire épülnek. Persze az 500X sem egy behemót, városi terepjáróként ez nem is baj, ám egy minimális növekedés azért tapasztalható a friss változaton. Egészen pontosan 4264 milliméter hosszú az Urban változat, míg a hangyányit terepjárósabb kinézetű Cross ennél még 5 milliméterrel hosszabb. Elöl a hangsúlyosabban domborodó orr a feltűnő, mondjuk leginkább oldalnézetből.

Szemből viszont egyből feltűnnek az embléma két oldalán a kis légbeömlő bajszocskák, amelyek ráadásul valóban ellátják a funkciójukat, ugyanis az optimálisabb hűtés érdekében „növesztette” a Fiat.

A fényszórók is új rajzolatot kaptak, a LED-es nappali menetfény például két egymással szemben álló félkörív, de a fő fényszórók burája alatt is a kerek forma dominál. Apropó most már Full LED-fények is rendelhetők, sőt jelenleg ezt ajándékba adják az új autó vásárlása esetén! Emellett megújultak az irányjelzők, illetve a hátsó lámpák is. Most már az 500X-en is a karosszéria színére fényezett betétet fognak közre a hátsó lámpák, ahogy az 500-as és a 124-es modelleken is látható, így jobban illeszkedik a márkaarculatba az autó.

Az utastérben a frissítéskor szokásos új, jobb minőségű anyagok jelentek meg és kikerekedett a kormány, hiszen most már nem lapított alul. A kormánykerék mögött az új, 3,5 colos kijelző szúr szemet, illetve az, hogy könnyebben leolvashatók róla az infók, míg a középkonzolon található, alapáron is 7 colos Uconnect kijelzőre már tükrözhető a telefon, illetve támogatja az Apple CarPlay, valamint az Android Auto alkalmazásokat is. Kellemes meglepetés még, hogy az érintőképernyős kijelző felülete immunis az ujjlenyomatokra. A műszerfalon végigfutó díszbetét, amely ezt a képernyőt átöleli, a karosszéria színében tündököl, ráadásul ezekből a színekből három újdonság is érkezett. Név szerint az „itália kék”, a „techno zöld” és a gyöngyház „elefántcsont fehér”, amelyek a többi 11 szín mellé csatlakoznak.

A motorpalettán három benzin és három dízel erőforrás szerepel. Ezek közül a turbós Firefly benzinmotorok az újdonságok. A háromhengeres, egyliteres változat 120 lóerővel szolgál, és csak 93 kilogrammot nyom a mérlegen, míg az 1,3 literes, négyhengeres verzió már 150 lóerőt kínál. Előbbihez hatfokozatú manuális sebességváltó jár, utóbbihoz viszont kizárólag a hatfokozatú, kettős tengelykapcsolós automatizált egység.

A rövid menetpróbán a háromhengereshez volt szerencsém, ami a kóstoló alapján egészen ígéretes darab. Megfelelő dinamikával mozgatta a budai hegyoldalon az 500X-et, miközben az utastér rendkívül csöndes maradt.

Semmiféle háromhengeres zaj nem szűrődött be, és még kintről hallgatózva sem igazán lehetett megállapítani, hogy „csak” egy 999 köbcentis masina dolgozik a motorháztető alatt, ugyanis szépen, egyenletesen „kerreg”a három dugattyú mozgás közben. A városban cirkálva egyébként bőven elegendőnek bizonyult a 120 ló az autó mozgatásához.
Fiat 500X új benzinmotorjai
Motor1.0 T31.3 T4
Emissziós normaEuro 6d
Hengerűrtartalom (cm3)9991332
Hengerek/szelepek száma3/124/16
Váltókézi/6automata/6
Teljesítmény [LE (1/min)]120 (5750)150 (5500)
Nyomaték [Nm (1/min)]190 (1750)270 (1850)
Gyorsulás (s)10,99,1
Végsebesség (km/h)188200
Kombinált fogyasztás [l/100 km]6,16,5
CO2-kibocsátás [g/km]139146
Hajtás4x24x2

A hab a tortán az 500X gazdag biztonsági felszereltsége, amely olyan tételeket is tartalmaz, amelyek egyáltalán nem maguktól értetődőek ebben a kategóriában. Főleg nem az alapfelszereltség részeként.

A friss 500X-hez ugyanis alapáron jár a kamerás rendszerű táblafelismerő, a sávtartó (60 km/h felett), és a tempomat, ám természetesen ennél sokkal bőségesebb a biztonsági rendszerek listája, hiszen a teljesség igénye nélkül, ütközésmegelőző, holttérfigyelő és hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszer is helyet kapott az autóban.

Egy ábrán példaként megmutatták, hogy a főbb riválisok, a Nissan Juke, a Renault Captur, az Opel Mokka és a Peugeot 2008 sem kínál ilyen gazdag biztonsági arzenált alapáron, ráadásul akkor még nem is beszéltünk például az itt elérhető összkerékhajtásról, amely a szilárd burkolatról letérve is jó mókát ígér.
Hirdetés

A friss 500X már várja az érdeklődőket a márkakereskedésekben, ahol 4 950 000 forinttól megvásárolható. Az alapot az 1,6 literes szívó benzinmotor jelenti Urban felszereltséggel, míg az új turbófeltöltéses, háromhengeres benzines 5,4 milliótól, a turbós négyhengeres pedig 6,5 millió forintról indul.
Fiat 500X méretek
Hosszúság [mm]Szélesség [mm]Magasság [mm]Tengelytáv [mm]Csomagtér [l]
Fiat 500X Urban4264179615952570350-1000
Fiat 500X Cross4269179616072570350-1000
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?