Így újul meg a Lexus RC

Biztonságosabb és különlegesebb: íme a frissített Lexus RC

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több sofőrsegédet és egy egyedi különleges szériát is hoz a Lexus RC modellfrissítése.

Ha van sokoldalú kupé, akkor az a Lexus RC. Létezik belőle különösen tiszta üzemű hibrid, 5 literes fogyasztással és szinte néma üzemmel (300h), de még mindig elérhető 477 lóerős V8-assal is (RC F). Noha a típus jövőre már nyolcadik évébe lép, még mindig vannak rejtett tartalékai, amint azt a 2021-es modellévre hozott újítások is mutatják. Eddig sem volt szerény az RC sofőrsegéd-kínálata, a Lexus Safety System+ gyűjtőnév alatt gyalogosfelismerős vészfékrendszert, aktív kormányrásegítést, sávelhagyásra figyelmeztetést, adaptív tempomatot és automata távfénykapcsolást eddig is találhattunk. Mostantól pedig a keresztirányú forgalmat is figyelő holttérfelügyeleti rendszer, valamint a fűthető, fényre elsötétedő külső visszapillantó tükrök kerültek a modell alapfelszereltségébe. Utóbbi megakadályozza, hogy a hátulról érkezők elvakítsák a sofőrt, míg a holttérfigyelő sávváltáskor, illetve tolatáskor segít megelőzni a koccanásokat vagy akár a súlyos baleseteket.
Hirdetés
A Lexus RC 2021-es újításai azonban nem kizárólag a racionalitásról és a biztonságról szólnak: egy másik fejlesztéssel az ügyfelek szívét veszi célba a gyártó. A márkatársakhoz hasonlóan ezúttal az RC kupé családjában is elérhetővé válik az exkluzív Black Line kivitel. A mindössze 350 példányban készülő limitált széria vakító fehér vagy mélyszürke fényezésű, beltere mindenképp ezüst öltésekkel varrott fekete bőrkárpitozású. A kormánykereket és néhány kulcsfontosságú dekorelemet kőrisfával borítottak, a Black Line nevéhez méltóan sötét kipufogóvégek, valamint fekete krómozású, 19 colos keréktárcsák egészítik ki az összképet. A Black Line széria alapfelszereltségként kínálja továbbá az RC kupé egyéb kivitelein opcióként elérhető, háromlencsés LED-es fényszórót, továbbá azt a (kézipoggyászból és kisbőröndből álló) kétdarabos luxus táskaszettet, amelyet a Zero Halliburton luxusmárka tervezett és gyárt, kizárólag a Lexus számára, pontosan a modellek csomagterébe illő méretben.
Hirdetés
A korlátozott kiadású Lexus RC kupénak mindössze két hiányossága van. Az egyik, hogy sem hibrid, sem RC F sportváltozatban nem kapható (bár az alapkivitelnél dinamikusabb F Sport kivitel adja az alapját), a Black Line széria kizárólag a kétliteres turbómotorral szerelt RC 300, illetve a 3,5 literes, V6-os erőforrást összkerékhajtással társító RC 350 hajtáslánc-variánsokhoz elérhető. A másik pedig épp az előbbiekből ered (ugyanis nálunk az említettek nincsenek forgalomban), egyelőre csak Észak-Amerikában forgalmazzák. Mivel a korábbi hasonló, limitált szériák esetében rövid időn belül minden jelentős piacon, így Európában is elérhetővé váltak az ajánlatok (ha nem is mindig ugyanazon a néven, mint a tengerentúlon), így joggal reménykedhetünk benne, hogy előbb vagy utóbb nálunk is felbukkan a Lexus RC Black Line csomag. Forrás: Smarter Media
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?