Így változtak a friss Škoda SUV-ok! Te is kipróbálhatod őket!

Fizetett hirdetés

Már itthon is kipróbálható a friss Škoda Karoq és Kodiaq

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Aki eltökélte, hogy SUV modellt szeretne magának, a Škodánál jó helyen keresgél. Kicsitől a nagyig mindenféle szabadidő-autót kínálnak, ráadásul a paletta két tagja is frissítés utáni arccal várja az érdeklődőket. Megnéztük, mi változott!

Elkényezteti ügyfeleit a Volkswagen-csoport, azon belül is a Škoda, hiszen nagyon széles a szabadidő-autó kínálatuk. Persze manapság minden épeszű gyártó ezt a divatot követi. Ha SUV modelleket akar a nép, hát kap is dögivel. A Škodánál a Kamiq a belépő, felette a Karoq, a csúcson pedig a Kodiaq áll, már amennyiben a belsőégésű motorral felszerelt típusokat nézzük, ugyanis ott az Enyaq iV is, amely villanyhajtással csábít. Ám most a Karoq és a Kodiaq a legérdekesebb, hiszen nemrégiben küldték őket ráncfelvarrásra, mi pedig a Škoda Schiller jóvoltából testközelből is megvizsgálhattuk a változásokat.
Hirdetés
Induljunk lentről felfelé a méreteket tekintve, kezdjük tehát a C-szegmensben, a kompakt szabadidő-járművek között hódító Karoq-kal. A cseh márka formatervezőinek sikerült úgy megváltoztatni az autó megjelenését, hogy első pillantásra igazából nem is jövünk rá, mi változott, de mégis érezzük, hogy friss szelek fújdogálnak dizájnfronton. De segítünk: az első és legszembetűnőbb változás természetesen a hűtőmaszk és a fényszórók átalakulása, mint mindig, amikor ráncfelvarrásra küldenek egy típust. A szélesebb, hatszögletű hűtőrács, valamint az új első lökhárító robusztusabb megjelenést kölcsönöz az autónak. Ráadásul az első lökhárító két szélén látható légbeömlők valódiak, rendeltetésük pedig az, hogy csökkentsék a légörvények kialakulását, javítsák a levegő áramlását a kerekek felé. Ahol aerodinamikailag optimalizált könnyűfém felnik segítik tovább a légellenállás apasztását, illetve kissé hosszabb hátsó szárny. Ezek a változások, valamint a burkolt padlólemez több mint 9%-kal csökkentik a légellenállási együtthatót, így elérve a 0,30-as Cw értéket. Változott kicsit a fényszórók formája is, de maradt a kettős elrendezés, ugyanakkor már LED Matrix technikával is rendelhető, először a típus történetében. Hátul is megváltozott a lámpák rajzolata, kicsit karcsúbbnak tűnnek, emellett a lökhárító itt sem maradt a régi, felső peremét már a karosszéria színére fényezik, és még diffúzorra emlékeztető műanyag díszt is kapott. Az új Karoq 4 felszereltségi szinttel érhető el, Active, Ambition és Style, valamint Sportline kivitelben, a képeken látható változat az Ambition, „grafitszürke metál” fényezése egyike az új színeknek, az ügyfelek egyébként 9 árnyalat közül választhatnak. Ne menjünk el szó nélkül a külső méretek mellett sem, így megtudhatjuk, mit jelent a Škodánál a kompakt kifejezés. Nos, a Karoq 4390 mm hosszú és 1841 mm széles. Az elsőkerék-hajtású modellek magassága 1603 mm, a tengelytáv pedig 2638 mm, míg az összkerékhajtású változatok 1608 mm magasak, tengelytávjuk pedig 2630 mm. Alapból 521 liter a csomagtér mérete, de az ülések lehajtásával 1630 literesre bővíthető. Az extraként rendelhető VarioFlex ülésekkel viszont már 588 liter az alapméret, ami lehajtott ülésekkel 1605 literre nő.
Skoda Karoq - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4390 1841 1608 2638 521-1630
Hirdetés
Így el is jutottunk az utastérhez, ahol a kormánykerék megújulása a legszembeötlőbb változás, az új kétküllős megoldás már ismerős más Škodákból, de itt is nagyon jól mutat, nem mellesleg könnyen kezelhető a multifunkciós szerkezet, illetve nagyon szépen a vezető kezébe simul. Fontos megemlíteni, hogy rendelhető olyan Karoq modell, amelyben a műanyagok egy része újrahasznosított PET-palackokból készült, ám emellett szélesebbé vált az üléshuzatok és a díszbetétek kínálata is. Természetesen nem változott a hatalmas tér, elöl-hátul nagyon kényelmes utazni a Škoda középső SUV-jában. Motorfronton 5 tagból áll a paletta. Három benzines és két dízel közül választhatnak az érdeklődők. Az 1.0 TSI a belépő 110 lóerővel és hatfokozatú manuális sebességváltóval, felette az 1.5 TSI áll 150 lóerővel, 6 fokozatú manuális, vagy 7 fokozatú automatikus (DSG) sebességváltóval, míg a benzines csúcsot a 2.0 TSI képviseli 190 lóerővel, 7 fokozatú, szintén DSG automatikus sebességváltóval, összkerékhajtással. Dízelből a 2.0 TDI áll rendelkezésre, de kétféle teljesítményszinttel. A gyengébbik 115 lóerős, az erősebb már 150 lovat ad. Mindkettő választható hatfokozatú manuális, vagy 7 fokozatú DSG sebességváltóval, de csak az utóbbihoz jár összkerékhajtás, kizárólag a 7 fokozatú DSG-sebességváltóval.

