Ilyen lehetne a BMW batár SUV-ja

Nem hivatalos képeken a BMW X7-es

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A BMW megerősítette, hogy lesz X7-es, de képet nem közölt. Theophilus Chin Photoshop-zsonglőr segít elképzelni, milyen lehet a GL-ellenfél.


Akármennyire is furának hat innen, a mélyrepülés után halványan erősödő magyar piac felől nézve, de van szükség a BMW SUV-kínálatának felfelé bővítésére. A tervek szerint az X7 az X5-ös nagy testvére lenne, ahogy a Mercedes-Benznél a GL az ML bátyja. Az előzetes információk szerint az X7 a következő generációs 5-ösnek és 7-esnek is alapot adó új architektúrára fog épülni, és legkorábban 2017-ben mutathatják be. Ahogy a többi X sorozatú BMW, úgy a legnagyobb X7 is a spartanburgi gyárban fog készülni, az Amerikai Egyesül Államokban.
Hirdetés


A még csak szerkesztett és nem hivatalos képeken létező nagy SUV minden valószínűség szerint hétüléses kivitelben is elérhető lesz. Theophilus Chin grafikája szerint az X7 hordoz minden tipikus BMW-s stílusjegyet, az első veséktől az oldalablakok hokiütő ívéig, és a lámpák is a kisebb sorozatokon már látott formájúak. A hátsó részt elnézve az összhatás mégis valahogy nagyon mercedeses, talán az ablakvonal miatt. Hogy a BMW dizájnerei hogyan tudnak egyedi, de egyszerre BMW-s formát adni a kocsinak, csak később tudhatjuk meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?