Ilyen a 600 lóerővel ünneplő BMW M5

BMW M5: négy tizedet hozott a 40 lóerős többlet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már láthatjuk is, hogy mutat a modell 30 éves születésnapjára készített ünnepi BMW M5. És az is kiderült, hogy 4 mp alatt futja a 100-at.


Röviddel azután, hogy kiszivárogtak az első infók a BMW M5 izomautó 30 éves fennállását ünneplő limitált szériáról, a gyár máris nyilvánosságra hozta a hivatalos képeket és adatokat. A csúcsgép Individual Frozen Dark Silver metálfényezése különleges matt/selyem, kéttónusú és egyedi hétküllős kerekei 20 colosak, abroncsai elöl 265/35-ös, hátul 295/30-as méretűek, futóműve a feszesebb hangolású rugókat és lengéscsillapítást adó Competition Package-nek hála egy egész centivel ültetett az alapmodelléhez képest.
Hirdetés


A 4,4 literes ikerturbós V8 560/575 lóerejéből 600 kerekedett (hogy így az eddigi legerősebb széria-BMW legyen), a nyomatékmaximum egy húszassal megtoldva 700 Nm-re nőtt. Percenkénti 1500-tól 6000-es fordulatig. A váltó csakis 7 fokozatú kettős tengelykapcsolású automatizált, a hátsó differenciálmű, a menetstabilizáló, a kormány és a DCT is át-, sportosabbra programozott. A 100-as sprintidő négy tizeddel javulva 3,9 mp, a "korlátmentesített" végsebesség durva 305 km/óra. Az 1,87 tonnás nehézbombázó közben 100 km-en elvileg 9,9 liter benzinnel is elvegetálgat.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?