Így kell megleckéztetni a renitens parkolórémet

Édes bosszú idegesítő parkolásért

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Emberünk mindig úgy állította le Jaguarját, hogy az átlógott a szomszédos parkolóhelyre. Többé nem tesz ilyet, az biztos.

Mindennapos sajnos, hogy egyesek nem képesek vagy nem tudnak normálisan parkolni. Ferdén állnak be, az autó kilóg vagy átlóg a másik helyre, s ezzel minimum bosszantják a többieket, rosszabb esetben meg is akadályozzák a többiek problémamentes parkolását. Sok esetben nyilván úgy, hogy közben fogalmuk sincs tettük helytelenségéről. És még örülhetünk, ha a nagy nehezen begyömöszölt autónkat sértetlen állapotban látjuk viszont, úgy, hogy nem zúzták le az elejét vagy a farát, nem nyitották rá az ajtót, nem törték le a tükrét, stb.
Hirdetés
Az alábbi - nem rövid, amolyan bele-beletekerős, cserébe tanulságos - videóban egy édes bosszúállást követhetünk nyomon. A filmecske feltöltője szerint a renitens autós időről időre két parkolóhelyre lavírozta be Jaguarját, s hogy megleckéztessék, egyszer csak alaposan ráálltak egy böszme Toyotával. Negatív hősünk próbál beszállni balról, nem megy. Próbál bekászálódni jobbról, nem megy. Úgy tűnik, feladja, de visszatér, s valahogy végül sikerrel jár. Lényeg, hogy a következő nap már meghunyászkodott, s jó messze, senkit nem zavarva, szépen-ügyesen parkolta le amúgy csinos kis sportkupéját.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 00:34
    Permalink

    Eddig nagyjából re3ndben. De vajon a parkoló helyek mérete is rendben van? Pl. Tesco … annyira szűk a felfestett hely, hogy ha szabályosan áll be mindenki akkor is kínlódás ki, be szállni. Állítólag szabványnak megfelelőek. De akkor kinek a jó … kell dicsérni A huzatos fejű emberutánzatért.

  • 2017.10.30. at 00:34
    Permalink

    A tapló módon parkoló autósok megrendszabályozására Gödöllőn láttam egy megfelelőnek tűnő eszközt: a tábla felirata szerint annyi parkolóhelyért kell fizetni, ahányat elfoglal az autó…

  • 2017.10.30. at 00:34
    Permalink

    Ma, a következőt láttam. Szocpolos, Mercedes S-Klasse tulajdonosa, az úttal párhuzamos parkolóhelyre úgy állt be autójával, mintha az, merőleges parkoló lenne. A kocsi hátulja természetesen, jócskán elfoglalta a sáv egy részét.

  • 2017.10.30. at 00:34
    Permalink

    [b]“(Tipp: Jóhiszemű emberek a félreértések elkerülése végett civilizáltan kommunikálnak egymással)”[/b]
    Úgy is lehetne mondani, mindennek ez az alapja, és ez a gondolat nem csupán a parkolásra érvényes. :-)))

  • 2017.10.30. at 00:34
    Permalink

    [i]“…vagy a másik, amikor bevásárlóközpontok parkolójában beül a kocsiba, várom, hogy felszabaduljon a hely és baszik elmenni. Már állok ott percek óta, semmi. O.k., autó mögötte leállít, kiszállok és úgy teszek, mintha mennék be, otthagyva az autómat! Na, buzikám, mint akinek ég a segge alatt az ülés, úgy pattan ki a bepánikolva a kocsiból! Faszfejeket mindig is meg kell egy kicsit rendszabályozni! “[/i]

    Tehát ha beszáll az autójába a parkolóban, és neked szükséged van a helyére, akkor kutya kötelessége onnan abban a minutumban eltakarodni? Olyan elő sem fordulhat, hogy esetleg még vár valamire, vagy valakire? Az fel sem merült benned, hogy esetleg megtudakold, egyáltalán szándékában áll-e elmenni? (Tipp: Jóhiszemű emberek a félreértések elkerülése végett civilizáltan kommunikálnak egymással)

    Tehát azt mondod: [i]“Faszfejeket mindig is meg kell egy kicsit rendszabályozni!”[/i]
    Ilyen a szituációban kit is kellene?

  • 2017.10.30. at 00:34
    Permalink

    ennél nagyobb taplóság mikor szabályosan parkolva állnak úgy rád hogy egyik oldalról sem tudsz beszállni..
    Tesconál megesett velem, bemondattam a sofőr oldali parkoló autó rendszámát, majd mikor megjelent a szöke anyuka a kisgyerekkel..Megkértem szálljon be az én kocsimba ha tud…szó nélkül odébb állt 😀

  • 2017.10.30. at 00:34
    Permalink

    Nem igazán látom, hogy a mellette lévő annyira nagyon ráállt volna! Ahogy elmegy – az egyébként tényleg hanyagul beállt autó -, látszik, hogy bár nem teljesen középen parkol a mellette lévő Toyota, de azért nem miatta szenved a jaguáros, hanem a saját faszsága miatt! A ráállós módszer egyébként minden esetben működik itthon is.
    Másik 2 hasonló eset arra, hogy leszarjuk a másikat, amikor pl. tankolás befejeztével percekig tart az eltakarodás a kúttól: övek köt be alaposan a paraszt, szép komótosan bekapcsolja a világítást, stb. vagy a másik, amikor bevásárlóközpontok parkolójában beül a kocsiba, várom, hogy felszabaduljon a hely és baszik elmenni. Már állok ott percek óta, semmi. O.k., autó mögötte leállít, kiszállok és úgy teszek, mintha mennék be, otthagyva az autómat! Na, buzikám, mint akinek ég a segge alatt az ülés, úgy pattan ki a bepánikolva a kocsiból! Faszfejeket mindig is meg kell egy kicsit rendszabályozni!

Vélemény, hozzászólás?