Íme Amerika 10 legtakarékosabb benzinmotoros autója

Érdekes látni az USA piacának legtakarékosabb benzines modelljeit

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az USA még mindig pazarlóbb, mint Európa, de azért léteznek odaát is takarékosabb benzinmotorral kínált modellek. Nézzük meg, hogy melyek ezek!

Kétségtelenül a hibridek és a villanyautók jelentik a hatékonyabb megoldást, ha a fogyasztást és a károsanyag kibocsátást nézzük. Viszont, ha az új autók piacán az árcédulára vetünk egy pillantást, akkor már nem annyira sima a helyzet, hogy mindenki rohanvást lecserélje az autóját egy környezetbarátabb masinára. Szerencsére a mérnökök igyekeznek a belsőégésű motorokat is még hatékonyabbá tenni, aminek persze az innen eléggé pazarlónak tűnő amerikai vásárlók is örülhetnek. Még mindig rengeteg a hatalmas benzinabáló az utakon, ám a környezettudatosabb, vagy épp spórolósabb „jenkik” is találhatnak a fogukra való modelleket. A Motor1 amerikai újságírója összegyűjtötte a jelenlegi piac legtakarékosabbjait, amiket az alábbiakban bemutatunk. Ide kattintva össze is vetheted a legtakarékosabb európai autókkal, bár ezen a listán nem csak új típusokat találsz. Viszont valós mérési adatok alapján láthatod a listát, míg az amerikai változat a gyári értékeket vette alapul.
Hirdetés

