Ijesztő felniméret: 24 colos kerekeken a tuning Dodge

Ultimate Auto Dodge Challenger SRT-8

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szélesített karosszéria, hatalmas felnik és abroncsok, kompresszor és új kipufogórendszer került a Challengerre, a számok egyelőre titokban maradtak.


Dodge Challenger SRT-8 Widebody névre hallgat az orlandói Ultimate Auto által épített fenevad, s ebből könnyen rá lehet jönni, hogy a tuningcég elsősorban szélesebb karosszéria-elemek alkalmazásával öltöztette új gúnyába az amerikai izomautót. A kompozit műanyag alkatrészekkel átépített Challenger kapott szellőzőnyílásokkal tagolt szélesebb kerékjárati íveket, hozzájuk passzoló küszöbökkel, átrajzolt lökhárítókat, spoilert a csomagtérajtóra, új lámpákat és hűtőmaszkot. Kétszínű fényezése visszafogott, de agresszív, a gyári kilincseket eltávolították, és elektromos szerkezeteket szereltek rejtve az ajtókra.
Hirdetés

Az új karosszéria-elemek megjelenését a brutális méretű, 24 colos Savini felnik is erősítik, ebben az autóban senki sem fogja álló helyzetben tekergetni a kormányt. Az autó megjelenését érintő módosítások mellett a hajtáslánc sem maradt érintetlen, a szélesített Challengerben a 6,1 literes Hemi V8-asra kompresszort helyeztek, és Magnaflow sportkipufogót is kapott az autó, de azt nem árulták el, hogyan változott a gyárilag 425 lóerős teljesítmény az átalakítások nyomán. Abban biztosak lehetünk, hogy nem csökkent.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?