Így kereshetünk akár 250 000 forintot egy nap alatt

Sokat nyerhetünk autóeladáskor is az autókozmetikázással

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vajon van értelme autóeladás előtt az autókozmetikára költeni? A kérdés megválaszolásában az EZWash-Lurdy Ház segített.

Nem minden ember viszonyul egyezően az autójához. Sokunknak egy féltett, óvott kincs, akkor is ha az amúgy nem egy komoly érték. És sokaknak csak egy használati eszköz az autó, olyan mint akár egy turmixgép. Végzi a dolgát, kiszolgálja. Az, hogy egy autó nincs babusgatva, nem feltétlenül jelenti azt, hogy rossz állapotban van, az előírt, javasolt karbantartásokat egy lelkiismeretes ember akkor is megadja autójának, ha amúgy nem túlzottan szívügye a járgány. Viszont, ha nem szívügye, akkor könnyebben előfordulnak kisebb sérülések. Meghúzások, apró karcolások könnyebben keletkeznek, adódhatnak foltok az utastérben, ugyanis az ilyen tulajdonos kevésbé figyel autójára, mint az, aki görcsösen próbálja óvni azt.
Hirdetés

Eladáskor viszont nagyon erősen számít az, hogy az autó milyen arcát mutatja. A felszínt látjuk ugyanis csak. Nem lehet megmondani, hogy milyen terhelést kapott a motor, a futómű, vagy sarkalatos pontként a kuplung. Ha ezek viszonylag rendben vannak, akkor nincs esély alkudni, ha viszont kicsit is karcos az autó, foltos a kárpit, akkor már rögtön van lehetőség az árból lecsípni, ha pedig az autó sok-sok apró sérüléssel leharcoltnak tűnik, akkor sansztalan jó árat kapni.
Így volt ez a képeken látható Nissan Note esetében is. Pedig első tulajos autó, vezetett szervizkönyvvel, 8 év alatt gyűjtött nem egész 100 ezer kilométerrel. Viszont tulajdonosa, bár garázsban tartja, soha nem babusgatta, hanem használta. Előfordult, hogy tükreinek széleit, vagy akár az autó oldalát végigkarcolta a garázs falán, előfordult, hogy ő vagy valaki más horzsolta a lökhárítók széleit, de bizony olyan is, hogy az utastérben ez vagy az kifolyt. Utóbbiak ráadásul nagyon feltűnőek a világos kárpitos Nissan Note esetén. Meg sajnos az is feltűnő, hogy az első generációs Note, hasonlóképp az alapjait adó békalámpás Micrához, bizony nagyon gyorsan kopó belterű. Esetükben már 100 ezer kilométeres futásnál is jellemző az erősen kopott kormánykerék, s a textilkárpitok sem tartósságukról híresek.
Mindez azonban vásárláskor nem kell, hogy elriassza a vevőket, mert a Note egyébként egy nagyon praktikus, jól használható autó, arra pedig, hogy kellemes is legyen, ott az autókozmetika. A dörzsöltebb tulajok persze már az eladás előtt is elviszik oda autójukat, így került kollégánk apósának Note-ja is velünk az EZWash–Lurdy Ház csapatához, ugyanis olyan szerény beszámítási árat kapott rá, hogy annak másfélszerese is kevés lett volna az autóért.
A Note-ért ajánlott ár persze érthető az első találkozás alapján. Foltos ülések, nemhogy kopott, hanem mállásnak indult kormánykerék, apró karcolások a karosszéria körül. Nem egy kellemes látvány. Vajon mit tud ezzel kezdeni egy autókozmetika? Feldobtuk a labdát az EZWash–Lurdy Ház csapatának, melynek ezúttal legalább szagokkal nem kellett küzdenie. Azzal is elbánna amúgy, tapasztaltuk már, hogy egy masszív kutyaszag sem jelent számukra problémát, s kárpittisztítással karöltve a makacs cigarettabűzt is képesek száműzni. Itt azonban nem utóbbi miatt, hanem a szennyeződések miatt volt szükséges a kárpittisztítás. Tegyük hozzá, hogy 8 éves, világos kárpitozású autóról beszélünk, ami még soha nem járt autókozmetikában. Mosást és porszívózást időnként kapott, mást nem. Ennyi idő alatt bizony alaposan el tud színeződni a sötétnél kétségkívül kényesebb, újonnan, illetve tisztítás után persze hangulatosabb, jobb térérzetet adó kárpitozás, ami viszont az autójukkal az átlagosnál kevesebbet törődők számára nem épp optimális választás.
