Ikarusok a repülők között

Ha nem voltál a Ferihegyi Ikarus Találkozón, akkor ezt ne hagyd ki!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Információdús videót készített a Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) a Liszt Ferenc Repülőtér mellett rendezett Ikarus találkozóról.

Július elején rendezték meg az első Ferihegyi Ikarus Találkozót, amelyet remélhetőleg nagyon sok követ majd. Az eseményről készült egy bő negyedórás összefoglaló videó, amit érdemes végignézni, mert rengeteg érdekes információ és történet hangzik el benne. Szóval nem csak buszrajongók számára lehet érdekes.
Hirdetés
A találkozón, amit a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér mellett található – nem kevésbé érdekes Aeroparkban (szabadtéri repülőgép múzeumban) rendeztek, 40 különleges Ikarust állítottak ki. Ám az I. Ferihegyi Ikarus Találkozón nem csak úgy álldogáltak a legendás buszok, hiszen a statikus bemutató mellett élménybuszozást is szerveztek a repülőmúzeum és a történelmi 1-es terminál között. Többnyire a „Faros” Ikarus 55-ösökkel szállították a látogatókat. Emellett az Ikarus Talkshow keretein belül mesélt László Anna, az Ikarus gyár egykori vezető tervezője karrierjének egyik legfontosabb munkájáról, továbbá bemutatták az LKK flottájának új tagját, a csupán 30 ezer kilométert futott honvédségi tárgyalóbuszt. Ha tehát lemaradtál az eseményről, az alábbi videó nyújthat vigaszt, illetve csinálhat kedvet a következőhöz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?