Így lehet majd új csontváza az autódnak

Teljesen új, csontvázszerű frontot nyomtattak a Caddyre

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A régi autók életbentartása sokszor éri el azt a pontot, amikor már nem éri meg. ezzel a megoldással viszont nem csak korszerűbb, hatékonyabb, szebb és biztonságosabb is lehet.


Különös megoldást mutatott a 3i-Print, ami nemcsak az új technológiára fogékonyakat vágja földhöz, hanem a régi autók szerelmeseit is. A megoldás ugyanis új életet adhat azoknak a young- és oldtimereknek, amiket eredeti állapotukra már nem lehet, vagy nem érdemes megjavítani, esetleg valami egészen újat szeretnénk kihozni belőlük. A 3i-Print több nagy technológiai vállalattal együtt fejlesztette ki a technológiát, ami tulajdonképpen már megvolt, csak egy helyes alkalmazási terület kellett hozzá, amibe igencsak beletrafáltak.
Hirdetés

A 3D nyomtatás ma már nem új, persze még nincs minden háztartásban, de a technológia elérhető szinte bárki számára. A 3i-Print olyan vállalatot keresett, aki fémből, egész pontosan alumíniumból képes nyomtatni 3D-s tervek alapján. A Caddy orrát csúnyán összetörték egy balesetben, így jó alapnak tűnt, és egyből két réteget foghatnak meg vele. Az új frontrészt úgy tervezték meg, hogy több alkatrész feladatát egyszerre váltsa ki, így a nyúlványok, a motortartó bölcső és a kerékfelfüggesztés felső bekötési pontjait is egybegyúrták. Az új orrész egyben szép és hatékony is, ugyanis hűtőfolyadék is áramolhat benne, ami majd a Caddy későbbi elektromos hajtásának akkumulátorait fogja hűteni.
A vázba külön levegő-elvezetőket is terveztek, amik az első fékek hűtését szolgálják, de vannak rajta hűtőbordák is. A megoldás csodálatos, a kivitelezés remek, a Caddy egy igazi élő halott, aki sokkal jobb bőrben tér vissza, mint ahogy elment. Az új elem egyébként csupán 34 kilót nyom, így a Caddy orrának súlya töredéke az eredeti alkatrészek összességének. A megoldás persze cseppet sem egyszerű és olcsó, a szerkezetet darabokban tudják csak kinyomtatni, így az összehegesztés több munkaórát is igénybe vett. A technológia ma még elég drága, így költségben egyelőre jobban jön ki, ha egy ilyen Caddyt az eredeti alkatrészekkel újítunk fel. Ám ha erre halad a jövő, és a technológia versenyezni tud majd a jelenlegi árakkal, valamint nyitottak vagyunk rá, ez egy csodás megoldás arra, hogy a már elavult autókat a biztonság szempontjából új szintre emelhessük. Egyben mindenki úgy terveztethetné meg, amilyen motort éppen szeretne kedvence orrába.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?