Csodát természetesen nem szabad várni az autókozmetikától, ahol már nincs meg az eredeti festés, ott polírozás után sem lesz, a horpadásokat sem fogják kijavítani, ahhoz már egy másik műhelyhez kell menni, miként a kárpitot is csak tisztítani tudják, javítani nem. Speciális oldószereikkel gyantával, illetve egyéb makacs szennyeződésekkel is meg tudnak birkózni, de azért a kényes világos kárpit esetén apróbb színeltérések bizony előfordul, hogy maradnak egy egynapos kezelés után is. Nyilván lehet még időt szánni rá, mi azonban egynapos kezelést kértünk. Annyit, hogy egy nap alatt tegyék meg a lehető legtöbbet az autóért, s ezt bőven meg is kaptuk.
Ez az alapnak számító prémium külső-belső gőzmosáson túl polírozást és kárpittisztítást engedett. A polírozás még akkor is határozottan jót tett az autónak, ha azon maradt néhány mélyebb karcolás, sőt, még horpadás is. A karcok döntő része ugyanis eltűnt, s így most nem egy kissé megmattult fényezésű, kissé koszos autóval találkozunk néhány mélyebb sérüléssel, hanem egy alapvetően jól mutatóval, amelyen valóban van egy-két fiaskó. Ezek viszont a tulajdonosát nem zavarják, s aki józanul vásárol autót, használati tárgynak veszi azt és utcán parkol, az biztosan nem fog fennakadni ezen. Voltak amúgy olyan lakksérülések, melyeket a hevítéses polírozás el tudott tüntetni: a lakk megolvasztása egybe tudja azt folyatni néhány amúgy komolyabbnak tűnő karcolásnál is.
Polírozás után még az elsőre kevéssé tetszetős Note karosszériája is mutatós lett, de az utastér is látványos változáson ment keresztül. Eltűntek a kopásnak tűnő zsírfoltok az ajtókról, eltűntek a komolyabb elszíneződések a világos kárpitokról, de még a szürke tetőkárpit is több árnyalatnyit világosodott a tisztítás után. Járulékos előny, hogy a korábban sem büdös autó most kifejezetten tisztaság-szagú lett.
Ha árat kellene mondani a Note-re, az EZWash–Lurdy Ház egynapos kezelése után magunk is 200-300 ezer forinttal magasabbat ajánlanánk rá. Mibe került az egynapos, ám gyakorlatilag kétműszakos és több ember munkájával járó kezelés? Az ilyen komplex feladatokra rendszerint egyedi, a munka komolyságától függő árat kalkulál az EZWash–Lurdy Ház. A polírozás és a kárpittisztítás az alapos prémium mosással együtt 50 000 forint egy ilyen, Note-méretű és -állapotú autó esetén. Ha tehát 300 000 forinttal magasabb árat kapunk az autóért, ami a tisztítás előtti és utáni állapot alapján messze nem irreális, akkor egy nap, nem is általunk végzett munkával 250 000 forintot kereshetünk. Igaz, a Note tulajdonosát most nem ez boldogítja, hanem az autója, amit most már nem is feltétlenül akar lecserélni, mert az - számára - szinte új lett. S itt a lényeg, hogy egy alapos kozmetikázással akár egy autócserét is meg lehet spórolni, illetve lehet jelentősen odázni. Úgy pedig már nem negyed, hanem akár több milliós spórolást is hozhat az abszolút értékben talán elsőre drágának tűnő, az autó értékéhez, a kapott állag-, illetve hangulatjavításhoz mérten viszont kifejezetten olcsó kezelés, ami még mindig kevesebbe kerül, mint egy autóváltásnak csupán a bürokratikus költsége.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 08:26
    Permalink

    Azért érdekelne, hogy most egy másik kereskedő menniyt ajánlana érte. Véleményem szerint kb a ráköltött 50e Ft-tal többet. De egy kérdést megérne, így lett volna kerek a cikk.
    Még annyit hozzátennék, hogy szerintem egy drága. Édesapám Focus kombija kutyásoktól származott, elég mocskos volt, de 15e-ftért gyönyörűen kitakarították, polirozták. Ez lassan másfél éve készült, azóta házilag van takarítva, és nagyon szép a beltér. Tippre mindenki 100-130e km-re tippeli, pedig már 260ekm és a 12 év eltelt.

Vélemény, hozzászólás?