Így felezd meg az öreg autó fogyasztását házilag!

Két holland férfi néhány lemezzel és egy kis fizikával 3 liter alá vitte koros autója fogyasztását

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Rengeteg trükköt hallottunk már, hogy miként lehet háztáji módszerekkel fogyasztást csökkenteni, de a várt eredmény legtöbbször elmarad. Hollandiában egy újságíró és egy alkotóművész mégis bebizonyította, hogy lehetséges a csoda: íme a Peugeot 106 Ecomod!

Az első és legfontosabb kérdés egy ilyen projektnél, hogy mégis mi volt az elképzelés. Jesse Kraal újságíró és Ritsert Mans alkotóművész nemes egyszerűséggel az aerodinamika valós határait keresték, áramlástani szempontból szerettek volna optimalizálni egy olcsó és öreg autót a saját szórakoztatásukra. Lényegében tehát ez egy kísérlet, így a cél is egyszerű volt: főként házilag készített lemezek segítségével javítani a fogyasztáson.
Hirdetés
Az alap egy 185 ezer forintnak megfelelő euróért vásárolt, mindösszesen 132 ezer kilométert futott, 1,1 literes, 60 lóerős, szívó benzinmotorral szerelt Peugeot 106 lett, melynek légellenállása a maga 0,32-es Cw-értékével az 1991-es bemutatáskor jónak számított. Ma viszont már akár 0,25 környékén is lehet ez az érték új autóknál - már ha nem az SUV választékot nézzük, ekkor ugyanis inkább 0,35-0,45 közé várható - így a holland páros is tudta, hogy van hová fejlődni. Először leültették a kis 106-ost, teljesen sík dísztárcsákat készítettek rá, a nem létfontosságú extratömeget pedig eltávolították belőle, 55 kilogrammot spórolva. Ezt követően acélból és alumíniumból formáltak borítóelemeket, a réseket pedig igyekeztek a lehető legjobban tömíteni. Fentről láthatatlan módosítások is történtek, az autó teljes alját síkra burkolták a jobb légellenállás reményében.

Minden elemet kézzel készítettek, annak ellenére, hogy a technika ezt már meghaladta: ez is a kísérlet része volt.

A 2019-ben indult projekt célja tehát nem az abszolút tökéletesség, hanem a gazdaságosan, kézműves módszerekkel elérhető legjobb eredmény volt. A külső optimalizálás 2020 tavaszán ért véget, így a koronavírus-járvány miatt szüneteltetni kellett a projektet. 2020 őszére sikerült ismét forgalomba helyezni a 106-ost, ráadásul jelentős további módosítások nélkül. A holland hatóságok ugyanis jóval elfogadóbbak a magyar kollégáiknál, az átalakítások az alumíniumból készített farokkúp éles peremeit kivéve megfeleltek a szabályoknak. Az említett elem gyalogosbaráttá tételéhez sem kellett több egy tekercsnyi gumitömítésnél és némi pillanatragasztónál, így az alkotók megkezdhették a közúti teszteket. Külön érdekesség, hogy még az internetről vásárolt olcsó tolatókamerákból eszkábált kameratükrökbe sem kötöttek bele a vizsgabiztosok. Az első közúti tesztek során a motor teljesen más viselkedése ellenére a gyárival szinte teljesen azonos fogyasztási eredményeket kaptak, így egyértelművé vált, hogy az erőforrást is optimalizálni kell a megváltozott körülményekhez. Kiderült: országúti sebességnél a teljesítmény töredékére volt csak szükség, de ehhez

az eredeti kasznira tervezett, 1,1 literes gyári motor túl nagynak bizonyult, rengeteg veszteséggel, kedvezőtlen üzemi tartományban működött.

Bonyolult átalakítás következett: meg kellett oldani, hogy részterhelésen csak két henger járjon a négyből, akárcsak egyes modern autóknál. Amikor ez a módosítás is elkészült, a várt eredmények is jöttek vele: átlagosan 3 liter környékén mozgott az országúti fogyasztás. A kísérlet zárásaként megpróbálták a lehető legkevesebbet kihozni a kis Peugeot-ból: egy 459 kilométeres túrát tettek meg vele 75-80 km/h sebességgel, országúton ugyanis ez bizonyult a legtakarékosabb tempónak.

Így 2,65 l/100 km átlagos fogyasztást mértek a túra során, ami kevesebb, mint fele a gyári országúti fogyasztásnak.

A holland férfiak a 106 Ecomod projekt befejeztével új kihívás után néznek, azt pedig még ők maguk sem tudják, hogy mi lesz az autó sorsa. Annyi viszont biztosan kiderült, hogy a fizika továbbra sem hazudik, ahogy a kellő mennyiségű munka is meghozza az eredményét. Bár mindenképp érdekes ötlet, sajnos felvetni sem érdemes, hogy itthon is lehetne valami hasonlót csinálni: egy ilyen jármű magyarországi levizsgáztatásával járó procedúrának már a gondolatától is rémálmaim vannak. Így csak elméleti síkon merül fel a kérdés: ti milyen autóból csinálnátok olcsón, hasonló módszerekkel 3 liter alatt fogyasztó "Ecomod"-ot?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?