10. Toyota Camry
A 10-es lista végén talán meglepő módon a Toyota Camry L áll. Valószínűleg kevesen számítottak arra, hogy nem csak a kisautók vagy az alsó-középkategória modelljei között akad kiemelkedően takarékos jármű. Még meglepőbb, hogy egy négyhengeres, 2,5 literes motorral és 8 fokozatú automataváltóval felszerelt változatról beszélhetünk, amelynek fogyasztása 34 mérföld/gallon. Bizony odaát a fogyasztási értékek is „amerikai módik”. Ez a vegyes fogyasztási érték európaira fordítva 8,3 litert jelent 100 kilométeren. A típusjelzésben nem véletlenül szerepeltetem az L-betűt, hiszen a felszereltségre utal. Az L a legolcsóbb Camry a maga 24 425 dolláros indulóárával (kb, 8 millió forint), ám ebből elvétve vásárolnak a magánszemélyek, sokkal inkább a flottavásárlóknak szánják. A gazdagabban felszerelt LE változatokat viszik a magánvásárlók, amely már egy kicsit drágább és a fogyasztása is 8,8 liter százon. 9. Kia Forte
A Kia Forte mifelénk Ceed néven fut, annyi különbséggel, hogy a Forte szedán, tehát mi csak álmodozhatunk erről a karosszériaformáról. Ebben az esetben is a legolcsóbb változat fogyasztja a legkevesebbet. A felszereltséget az Fe jelöli, az autó orrában pedig négyhengeres, kétliteres motor dolgozik 147 lóerővel. A legjobb fogyasztás eléréséhez CVT váltó szükséges, ezzel 18 790 dollárba (kb. 6,1 millió forintba) kerül az autó, ami 35 mérföldet képes megtenni egy gallon benzinnel. Ez kb. körülbelül 8,07 litert jelent százon vegyesben. Városban 9,1 litert iszik, autópályán pedig 6,89 litert százon.
8. Nissan Versa
Ez a modell szintén ismeretlen a hazai piacon, odaát viszont már a harmadik generációnál járnak. Az autó hajtásáról négyhengeres, 1,6 literes motor gondoskodik 122 lóerővel, ám a 35 mérföld/gallonos, tehát a 8,07 liter/100 kilométeres vegyes értéket csak CVT váltóval éri el, ami 1670 dolláros (kb. félmillió forintos) extra tétel. Ezzel együtt sem drágább, mint a Kia, hiszen 16 400 dollárért, kb. 5,3 millió forintért hazavihető.
7. Toyota Yaris Hatchback
Még mindig a 35 mérföld/gallon (8,07 l/100 km) értéknél tartunk, amit az a Toyota Yaris is tud, ami igazából egy átmaszkírozott Mazda2. Orrában négyhengeres, 1,5 literes motor duruzsol 106 lóerővel, amit hatfokozatú automatikus váltó juttat az első kerekekhez. Árban a Kia és a Nissan között helyezkedik el 17 750 dolláros, tehát körülbelül 5,8 millió forintos árával. 6. Toyota Corolla
Az új Corolla is szerepel a listán, négyhengeres, kétliteres, 168 lóerős motorral és minő meglepő, CVT váltóval. Ez a konfiguráció még mindig 35 mérföld/gallont, tehát 8,07 litert fogyaszt százon vegyesben viszont az ára mára 21 390 dollár, ami közel 7 millió forint. 5. Kia Rio
A Riót mi is ismerjük, de nem a lépcsőshátú változatát. Az USA-ban két felszereltségi szinttel és 1,6 literes, négyhengeres, 120 lóerős motorral kínálják, persze CVT váltóval. Mindkettő 36 mérföldet megy el egy gallonnal vegyesben, ami 7,8 literes átlagot jelent százon. Az olcsóbbik változat 15 850 dollárba (kb. 5,2 millió forintba) kerül, a drágábbik pedig 16 490 dollárba, tehát kb. 5,4 millió forintba.
4. Honda Fit
Mifelénk Jazz néven fut a Fit, amely az 1,5 literes motorral és mondanom sem kell CVT váltóval 36 gallon/mérföldes fogyasztást tud, tehát 7,8 l/100 km a vegyes étvágya. Ára 16 190 dollárról indul, viszont a CVT felára 800 dollár, szóval épp 17 ezer dollár alatt marad az ára, tehát 5,5 millió forintot kérnek érte. 3. Hyundai Elantra Eco
A lista első példánya, amelyből kimondottan takarékos modellváltozat is készül, de ezt a nevében az ECO szócska el is árulja. Az 1,4 literes, turbós négyhengeres, 128 lóerejét 7 fokozatú, duplakuplungos váltó továbbítja az első kerekek felé. Ezzel a hajtáslánccal a fogyasztása 36 mérföld/gallon, tehát 7,8 l/100 km vegyesben. Az ára viszont húzósabb az eddigieknél (kivéve a Camryt), hiszen 21 450 dollárt (kb. 7 millió forintot) kérnek érte. 2. Honda Civic
A lista második Hondája is turbófeltöltéses motorral tudja a 36 mérföld/gallont. Az alapváltozat kétliteres szívómotorja kicsit iszákosabb, de az 1,5 literes, CVT váltós, 174 lóerős négyhengeres beéri 7,8 literrel százon vegyesben, ja és majd elfelejtettem, hogy 87 oktános benzinről beszélünk. 1. Mitsubishi Mirage
Verhetetlen az itthon Space Star néven futó Mitsubishi, ami nem is csoda, hiszen nem kétliteres és még csak nem is 1,5-ös motort kapott. Még az USA-ban is elég a mozgatásához az 1,2 literes masina a maga 78 lóerejével és 74 Nm forgatónyomatékával. Az apróság 37 mérföldet tesz meg egy gallonnal, tehát 7,6 liternél nem iszik többet elméletileg százon. A hab a tortán, hogy az ára is csekély, 13 955 dollár, persze itt is igaz, hogy CVT váltóval a legtakarékosabb, ami viszont 1300 dolláros extra. De még így is kijön az autó 15 295 dollárból, tehát kb. ötmillió forintból. Te melyiket vennéd a listáról?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.04.05. at 10:07
    Permalink

    Vannak igazi “szépségek” is a listán pl. rögtön az első helyezett Mitsubishi vagy a 8. Nissan Versa. A Kia Rio viszont egész jól néz ki ebben a formában is. A fogyasztási értékeket elég magasnak tartom. Az 1.4 TSI Octaviaval az utolsó 3500 km-en 7,5 az átlagom, pedig vagy dugó vagy autópálya amit kap. Nem tudom, hogy egyszer az amerikaiak áttérnek-e végre az SI mértékegységrendszerre? Nem hiszem, de ha igen, akkor is generációk kellenek hozzá. A nagyszüleim pl. még holdban meg négyszögölben mérték a területet, de ma már mindenki négyzetméterben és hektárban gondolkodik és mér.

Vélemény, hozzászólás?