Íme az eddigi legdurvább hazai büntetőfékezős sztori

Kizárólag a buszsofőrt megleckéztetni ült autóba, súlyos sérülés lett a vége

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Súlyos büntetések egész sorára számíthat az a férfi, aki tavaly csak azért pattant autóba, hogy szitkozódhasson, majd büntetőfékezhessen egy busz előtt Kaposváron. Mutatjuk a sokkoló részleteket és a busz belső kamerájából készült felvételt!

Az első és legfontosabb tény, amit le kell szögezni: büntetőfékezni nem csak veszélyes és felelőtlen dolog, hanem oltári nagy bunkóság is. Fokozottan igaz mindez akkor, ha a másokat megleckéztetni kívánó sofőr kizárólag emiatt ül autóba. A büntetőfékezésre nincs mentség. Aligha lehet ilyesmit véletlenül, vagy megfelelő indokkal csinálni, egyértelműen a másik megleckéztetése, annak veszélyeztetéssel történő "móresre tanítása" a cél. Jobb esetben már a KRESZ oktatáson és a tanulóautóban elmondják: ha valaki szabálytalankodik az utakon, azzal türelmesnek kell lenni, emberek vagyunk, hibázhatunk. Nyilvánvalóan másként gondolta ezt az a férfi, aki 2021 júniusában gyalogosként sérelmezte, hogy egy helyi járatú busz túl közel hajtott el mellette.

Ezt követően a közelben parkoló autójába ült, a busz mellé állva szidni kezdte a sofőrt, majd amikor a busz elindult, akkor elé hajtott és a fékre lépett.

Az ügyészség által közzétett videón jól látszik, hogy milyen következményekkel járt a mutatványa: nem a buszsofőrön, hanem egy utason sikerült ugyanis kitöltenie a dühét a büntetőfékező sofőrnek. Az említett utas a busz hirtelen fékezésekor épp leszálláshoz készült, a rá ható erők következtében előrerepült, elesett, beverte a fejét és eszméletét vesztette.

A büntetőfékező sofőr segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről, az utas 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A rendőrség lezárta az ügy nyomozását, majd átadta az iratokat az ügyészségnek, akik a vádemelés mellett még a Facebook-oldalukon is megosztották az esetről készült biztonsági kamerás felvételt, ez alább megtekinthető. A büntetőfékező férfinak most közúti veszélyeztetés és segítségnyújtás elmulasztása miatt is bíróság elé kell állnia, az ügyészség a járművezetéstől való eltiltás mellett pénzbüntetést és börtönbüntetést is indítványozott.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.06.13. at 08:57
    Permalink

    Át kellene gondolni, hogy a “büntetőfékezés”-nek nevezett – szerintem gerinctelen – cselekményt a továbbiakban a közlekedés biztonsága elleni bűncselekményként vizsgálják. Van BTK-ban erre egy jobb lehetőség: szándékos emberölési kísérlet…

  • 2022.06.13. at 13:47
    Permalink

    Szimplán példát kell statuálni gyorsított eljárásban, szerintem is helyes amit az ügyészség indítványozott.
    Én azt is szándékos emberölési kísérletnek venném, amikor előzés közben direkt rágyorsít a lassan menő előzött autós, ezzel akár veszélybe sodorva az előző és annak utasainak életét.
    Ez ellen a menetrögzítő kamera nem véd, mint a büntetőfékező esetében.

Vélemény, hozzászólás?