Íme az M-bertelenül erős nappali: vezettük a BMW iX M60-at

BMW iX M60 hazai menetpróba - mutatjuk a tapasztalatokat és az árakat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ilyen, amikor a fenomenális kényelem felfoghatatlan erővel párosul: ráadásul olyan komoly felárat nem is kérnek az 1100 newtonméteres nyomatékot kínáló változatért a bajorok. Magyar utakon próbálhattuk ki, nem okozott csalódást a legerősebb iX.

A BMW iX az alapáras, 326 lóerős xDrive40 változatával sem gyenge, a korábban már nálunk is járt, 523 lóerős xDrive50 verzió pedig papíron már egyenesen brutálisnak hat. A tesztből viszont kiderül: még az is inkább a nyugodt közlekedésre való, és bár tényleg meg tud mozdulni, nem kívánja benne a száguldást az ember. Még ehhez képest is komoly lépés viszont az iX M60, amely 619 lóerővel és akár 1100 newtonméteres nyomatékkal ígér alternatívát a sportosságra és a nappali-beltérre egyaránt vágyóknak.
Hirdetés
Ezt a sportosságot viszont továbbra is érdemes fenntartásokkal kezelni. Szó szerint nehéz eset ugyanis ezen a téren az iX, ezzel a csomaggal még az xDrive50 változatnál is többet, 2584 kilót nyom üresen. Ennyire nehéznek természetesen nem tűnik, hiszen a futóműve a villanyautóktól megszokott módon éppen arra lett hangolva, hogy elrejtse a tetemes tömeget, ám a méretei alapján sem versenyautóra számít, aki beleül. Az 5 métert közelítő hosszúságát és a kereken 3 méteres tengelytávolságát igyekeznek rejteni a 22 colos könnyűfém felnik és a tagadhatatlanul furcsa forma, ám ez utóbbinak aerodinamikai szempontból is fontos szerepe van, az iX M60 alaktényezője ugyanis mindösszesen 0,26. Figyelembe véve az iX 2 métert közelítő szélességét, 20 centi feletti hasmagasságát és 1,7 méteres magasságát, több okból is fontossá válik, hogy áramvonalas legyen.
BMW iX M60 - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4953 1967 1696 3000 500-1750
Hirdetés
Az eddigiek viszont kiderülnek az autó kipróbálása nélkül is, jöjjön tehát a legfontosabb rész, hogy milyen érzéseket vált ki, milyen benne ülni, és milyen vezetni az új, legsportosabb iX-et. Mindenképp azzal érdemes kezdeni, hogy a közelébe érve egyáltalán nem tűnik akkorának, amekkora. Persze, látszik rajta, hogy egy relatíve nagy (és legalább annyira értékes) autót környékeztünk meg, ám a vad élekkel dolgozó formavilága és a hangsúlyos hátsó szélesítések még éppen elhitetik veled, hogy az iX nem túlzóan nagy. Mindemellett, bár a képek alapján sokaknak ijesztő volt a külleme, személyesen nemcsak megvan az összhang, de egyenesen mutatós is az autó. Erre tesz rá még egy lapáttal a Titan Bronze elnevezésű BMW Individual dizájncsomag, amely a keret nélküli ablakok alsó vonalán, a tükrök alatt és az emblémák, plakettek szélén szolgál jóval elegánsabb krómhelyettesítő díszelemként. Ez mondjuk az Aventurin Vörös tesztautókon sokkal látványosabb volt, mint az általunk próbált Oxidszürke példányon: azzal a viszonylag sötét, mélybordós árnyalattal ugyanis egyenesen kontrasztban áll az Oxidszürkével harmonikusan elvegyülő, varázsát csak közelről felfedő színárnyalat.
Hirdetés
A beltérben ismételten a kinti tapasztalatok érvényesültek. Bár a formák különlegesek, rendhagyóak, ezáltal megosztóak is, a sofőrülésből nézve a furcsa formájú kormány, a BMW új, ívelt kijelzője és a különleges, kristályelemekkel dolgozó középkonzol is "a helyére kerül". Nem csak látvány, hanem kényelem és ergonómia szempontjából is kiemelkedő a beltér, amelyben a műszeregység M logóin túl első látásra aligha vesszük észre a változást. Az iX belseje továbbra is egy nappali, egy kényelmes, stresszmentes tér, ahol élmény lenni. Idebent ismeretlen fogalom a rohanás és a késés, itt nem zavar a dugó, sem a végtelennek tűnő, monoton autópályázás. Az iX továbbra is a nyugalom szigete, éppen ezért talán még inkább meglepő, amikor rálépsz a pokol legtüzesebb erejét elszabadító pedálra. Ha ugyanis "csak úgy" letiprod az M60-as iX-et, akkor is 1015 newtonméterrel tépi fel az aszfaltot: emberi reflexekkel nem volt mérhető, de alig több, mint egy másodperc alatt ér 50 km/óráról 100 fölé. Miközben az elöl 258 lóerős, hátul pedig 489 lóerős villanymotorok együttesen préselnek bele az ülésbe, a Hans Zimmer közreműködésével komponált M hangzás is átvált a nyugodt, fehér zaj módjára háttérben megbújásból a magasan csillámló villanymotor-süvítés és egy furcsán torz, belsőégésű motorhoz valahol nagyon messziről hasonlító morajlás izgalmas, tökéletesen harmonizáló kirobbanásába.

