Így tankolták meg benzinnel a Tesla ablakmosó-tartályát

A nap videója: vajon megtalálják a lányok, hogy hová kell tölteni a benzint a Teslába?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Fájdalmas videón, ahogy egy amerikai töltőállomáson megpróbálnak benzint tölteni egy Teslába. A csúcs az egészben, hogy amikor segíteni próbáltak nekik, akkor sem hitték el, hogy az autó valóban árammal megy.

A nap videójának elején két fiatal hölgy áll be egy benzinkúthoz a Teslával, majd kétségbeesetten keresni kezdik az üzemanyagtank nyílását. A felvételt készítő, majd azt nyilvánosságra hozó férfiak először nem értik és az autójukból figyelik az eseményeket, majd amikor már kezd kínossá válni, hogy senki sem segít a lányoknak, akkor lejjebb tartott kamerával odamennek segíteni.
Hirdetés
Az angolul kevésbé értő olvasókra tekintettel: a beszélgetés során a férfi megpróbálja elmagyarázni, hogy ez egy Tesla és árammal megy, még a töltőcsatlakozó helyét is megmutatja, ám ekkor a lányok már rohannak is a tankolópisztolyért, hogy oda töltsék a benzint. A tulaj többször is megjegyzi, hogy nem ért az autókhoz, illetve azt is említi, hogy a Teslát a párjától kapta. A videó végéhez közeledve a hölgyek továbbra is hitetlenkedve hallgatják, hogy ebbe az autóba nem kell hagyományos üzemanyag, látszólag fel is adják a küzdelmet és "majd megkérdezem a barátomtól, hogy hol kell bele tankolni" kijelentéssel végződik a beszélgetés.

A videónak azonban itt még nincs vége: amikor a férfi visszaül az autóba, a Teslába mégis benzin kerül.

Csak remélni tudjuk, hogy nem lett komoly baja az újonnan, forintra átszámolva nagyjából 19 millióról induló Teslának. A végeredményről ugyanis nincs hír, a videónak vége szakad, amikor a lányok az örömtől majd kicsattanva sikeresen beletöltik a benzint az autó szélvédőmosójának tartályába. Figyelem: az alábbi videó nem csak villanyautósoknak lehet felkavaró látvány!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?