Ilyen lesz a jövő parkolása a VW szerint

Vezető nélkül parkolnak majd a jövő Volkswagenei

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A német gyártó videón mutatta meg, hogyan fognak parkolni a jövőben az intelligens, elektromos hajtású járművek.


A Volkswagen videóban mutatta be a V-Charge névre keresztelt legújabb projektjét, amely a járművek automatikus, vezető nélküli parkolását és töltését kívánja megvalósítani. A rendszer lényege, hogy az épület bejáratánál a vezető kiszáll, az autó pedig magától keres egy olyan parkolóhelyet, ahol töltésre is van lehetőség. A tulajdonos okostelefonos alkalmazással tudja beállítani a töltés idejét.
Hirdetés

A kívánt szint elérése után az autó magától átparkol egy másik, töltő nélküli helyre, hogy ne foglalja feleslegesen más autóktól a helyet. A V-Charge fejlesztést úgy alkották meg, hogy zárt térben, azaz parkolóházakban is működőképes legyen a fenti folyamat. Mivel ezeken a helyeken nincs GPS vétel, így számos kamera és szenzor gondoskodik arról, hogy az autó kellően fel tudja deríteni a terepet, ezen kívül pedig a parkolóház 3D-s térképe is rendelkezésére áll. Az autó ezen kívül még arra is képes, hogy megálljon, ha például egy gyalogos váratlanul elé lép. Ha befejeztük tennivalónkat, akkor a telefonunkat elővéve a Knight Riderben látottakhoz hasonlóan hívhatjuk magunkhoz az autót.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?