Így szól a Volkswagen Golf R 400 Concept

Videón a 400 lóerős Volkswagen Golf

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Pekingben debütált Volkswagen Golf R 400 ezúttal Bécsben tűnt fel. Hangját videó örökítette meg.

Pekingben pózolt először a Volkswagen Golf R 400, azaz a kétliteres turbómotorjából 200 lóerős literteljesítményt kipréselő über GTI. Az idén 40 éves Golf természetesen máshol is fel-feltűnik eddigi legerősebb utcai koncepciójával, amelyről nemcsak azt híresztelik a gyáriak, hogy megvalósulhat, hanem azt is, hogy akár a modellnévből eredőnél is több lóerő lehet benne. Felröppennek persze időnként olyan pletykák is, hogy majd akkor valósulhat meg, ha lesz hozzá elég masszív váltó, ám aggódni nem kell, a Passat B8 kapcsán már látható is, hogy van ehhez illő váltójuk a wolfsburgiaknak, így nyugodtan lehet nyálat csorgatni, ha feltűnik valahol a Golf R 400 Concept.
Hirdetés

Most épp Bécsben tűnt fel, s egy videócska meg is örökítette, hogy mi hallható parkolgatás közben. Nos, motorhang kevéssé vehető ki. Ahogyan az egy négyhengeres turbómotornál jellemző, inkább a komponált kipufogóhang hallatszik - kívülről. Belülről pedig majd meglátjuk, hogy milyen rezonátor, netán milyen generált, digitális motorhang fog megszólalni, ha majd közelebb kerülünk a debütáláshoz, ami sanszosan egy évnél hamarabb itt lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 07:43
    Permalink

    Nagyon durva ez a golf. Nekem is van egy IV Golfom és imádom. Persze a többi is bejön! Nagyon sokan szeretik a golfokat és meg is tudom érteni őket. Remélem látni fogok pár különleges darabot július 1-jén a Top Gear Live-on. Ha nem lesz 1 golf se akkor soha többé nem nézek Top Gear a Tv-ben… 😀 Bár szerintem ahogy a fiúkat ismerem el is fogom felejteni hogy nincs egy golf se mert akkora show lesz 😀

  • 2017.10.29. at 07:43
    Permalink

    Tőled is megkérdem: ugye azért nem nézed le azokat, akik másképpen gondolják, mint te? Mondjuk akiknek az autózás még mást is jelent, mint zöld levelek gyűjtögetését és A-ból B-be jutást egy bádogdobozban?

  • 2017.10.29. at 07:43
    Permalink

    A buta dogmákat követő vásárló, akár látens hippi.Csak úgy.Én nagyon örülnék egy tesla s-nek is, meg szerintem a tesla s tulajok is nagy ívben tojnak a kopácsolásra.Jól teszik.

  • 2017.10.29. at 07:43
    Permalink

    Már bocsánat, de ki az a butuska, aki azt gondolja, hogy ez a cikk azokról szól, akik a hangja miatt vásárolnak meg egy Golfot, s nem pedig egy autóról, aminek van hangja?

Vélemény, hozzászólás?