Íme a Ferrari SUV első hivatalos fotója!

Megvillantották a Ferrari Purosangue SUV orrát a Facebookon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Évek óta készül, de legalább már elérkezni látszik: a Ferrari megemelt modelljének első teasere is befutott, a gyártó hivatalos Facebook oldalán tette közzé.

"A pletykákat már hallottátok, itt az idő, hogy bejelentsük: igazak." - írja a Ferrari hivatalos posztja a kép mellett. Kiderült az is, hogy még idén lehull az árnyék is az autóról, nem csak lepel: a Purosangue bemutatása vészesen közeleg. A GTC4lusso örököse a Ferrari Roma padlólemezén érkezik majd, ám ezen a fotón is jól látszik, hogy nem érdemes a megszokott SUV formát várni.
Hirdetés
Motorok terén továbbra is csak a spekulációk maradnak, a legvalószínűbb még mindig a 296 GTB 2,9 literes, turbós, V6 hibridje, amely 819 lóerőre és 740 Nm nyomatékra képes: ezzel minden konkurensénél erősebb lehetne a Purosangue. Ez persze csak a legjobb eshetőség. Lehet, hogy a már említett hajtás villanymotor nélküli, 654 lóerős változata, vagy akár az SF90 Stradale 4,0 literes, ikerturbós V8-asának villanymotor nélküli verziója kerül majd bele.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?