Ilyen lesz a 3-ajtós 1-es BMW

Álcázva és szabadalmi rajzon a 3-ajtós BMW 1

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ötajtósként már jól ismerjük a második generációs 1-es BMW-t, a jövő nyáron érkező háromajtós pedig mostanában kezdi megmutatni magát.

Ősszel Németországban már megkergethettük, majd decemberben itthon is kipróbálhattuk az új 1-es BMW-t, egyelőre természetesen kínálatának egyetlen kivitelével, ötajtósként. A gyáriak azonban nem kevesebb, mint hat különböző karosszériát ígérnek, melyek közül másodikként a háromajtós érkezik, jövő tavasszal.
Ez, ahogyan az a worldcarfans lesből lőtt, az álcázott gyári tesztautót ábrázoló fotóin és a kínai sohu.com, a forma szabadalmi bejegyzéséből kiszivárgott képein látható, az ötajtósénál hátrébb tolt B-, azaz középős tető-oszloppal, hangsúlyozottabb vállvonallal érkezik. Mivel a híresztelések szerint jövő nyárra az első megrendelők már át is vehetik az ötajtósnál sportosabb egyesüket, a háromajtós minden bizonnyal látható lesz a kapuit márciusban nyitó Genfi Autószalonon. Később pedig lépcsős hátú kupé, kabrió, lejtős hátú sportvariáns és akár szabadidő-autó is várható az 1-es alapjain, hogy kiteljesedjen a gyár által hattagúnak ígért egyes sorozat.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?