Így hasít egy 15 éves S-osztály az Autobahnon

Ha azt gondoltad, hogy egy 15 éves dízel Merci már fáradt, tévedtél, a 240-et is megfutja

Kevés lehetőségünk van kipróbálni az autónk végsebességét, így ilyenkor jó látni, hogy egy 15 éves dízel Mercedes is tudja szedni a lábát, ha van helye.

Vagyunk egy páran, akik, ha tehetnénk, szívesen kipróbálnánk, mit megy az autónk végsebesség szempontjából. A gázpedál végsőkig taposásával viszont hamar elérjük a korlátokat, sebességhatár nélküli útszakasz ugyanis itthon nincsen. A német autópálya bizonyos szakaszai viszont még mindig korlátozásmentesek, és sokan ezt ki is használják. De nem csak az új autók tudnak igazán gyorsan menni, ebben a videóban épp egy 15 éves Mercedes-Benz S-osztály kormánya mögé ülhetünk be, amivel megfutják a 240 km/h-t, és még kicsit többet is, nem is éppen lassan.
Hirdetés
Egészen "alulmotorizált" kivitelről van szó, az S 320 CDI 3,0 literes V6-os dízelmotorja 235 lóerőre és 540 Nm nyomatékra képes, legalábbis ennyit tudott új korában. Ez ráadásul egy nem épp megkímélt példány, közel 190 000 kilométert futott már, az ehhez hasonló állapotú darabok már 2-2,5 millió forintól elérhetőek Magyarországon is. És, hogy mire képes? Többféle mérést is végeztek rajta GPS-es gyorsulásmérővel. A 0-100-as sprintideje 8,45 másodperc, ami majdnem egy másodperccel lassabb a gyári idejénél, 100-ról 200 km/h-ra pedig 26,17 másodperc alatt gyorsít. A körülményekhez képest az sem egy rossz érték, hogy majdnem elérte a 250 km/h-s gyári sebességlimitet, így semmiképp sem mondható lassúnak a több mint 2 tonnás limuzin. Az persze egyértelmű, hogy ilyen időkkel az S 320 CDI mindenképp inkább utazóautó, mint sportos limuzin, de az autópálya belső sávjából még így is kevesen fogják tudni letolni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?