Mi a 115 lóerős változatot vittük el egy körre, manuális sebességváltóval. Ez tökéletesen elegendőnek bizonyult az autó dinamikus mozgatásához, a Karoq továbbra is nagyon kényelmes, a dízelmotor pedig gazdaságos, így a sokat, egyszerre nagyobb távokat autózók számára továbbra is ideális választás.

Természetesen multimédia terén is tartja a lépést a fiatalabb típusokkal. A frissítés vezeték nélküli telefoncsatlakozást, illetve töltést hozott. Bár a tesztautóban még nem digitális a vezető előtti műszeregység, később már alapfelszereltségként jár majd mindegyik modellhez a 8 colos kijelző. Végül a vezetői segédrendszerek terén is a legmodernebb technikát kapja a Karoq, immár 7 különféle asszisztens is dolgozhat benne, valamint 9 légzsák védheti az utasok épségét. Mindez 9,2 millió forinttól elérhető, a kipróbált példány ára az extrákkal együtt kerek 11 millió forintra hízott, a márkától megszokott kedvezménnyel ugyanakkor közel 1 millió forinttal olcsóbban vihető.
Škoda Karoq - a próbált modell műszaki adatai
2.0 TDI 115 LE
Emissziós norma Euro 6d
Hengerűrtartalom [ccm] 1968
Hengerek/szelepek száma 4/16
Teljesítmény [LE (1/min)] 115 (2750-4270)
Nyomaték [Nm (1/min)] 300 (1600-2500)
Gyorsulás 0-100 km/h 10,6
Végsebesség [km/h] 193
Saját tömeg [kg] 1474
Megengedett össztömeg [kg] 2002
Hirdetés
Feljebb lépve a „ranglétrán” a Kodiaq vár, amely szintén nemrég frissült. A recept ugyanaz volt, mint a Karoq esetében. Átrajzolt hűtőmaszk, új fényszórók, amelyeknél itt is maradt a kettéosztott elrendezés, illetve új lökhárító teszi csábítóbbá a hatalmas SUV-ot. Hátul – ha lehet ilyet mondani – még látványosabbak a cseh kristályművesség ihlette lámpák, de itt a lökhárító maradt a megszokott, a kamu kipufogóvégekkel egyetemben. A képeken egy Sportline változat látható, ami több ponton is különbözik más Kodiaq modellektől. Például fekete hűtőmaszkot hord az orrán, feketék az ablakkeretek és a tükörházak, illetve a feliratok hátul. De szintén a Sportline sajátjai a sötétített hátsó ablakok is. A 4697 mm hosszú, 1882 mm széles és 2790 mm-es tengelytávolságú Kodiaq akár 7 személyes változatban is rendelhető, viszont ötülésesként a csomagtartója alapból 835 literes, amely a hátsó ülések lehajtásával 2065 literesre növelhető. Bent a Sportline felszereltség rendesen megvadítja a Kodiaqot. Formailag ugyan nincs változás egyik modellnél sem, de a háromküllős sportkormány új gombokat kapott, illetve a sportos verzióban karbonmintás díszek, integrált fejtámlás, bőrburkolatú sportülések és ezüst varrás emeli a hangulatot. Emellett fémborítású pedálok, valamint fekete tetőkárpit gondoskodik a még sportosabb megjelenésről.
