Ilyen hangja lesz az Audi e-tron GT-nek

Olyan hanggal közelít majd az Audi e-tron GT, amit eddig csak sci-fikben hallottunk

Hamarosan legördülnek az első darabok az Audi harmadik elektromos modelljéből, de nem némán: a hangmérnökök különleges akusztikával látták el a kupélimuzint.

Az elektromos autókkal kapcsolatban sok autórajongó számára fájó pont, hogy lassan megszűnik majd az a gyönyörű hangélmény, amit egy V8-as, V10-es vagy V12-es nyújt. Ezek reprodukálása hangszórókkal igencsak csalódást keltő lenne egy villanyautóban (még akkor is, ha a szabályozások miatt, vagy a vevők elcsábítása érdekében már ma is több hagyományos autóban részben mesterséges a motorhang), nem is próbálkozik ezzel egy autógyártó sem. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az új villanyautó-korszak nem kaphat saját, jellegzetes hangzási karakterisztikát, sőt: a gyalogosvédelmi szabályok miatt kötelező is valamilyen szintű hangkibocsátás. Fogadjuk el, hogy teljes mértékben mesterséges lesz, hiszen az akkumulátor működése néma - ha ezen túllépünk, még akár pozitívan is lehet értékelni az ilyen akusztikai élményt.
Hirdetés
Az Audi harmadik villanyautója (az e-tron és e-tron Sportback után) az e-tron GT lesz, melynek első darabjai már év végén elkészülnek. Fontos részlet volt a modell fejlesztésében az egyedi hangzás kialakítása, és a fenti videó alapján úgy tűnik,

messze lesz a némaságtól az új kupélimuzin.

32 hangelem keverésével és variálásával állítja elő az autó az éppen hallható hangot, ami természetesen a jármű viselkedésétől függ, így saját hangja van a gyorsulásnak és a lassulásnak is. A generált hang előnye, hogy vezetési módtól függően változtatható is, mint ahogy a belsőégésű motorokkal szerelt kocsiknál, csak itt nincs szükség fizikai alkatrészre a mutatványhoz, mint utóbbiaknál a kipufogóba épített csappantyúkra. A végeredmény igazi tudományos-fantasztikus hangulatot áraszt,

16 évvel az Én, a Robot című filmben szereplő Audi RSQ tanulmányautó búgása után végre az utakon is hallhatjuk az ilyen jellegű, eddig futurisztikusnak ható hangot.

A már próbált Porsche Taycan sem néma, az e-tron GT hangzása viszont más karakterű - előbbi vékonyabb, magasabb hatású, az Audié valamivel mélyebb, gépiesebb, és szinte folyamatosan hallható, így álló helyzetben vagy lassú tempónál is, míg a Porschéban leginkább intenzív gyorsuláskor lehet főleg észrevenni. Attól azonban nehéz elvonatkoztatni, hogy elég erősen a villamos hangját idézi az e-tron GT. Természetesen pénzért tovább növelhető az akusztikai élmény, extraként rendelhetők további hangszórók kívülre és belülre egyaránt. Bár mesterséges a hang, alapvetően természetes, létező dolgokból állították elő, a hangmérnökök számos eszköz hangzását rögzítették, ezeket keverve és módosítva született meg az eredmény. A munka során kihívást jelentett, hogy ismétlődések ne legyenek hallhatók, mégis folyamatos maradjon a hang, hiszen menet közben végig szólnia kell. Emellett a felvett hanghatásokat a nem kívánatos zajoktól is meg kellett tisztítani. Nem ez az egyetlen technológiai vívmány az e-tron GT fejlesztését és gyártását illetően, a tervezéskor például csak virtuális prototípusokat használva készítették elő a gyártósorokat, amik ráadásul annyira sokoldalúak, hogy ugyanott, Böllinger Höfében készül az R8 is. Az alapvetően kisszériás termelésre készült üzem bővítését tavaly fejezték be, a hely szűkössége miatt az e-tron GT több soron is kétszer megy át, hogy több lépést is elvégezhessenek rajta ugyanazon a helyen. Főleg robotok készítik a magas szilárdságú acél és alumínium karosszériaelemeket, de a végső lépéseket kézzel végzik el a szakemberek, akik saját igényük szerint 3D-nyomtatással speciális eszközöket is készíthetnek, amik az adott feladatban segítik őket.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?