Ilyen Porsche nincs, csak a mesében!

Hihetetlen Porsche 959 Mexikóból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vajon normális, hogy valaki megveszi a '80-as évek egyik legjobb sportautóját, a Porsche 959-est, aztán 23 év alatt képes vele 332 km-t megtenni? Pedig éppen ez történt...


A Porsche eleve ikonikus márka, de ezen belül is különleges aura övezi a 959-est. Nem véletlenül! Eredetileg B-csoportos raliautónak szánták, 1981-ben kezdődött a fejlesztés, 1983-ban, Frankfurtban mutatták be az első koncepciót, majd két évvel később, 1985-ben ugyanitt a szériaváltozatot, amelynek gyártása 1986-ban kezdődött. Sokak szerint ez volt a világ első igazi szupersportkocsija, amibe a Porsche valóban apait-anyait beleadott. Méregdrága anyagok a lehető legkedvezőbb önsúly érdekében, 2,8 literes, dupla turbós, 450 lóerős boxermotor, összkerékhajtás, parádés menetteljesítmények – a 959-es képes volt reggelire megenni a Ferrari F40-est, amely nem kelhetett versenyre a 3,7 másodperces 0-100-ig tartó gyorsulással. A gyártás nem tartott sokáig, 337 példány összeszerelése után a Porsche 1989-ben leállította a termelést, a kisebb vagyonért eladott kocsik ára pedig elkezdett az egekbe szökni, a gyűjtők legnagyobb örömére. Ami viszont innentől következik, az némi túlzással akár a világ nyolcadik csodája is lehetne.
Hirdetés

Történt ugyanis, hogy 1988-ban, egy gazdag mexikói úr megvásárolt egy Guards vörös 959-est, méghozzá a limitált sorozatú Sport kiadást, amelynél a sztenderd változathoz képest cirka 100 kilogrammot spóroltak meg, többek között a központi zár, az elektromos ablak, valamint a jobb oldali visszapillantó tükör elhagyásával. Külön mázli, hogy hivatalosan ez a 001 alvázszámot viselő Sport verzió, amely gyűjtői körökben további csemegének számít. És akkor a meglepetés! Ezt a Porschét az elmúlt 23 évben gyakorlatilag nem használták, órájában 207 mérföld, azaz 332 kilométer megtett távolság szerénykedik, minden porcikája eredeti, talán még újautó-szaga is megvan. Nem csoda hát, hogy azon a brit oldalon, ahol az autót eladásra hirdették, már a Sold, azaz elkelt felirat olvasható. Aki megvette, igazi kincset talált, ez nem is vitás.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?