Igazi dög az új Renault Twingo GT

Plusz lóerőkkel és engedékenyebb ESP-vel hergel a kis francia

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Érkezett egy új változat a Renault különc kisautójából, és már az első fotók is kecsegtetőek. A fejünket talán nem tépi le, viszont nagyon jó mókának ígérkezik.


Nem is tudtuk sokáig hová tenni az új Twingót (teszt róla szívó benzinesként itt, turbósként itt), megjelenésekor igencsak különösen hangzott a farmotor hátsókerék-hajtás kombináció, viszont hamar kiderült, a smart keze van a dologban. Nehéz volt elhinni, hogy a Renault csapatós kisautót csinált volna a Twingóból, nem is lett az, inkább városi vagány a hihetetlenül kicsi fordulókörével. Igazából a 0,9 literes turbós benzines még jó is lenne a játékra, de sajnos túlságosan leszabályozza a kipörgésgátló, így minimális csúszkálást sem enged. Na, erre most rákontráztak az új GT-vel, hosszabb pórázra engedték az ESP-t, és a motort is felpiszkálták!
Hirdetés

A turbós benzines egység több levegőt kap és a kompjúterében is turkáltak picit. Az eredmény plusz 20 lóerő, az alap 90 helyett már 110 lóerő áll rendelkezésre, de a forgatónyomatéka is 170 Nm-re ugrott. Előzetes találgatások már jó felé kapizsgáltak, amikor a smart Brabus tuningolt verzióját sejtették a GT felirat alatt, a Twingót viszont kézi váltóval szerelik, amivel egyszerűen nem lehet rossz játékautó. Már csak azért sem, mert keményítettek a futóművén, változó áttételű kormányművet és vadonatúj 17 colos könnyűfém kerekeket kapott, amiket érdekes módon hátul magasabb oldalfalú gumikkal szereltek.
Agresszívabb kinézetet húztak a kisautóra, meg is érdemli a speciális narancs – Piment Orange fantázianevű – fényezést és a versenycsíkokat, de sokat dob a képen a bal oldalra vágott légbeszívó is. Dupla kipufogó, vadabb lámpák és sportos szárny hevítik a hátsója hangulatát. Bár belső fotók még nincsenek, a Renault elárulta, hogy a kárpit varrása rímel a fényezésre, valamint az ajtóborításokon Renault Sport felirat hirdeti, mit hajtunk éppen. RS-ként nem érkezhetett volna a sportos Twingo, azt már korábban elárulták, hogy a teljesítménye nem fogja meghaladni az előző Twingo RS 131 lóerejét, így nem lett volna méltó utódja. Nagy csalódást azért nem okozhat: lehet kevesebb a lóerő, csak a kocsi a jó végén hajtson!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 04:38
    Permalink

    A “GT” = S-line ,kis külflanc meg egyedi motor esetleg a többi modell esetén. De hogy ennél mi a francért van rajta a Renault sport felirat, azt nem tudom.

  • 2017.10.28. at 04:38
    Permalink

    Persze biztosan egy jó kis autó, csak amire rákerül a Renault Sport felirat ott az ember egy kicsit keményebb verziót vár. Én valahogy differenciáltam volna, és az Renault Sport feliratot (azaz RS) nem tettem volna rá a Renault marketingesei helyben. Vannak hasonló megoldások pl az Audi esetében ahol csináltak egy S-line csomagot a hasonló modelleknek. A Renault Sport megjelölést meg meghagytam volna a tényleg komoly verzióknak.

  • 2017.10.28. at 04:38
    Permalink

    Egyébként ezt nem értem miért csinálják mostanában, hogy minden GT vagy sportosabb modellt RS-ként hoznak ki. A Megane pont ugyanilyen. Ha jól emlékszem az előző Megane/Clio generációnál találták ki ezt a GT vonalat, de akkor még nem húzták be egy kalap alá az igazi RS modellekkel, ezt most kezdték el. Szerintem elcsépelik a Renault Sport brand-et. Pont ahogy annó tették azt a Gordinivel amikor mindenki egy még keményebb verziót várt erre egy felszereltségi szintté degradálták.

Vélemény, hozzászólás?