Így úszik a bálna: a Mercedes S a jávorszarvasteszten

Bámulatosan szerepelt az új Mercedes-Benz S-osztály a km77 tesztjén

Összkerékhajtással, de összkerékkormányzás nélkül szerepelt a km77 szokásos futóművallatásán a mindenképp légrugós Mercedes-Benz S-osztály.

Egy utazólimuzinnak, mint a Mercedes-Benz S-osztály, nem csak kényelmesnek, biztonságosnak is kell lennie. A monumentális méretű új S-osztály 400d verziójával bizonyíthatott a spanyol km77 tesztjén, ahol a narrátor szerint sofőrhiba miatt vérzett el az első, 77 km/órás próbánál. Utána áttették Sport+ módba, ahol a légrugók 17 milliméterrel süllyesztik a karosszériát, meg persze fel is keményednek, így 74 km/órával gond nélkül a bójákon belül maradt a limuzin.
Hirdetés
A következő, 76 km/órás próba is majdnem sikeres volt, ám ott két bóját már kiütött a sofőr, de a valóságban ezzel talán még éppen sérülés nélkül úszta volna meg mind az autó, mind a kikerült jávorszarvas. 79 km/órával az autó már jelentős alulkormányzottságot mutatott a második sávváltáskor, így nem is sikerült a manőver.
Hirdetés
A szlalompróbán méreteit meghazudtolóan könnyedén, jól kormányozhatóan szerepelt az S-osztály, pedig ne feledjük, az összkerékkormányzás nem is szerepelt benne, azzal vélhetően még jobban muzsikált volna.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?