Így néz ki a legújabb magyar autó

Az Audi Genfben mutatja be az új TT kupét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hamarosan érkezik az Audi TT legújabb, harmadik generációja. Dizájnjával az első nemzedéket kívánja idézni. Lesz Mátrix-LED fényszóró és virtuális műszerfal is.

Március elején, a Genfi Autószalonon fog bemutatkozni a harmadik generációs Audi TT, mely karosszériaelemeinek gyártásával, összeszerelésével és motorjaival is magyar, győri termék lesz. Az egyelőre csak rajzokon látható új kupé az 1998-ban megjelent első generációs TT-re kíván hasonlítani. Emblémája a hűtőmaszkról a gépháztetőre került, fényszórói LED, illetve Mátrix-LED technológiájúak is lehetnek, utóbbi automatikus, szegmensenkénti reflektor-tompításával vakításmentesen ígéri a lehető legjobb éjszakai világítást.
Hirdetés

A hátsó lámpákat gyakorlatilag összeköti a harmadik féklámpa, a lökhárító mindegyik verziónál diffúzoros, s a kipufogóvéget is integráló, a TTS verzió - a többi Audi S-modellhez hasonlóan - kétszer két csövet kap.
Bár az utastérbe most még nem nyerünk bepillantást, a gyári közlemény szerint ott "könnyed, szinte lebegő vonalvezetés", illetve a középkonzollal harmonizáló ajtókárpit várható, a központi MMI-képernyőt pedig egy Audi virtual cockpit névre hallgató, vélhetően digitális műszerpanelként is funkcionáló, részleteiben még nem ismert kijelző váltja.
Motorokról, műszaki adatokról egyelőre nincs infó. Az persze csaknem biztos, hogy a padlólemez MQB, a motorok pedig kivétel nélkül turbósnak és közvetlen befecskendezésűnek ígérkeznek. Összkerékhajtás, DSG-váltó nyilván lesz, miként két hét múlva részletes bemutatkozás is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?