Így nem lett végül V8-as a Porsche 911

Gyári kisfilmen a Audi V8-ával szerelt múzeumi Porsche prototípus, a 965

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Van egy csomó egyedi autónk és prototípusunk, amik eddig nem láttak napvilágot - vezette be a tuti sztorit a Porsche archívumának vezetője.


Megható zene és szép képek, a szemüveges, öltönyös úr elmondja, hogy a Porsche gyári múzeumában rejtegetnek jó pár kincset, mint amilyen a mattfekete 911-es is. Mint meséli, a legendás faros fejlesztése során időről időre előálltak alternatív koncepciókkal, de végül a 911-es a hathengeres, mára vízhűtéses boxermotorokkal írt történelmet. Ez a részleteivel borzalmas tákolmánynak tűnő tesztautó is ilyen, ebbe éppen az Audi V8 motorja került. Az autó igazából nem is egy 911-es, a sorozat fejlődősében jelentős lépésként számon tartott 959-eshez van köze. A 959 az egykori B-csoportos rali világbajnokságban szereplő autóhoz készülő homologizációs sorozatként indult 1986-ban. A maga korában a dupla turbós hatos boxerével a leggyorsabb legális utcai autó volt. A B-csoport gyilkos teljesítményversenyének - ami az Audi quattrót és a Peugeot 205 T16-ot is szülte - végül Henri Toivonen és navigátora, Sergio Cresto az 1986-os Tour de Corse-n bekövetkezett tragédiája vetett véget.
Hirdetés


A 959-essel szerzett tapasztalatok persze évekre meghatározták a 911-es fejlesztési irányát is, elég az 1989-től gyártott 964-esre gondolni, ami az 1963-as eredeti utáni legnagyobb evolúciós lépés volt, az addig használt torziós helyett tekercsrugókkal. De említhetnénk az 1994 és 1997 közötti 993-as szériát is, amit az utolsó léghűtésesként jegyeztünk meg, még az is nagyon hasonlít formailag a 959-esre.
Ez a konkrét autó a 965-ös kód alatt futott. Azért néz ki ennyire félkésznek, mert egy tesztelésre használt és elhasznált öszvér. Ragasztócsíkok, lógó kábelek és NDK-utánfutó stílusú apró kis hátsó lámpák jelzik, hogy nem egy szokványos életutat bejárt darab. A videóban nem részletezik, hogy az Audi 3.6-os vagy a 4.2-es motorja került-e bele, de a 959, vagy a már öregedő 968 utódja lehetett volna a prototípus, ha befejezik a fejlesztését ebben a formában. Álcázását meghagyták olyannak, ahogyan egykoron közutakon is tesztelték. Talán ezek voltak a 911 "vizesítésére" tett első kísérletek, de végül megmaradtak a hatos boxereknél, ami máig a lelkét és a karakterét adja minden rendes Porschénak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?