Skoda Kodiaq - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4697 1882 1687 2790 835-2065
Szintén öt motor közül választhatnak a Kodiaq vásárlók. Igaz, ezek közül az egyik az RS kiváltsága. Ez a kétliteres TSI a maga 245 lóerejével, de benzinesből akad még 190 lovas is, szintén kétliteres hengerűrtartalommal, illetve az 1.0 TSI 150 lóerővel. Utóbbi csak fronthajtással érhető el, alapból hatfokozatú manuális váltóval, extraként pedig DSG-vel, míg a másik kettő kizárólag összkerékhajtással és automatikus sebességváltóval. Talán jobban illenek a dízelek a Kodiaqhoz, amennyiben családi utazóautóként tekintünk rá. Mindkét gázolajos egység a 2.0 TDI, hétfokozatú automatikus (DSG) sebességváltóval, ám az egyik 150 lóerős, míg a másik 200 lóerőt tud. Előbbit próbálhattuk ki, és itt ugyancsak igaz, hogy a kényelmes haladáshoz elég ez a 150 lóerő is.
Škoda Kodiaq - a próbált modell műszaki adatai
2.0 TDI 150 LE
Emissziós norma Euro 6d
Hengerűrtartalom [ccm] 1968
Hengerek/szelepek száma 4/16
Teljesítmény [LE (1/min)] 115 (3000-4200)
Nyomaték [Nm (1/min)] 360 (1600-2750)
Gyorsulás 0-100 km/h 9,6
Végsebesség [km/h] 204
Saját tömeg [kg] 1633
Megengedett össztömeg [kg] 2350
Hirdetés
Természetesen konnektivitás és biztonság terén a Kodiaqnak sincs szégyenkezni valója. Akár 10,25 colos digitális műszeregységet is kérhetnek az ügyfelek, valamint 9,2 colos infotainment kijelzőt, amelyen a vezeték nélküli okostelefon-kompatibilitás alap, de az autó saját rendszere is távolról frissíthető. A nagy Škoda SUV is gazdag biztonsági felszereltséggel rendelkezhet, akár nyolcféle vezetősegéd is rendelhető bele, illetve a 9 légzsák itt is adott. Persze a Kodiaq ára már jóval magasabbról indul, hiszen minimum 14,2 millió forintot kérnek érte, a kipróbált Sportline változat pedig 16,3 millió forintot kóstált, természetesen már gazdagon felextrázva. Ugyanakkor az is említendő, hogy kedvezménnyel 15,05 millióért már ez a jól felszerelt és tisztességesen motorizált példány is vihető. Mindezek után pedig senki ne felejtse el, hogy az érdeklődők a saját szemükkel is meggyőződhetnek a Škoda SUV-ok előnyös változásairól a Škoda Schiller márkakereskedésben. Sőt, ki is próbálhatják az újdonságokat! Cikkünk megjelenését a Schiller Autó Család támogatta, köszönet az első próba lehetőségéért!
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?