Ilyen terepjárót szeretnél? 2024-ig kell várnod!

Hosszú a várólista a lassan 40 éve gyártásban lévő Land Cruiserre

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Toyota Land Cruiser nem az európai, de még csak nem is az amerikai igények szerint készül. Sokkal inkább a túlélésre tervezték, ezért is kínálja már lassan 40 éve a Toyota közel nulla változtatással.

Bármilyen hihetetlen, az alábbi fotókon egy 2021-es autó látható, pedig első ránézésre olyan, mintha a nyolcvanas évek végéről maradt volna itt ez a terepjáró. Pedig részben ez az igazság. A Toyota Land Cruiser Series 70-est ugyanis valóban az 1980-as évek óta gyártják szinte zéró változtatással, elsősorban az afrikai, ausztrál és közel-keleti piacra. A japánok terepjárója sosem a luxusról vagy a kényelemről szólt, sokkal inkább a megbízhatóságról, ezért a mai napig faék egyszerűségű mechanikák dolgoznak benne, így akár a sivatag kellős közepén is könnyedén megjavítható, még ha nem is ezek a legkörnyezetkímélőbb rendszerek manapság. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy Európában a gyári állapotában nem is kaphat rendszámot, mert nem felel meg a hatályos emissziós normáknak, így német cégek kénytelenek a saját szakállukra átalakítani a Land Cruisereket, ha közúton szeretnének vele közlekedni.
Hirdetés
Idén a Toyota azért némileg modernizálja terepjáróját, de ezt is kényszerből teszi, hiszen időközben Ausztráliában változtak a töréstesztre vonatkozó szabályok, ezért a korábban használt motor már nem alkalmas az NCAP tesztek abszolválására, mert az nem képes ellenállni az újonnan előírt oldalirányú ütközéseknek. Persze, időközben más területeken is modernizálták a Land Cruisert a Toyota mérnökei: modern légkondit kapott, elektromos ablakok kerültek a kasztniba, ABS-t szereltek a terepjáróba, illetve a ma már elhanyagolhatatlan érintőkijelző is bekerült a Land Cruiser belterébe. Az egyszerűsége mellett az ára is kecsegtető lehet, hiszen a névrokon Land Cruiser Series 300 az ausztrál piacon 150 ezer dollárról (közel 39 millió magyar forintról) indul, addig a Series 70 már 100 ezer dollárért (nagyjából 26 millió forintért) hazavihető. A korosodó terepjáróra pedig szemmel láthatóan igény is van, ugyanis ausztrál kereskedők szerint a most beérkező rendeléseket már csak valamikor 2024-ben tudják teljesíteni, éppen a Series 70 negyvenedik évfordulóján.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.05.09. at 11:45
    Permalink

    Azért a változatlanság nem igaz, pont a képen látható szimplakabinos karosszériáját már teljesen újratervezték, külsőleg nem látszik semmi, de a szerkezete más, így pár éve 5 csillagos töréstesztet kapott. Jár hozzá vagy 5-6 légzsák is. A többi változat maradt a régi, azokat most frissíteni kell, de ott is sok apróság volt az évek alatt:
    -2 légzsák
    -ABS, VSC, TRC
    -hátsó tárcsafék
    -hosszú 5. fokozat
    -4.5l V8, EURO 5
    Sok apróság van még, de a lényeg szerencsére nem változott: minden sallang nélkül is ugyanaz a túlméretezett egyszerű vas, a legmostohább piacokon előkamrás 1HZ szívódízel motorral.

    Egyébként a keresleten túl azért sem kapni, mert a 300-as Land Cruiser foglalja a gyártósort, amire szintén hosszú a várólista, viszont a Toyota sokkal többet tud keresni rajta. Pedig a 70-est huszadannyira se érinti a chiphiány…

Vélemény, hozzászólás?