Igazi családi aszfaltszaggató lett a BMW M3 kombiváltozata

Végre nem csak álom a kombi M3: bemutatták az 510 lóerős puttonyost!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

510 lóerővel és 500 literes csomagtartóval mutatkozott be a BMW M3 Touring, ami nem csak egy erősebb motorral és nagyobb vesékkel ellátott hármas kombi, ráadásul kizárólag az erősebb, Competition változatban lesz elérhető. Mutatjuk a részleteket!

A legelső M3 óta álmodunk mi, kombirajongók arról, hogy egyszer majd hátha a BMW is piacra dobja a saját "versenykombiját", a puttonyosok bajor csúcsragadozóját. A nap, amit vártunk, elérkezett: bemutatták az M3 Touringot, ráadásul kizárólag Competition-ként. Minden megvan rajta, ami egy M3-ra kell a sportos lökhárítóktól a szélesítéseken, a hatalmas felniken és a mögötte rejtőzködő méretes fékeken át a hátsó diffúzorig, de mellette a kombi hármas praktikumát sem felejtette el. Méretek terén széltében és hosszában még kicsivel nagyobb is, mint a hétköznapi 3-as sorozat Touring, erre az M3 bonyolultabb futóműve miatt volt szükség.
Hirdetés
A BMW M3 és a BMW M4 Competition kivitelei számára kifejlesztett, M TwinPower Turbo technológiával dolgozó, soros hathengeres benzinmotort kapjuk a kombiban is, amelynek maximális teljesítménye 510 lóerő, csúcsnyomatéka pedig 650 Nm. A hangélményről egy elektronikusan vezérelt szelepekkel dolgozó, M-specifikus kipufogórendszer gondoskodik. Alapáras a Drivelogic-kal dolgozó, nyolcfokozatú M Steptronic automataváltó háromféle váltóprogrammal és a kormány mögötti váltófülekkel. Az M xDrive intelligens összkerékhajtás a hátsó tengelyen aktív M differenciálművel szerelt, így minden vezetési helyzetben az optimális tapadáshoz szükséges motorerőt juttatja el a kerekekhez, ha épp nem hátsókerekes módban csapatnád vele. Az M3 Touring állórajtból 100 km/órás sebességre 3,6 másodperc alatt, 200 km/órás tempóra pedig 12,9 másodperc alatt gyorsul fel. Végsebességét 250 km/óránál elektronikusan szabályozták, ám az opcionális M Driver’s Package teljesítménynövelő csomaggal ez az adat 280 km/órára módosul.
Hirdetés
A futóművet és a fékeket is az erőhöz mérten hangolták, alapáras az elektronikusan vezérelt lengéscsillapítókkal dolgozó, adaptív M futómű és a változó áttételű M Servotronic kormánymű is. A fékrendszer kétféle pedálérzet-beállítást kínál, az így szabályzott fékerő alapáron BMW M sport, felárért pedig BMW M karbon-kerámia fékek segítségével lassítja az autót. Az elöl 19”, hátul 20” méretű, kovácsolt BMW M alufelnik szintén az alapfelszereltséghez tartoznak, extraként akár versenygumikkal is kérhetők. Itt is alapáras a BMW Ívelt Kijelző, azaz a vezető felé forduló, egyetlen üvegfelület mögé épített, teljes egészében digitális műszerfal egy 12,3 colos digitális műszeregységgel és egy 14,9 colos központi kijelzővel. Az M3 Touring esetében ez az egység egyedi M grafikával érhető el, amelyet a feláras, szélvédőre vetített kijelző is megkapott. Mindezt a BMW 8.0 operációs rendszerrel tették teljessé, természetesen az Apple Carplay és az Android Auto kompatibilitás is adott. Alapáron a memóriafunkcióval és ülésfűtéssel szerelt, elektromosan állítható BMW M sportülések járnak Merino bőrkárpitozással, de felárért akár az M Carbon első kagylóülésekben is átélhetjük a hamisítatlan versenyautó-érzést. Ezek az ülések a szénszál-erősítésű műanyag váznak és a háttámla-kivágásoknak köszönhetően 9,6 kilogrammal könnyebbek az alapfelszereltségként kínált BMW M sportüléseknél.
Hirdetés
A BMW M3 Touring 40:20:40 arányban osztott hátsó üléssorában három teljes értékű ülés várja az utasokat. A hátsó sor háttámlája ráadásul egyben és külön-külön, részekre osztva is lehajtható, hogy kombinak is kiemelkedő legyen: a csomagtér alapesetben 500 literes térfogata így akár 1 510 literesre is bővíthető. Alapfelszereltség az automata csomagtérajtó és a külön ajtóként nyitható hátsó szélvédő is. Felárért a csomagtér padlójából automatikusan kiemelkedő csúszásgátló síneket is lehet rendelni bele, amelyek a kanyarokban sem engedik elszabadulni a csomagokat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?