Ilyen volt a középkategóriás Peugeot-ok csúcsa 30 éve

Turbó és bő 200 lóerő repítette a Peugeot 405 T16-ot

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Néhány hónapja leplezte le a Peugeot az 508 PSE-t, ami nem csak a modell, de a Peugeot történetének is legerősebb autója. Na de mit kínáltak három évtizede a sportszedánra vágyóknak?

Új jelöléssel érkezik a szalonokba a Peugeot 124 éves fennállásának legerősebb széria autója. A PSE (Peugeot Sport Engineered) jelzésű 508-as turbómotort, négy ajtót, összkerékhajtást és a szükségesnél jóval több dinamikát kínál, azonban hasonló kaliberű modell már létezett a franciák múltjában. Az 1987-ben debütált Peugeot 405 vonalai itáliai ízlést tükröznek, méghozzá nem kisebb név mint a Pininfarina alkotta a középkategóriás szögletes külsejét. A csúcsot jelentő T16 verzióra hat évet kellett várni, az csak 1993-ban debütált. A turbós motorra utaló jelzés akkor már nem volt ismeretlen a franciáknál, előtte a kissé őrült 205 T16-ból készült egy kisebb mennyiségű utcai példány, ezzel pedig megszerezve a jogot a versenyeken való induláshoz.
Hirdetés
A 405-ös csúcsverziója visszafogottan ízléses külsőt kapott, pedig tudása többet is megérdemelt volna, alig különbözik a szintén sportos, de közel sem ilyen fürge Mi16 kiviteltől, amiből egy különleges példány is megfordult az Autónavigátor hasábjain. A hajtásról egy 2 literes turbós erőforrás gondoskodott, a 220 lóereje 7 másodperc alatt lőtte százra a négyajtóst, ami manapság nem túl hivalkodó, ahogy a négykerékhajtású modell 16 colos alufelnije és 235 km/h-ás végsebessége sem számít elképesztő értéknek manapság. A 205 T16-hoz hasonlóan a két számmal nagyobb modell is szépen szerepelt a versenypályákon, kétszer nyert Dakart és a Pikes Peak hegyi versenyen is kétszer győzedelmeskedett. A T16-os verzióból csupán 1046 példány készült, azonban a 405-ös széria kifejezetten népszerűnek bizonyult. Nem csak a 1988-as Év Autója címet zsebelte be, hanem elképesztő népszerűségre is szert tett. A tíz éves európai pályafutás csak egy szelet a 405-ös tortájából, Közel-Keleten, Afrikában, Ázsiában és Dél-Amerikában is gyártották, illetve gyártják. Iránban idén gördült le az utolsó 405-ös a szalagról, Azerbajdzsánban viszont tavaly indult el a bő 30 éves modell gyártása.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?