Így hozna autonóm autókat a Nissan

Carlos Ghosn megmondta: jönnek a Nissan okosautói

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Nissan már 2020-ban kihozná sofőr nélküli autóját, addig pedig két lépcsőben mutatja be az ahhoz szükséges rendszereket.

Carlos Ghosn, a Nissan Motor elnök-vezérigazgatója ma vázolta fel, hogy cége milyen ütemezésben szeretne megjelenni a sofőr nélküli autózást elősegítő rendszerekkel. A Nissan elnök-vezérigazgatója szerint az elkövetkező négy évben bemutatandó új technológiák, köztük az automatizált sávtartó és az autópályás közlekedést segítő rendszer be fogja bizonyítani a vásárlók számára, hogy az autók önálló közlekedését biztosító rendszerek életképesek. A márka szándékai szerint 2020-ban már kereskedelmi forgalomba is kerülhetnek az önmagukat vezető autók.
Hirdetés
A Nissan által fokozatosan bevezetett járműautomatizálási technológiák célja, hogy a mindennapi vezetés során előforduló feladatok elvégzésével biztonságosabbá és kényelmesebbé tegyék a közúti közlekedést az autósok számára. Bár az autóiparban már folynak kísérletek az önjáró autók alkalmazására (lásd például a Google autóját), az autonóm közlekedési funkciókkal felszerelt Nissan modellekben a vezető továbbra is ott fog ülni a volánnál, és megőrzi uralmát a jármű fölött.

Két év múlva (2016-ban) kihozza torlódásfigyelő rendszerét a Nissan, amelynek köszönhetően az autó a zsúfolt autópályákon is önállóan és biztonságosan tud majd közlekedni. Ebben az időszakban egy teljesen automatizált parkoló rendszer is várható.
A következő lépcső 2018: akkor a többsávos haladást segítő rendszer érkezik, amely lehetővé teszi a veszélyhelyzetek kezelését és az önálló sávváltást. Az évtized végére pedig bemutatkozik az útkereszteződések autonóm kezelésére alkalmas rendszer, amellyel az autók a vezető beavatkozása nélkül haladhatnak majd át a városi kereszteződéseken.
Végül pedig 2020 következik, a Nissan akkorra teszi az önmagát vezető, de a sofőr felügyeletét folyamatosan igénylő autójának megjelenését.
Az új megoldásokat hajtásláncukkal is jövőbe mutató autókkal, például a már itthon is lízingelhető, amúgy a világ legnépszerűbbjének számító Leaf által is terjesztené a Nissan, hogy minél jobb megoldásokat nyújtson az elsősorban nagyvárosokba tömörülő lakosság közlekedési igényeinek kielégítésére.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 05:23
    Permalink

    Érdekes… Okos telefonok, okos tv-k, okos autók, okos toalettek,(-még szinte csak Japánban-), minden “szuper intelligens” lesz már köztünk, csak mi emberek leszünk totál buták!? ♠ Tiszteletet a kivételeknek!
    Akkor, ha mindent ennyire fölokosítunk automatizálunk csak a mi szellemi értékeink, kapacitásaink fognak redukálódni, a semmibe révedni. đ
    Mi, emberek fogunk eltunyulni, a végletekbe menően elkényelmesedni… JÓ EZ NEKÜNK??? Nem jó.
    ezeken felül permanensen hiszem, hogy az önvezető kocsik nem lesznek képesek minden egyes közlekedési metódust, szituációt BIZTONSÁGOSAN megoldani!!!

    A NAPJAINK MOBILITÁSI MÓDJAI,- MIND FÖLDÖN, MIND VÍZEN, MIND LEVEGŐBEN, ROPPANT MÓD ÖSSZETETT,
    SOK KOMPONENSBŐL ÁLLÓ, SZÁMOS SZITUÁCIÓT FELÖLELŐ CSELEKEDET S DÖNTÉSEK FOLYAMATA.
    Ezeket nem lehet kiváltani szenzorokkal, érzékelőkkel s programokkal a teljes életvédelem s vagyonvédelem prioritásainak megfelelően!

Vélemény, hozzászólás?