Ha ez nem lenne elég, akkor ott a Sport+ mód és a Launch Control, amelyekkel a maximális nyomatékérték 1100 newtonméterre nő.

A fékpedált és a gázpedált egyszerre lenyomva ilyenkor is reagál a háttérbe komponált interaktív "zenemű", miközben az ülésekbe épített hangszórók a sofőr hátát rezegtetve tetézik a hangulatot. A fékről leugorva eztán 3,8 másodperc alatt lő ki 100 km/órára a hatalmas, majd' 2,6 tonnás iX karosszéria, ráadásul ezt átlépve is fenomenálisan gyorsul. Eközben a - részben különleges formája miatt - meglepően jó fogású kormány is mintha keményebb lenne, több visszajelzéssel szolgálna. Fontos viszont megjegyezni, hogy hiába a remek úttartás és az alapáras légrugózással tökéletesen hangolt, egyszerre feszes és stabil, ám még a magyar utak kátyúit is kényelmesen korrigáló futómű, ez az erő mindenhogy sok. Közútra - főleg ekkora tömeg mellett - már csak igazán felelősségteljes sofőrök kezébe szabadna adni az ilyesmit. Nem egész 100 kilométerrel a hátunk mögött az autóval mi sem mertük a határait feszegetni, ám még úgy is félelmetesen gyors volt. Szerencsére némi esőt is sikerült kifogni, így azt is megtapasztalhattuk, hogy a csúszósabb utakon is tud kezesbárány lenni a vad gyorsulások ellenére. Mindig észben kell viszont tartani, hogy hiába a kiváló mérnöki munka, ami az elektronika mellett a mechanikus alkatrészek tökéletes beállításával is segít elkerülni a bajt, ha egy ekkora gép mégis elszabadul, akkor marad a költő szava: "...ki tudja, hol áll meg, s kit hogyan talál meg." Ha pedig abbahagyjuk az adrenalinbombák szórását, és elkezdünk ismét finoman bánni a gázpedállal, akkor egy pillanat alatt visszatér a teljes nyugalom és a hiánytalan kényelem, amit egy BMW szabadidő-autótól elvárunk. Ebben a tökéletesre párnázott, fejtámlával egybeszabott hátlapos ülések is segítenek, melyeknek memória- és állítógombjai is a kristálydizájnt követik, jól harmonizálva a középkonzol gombjaival és tekerőivel. Mindenképp kiemelendő, és számomra egyértelműen pozitívum a beltérben a zongoralakk visszaszorulása: a faberakás és a szellőzőket körülvevő, a kinti részletekhez hasonuló Titan Bronze keret nem csak most elegáns és gyönyörű, hanem az ujjlenyomatok és por elkerülhetetlen támadása után is az marad. Nem kell meglepődni, ha az első sorban ülve annyira lefoglalnak majd a részletek, vagy a sportos és kényelmes vezetési élmény éles váltásai, hogy fel sem tűnik, mennyi hely van az autóban. Hátul viszont aligha lehet úgy helyet foglalni, hogy ne tűnjön fel a királyi térkínálat. Bár a megszokottnál enyhébben formázták kétszemélyesre a hátsó padot és a belső szélesség is bőven elég három felnőttnek, azért mégis két személlyel az igazi a hátsó sor. Itt is lebegni látszik a középkonzol vége, amelyről a hátsó két klímazónát vezérelhetjük, ezekhez a B-oszlopokra is jutottak légbeömlők, hogy a kívánt hőmérsékletű levegőből is biztosan jusson hátra elég. Hátul a hétköznapi iX praktikus, jól kombinálható csomagtartóját találjuk alapesetben 500 literes tárolókapacitással, a töltőkábeleknek a padló alatt alakítottak ki helyet a BMW mérnökei. A kalaptartó az i4-hez hasonlóan itt is egy kivehető, könnyen elhelyezhető lap, így a formázott, préselt társaival és a kihúzható rolókkal ellentétben nem foglal helyet a csomagtartóból, ha épp nincs rá szükség. Ez akkor fordulhat elő, ha bármi okból plafonig kell pakolni az iX-et, vagy netán a 40:20:40 arányban, gombnyomásra dönthető üléstámlákkal a hátsó helyeket feláldozva kell extra raktérre szert tennünk. Ilyenkor a csomagtér síkpadlós marad, a befogadóképesség pedig 1750 literesre nő.
Hirdetés
BMW iX - műszaki adatok
xDrive 40 xDrive 50 M60
Akkukapacitás [kWh] 71 105,2 105,2
Hatótáv [km] 372 – 425 549 – 630 499 – 561
AC/DC tölthetőség [kW] 11/150 11/200 11/200
Teljesítmény [LE] 326 523 619
Nyomaték [Nm] 630 765 1100
Gyorsulás (0-100 km/h) 6,1 4,6 3,8
Végsebesség [km/h] 200 200 250
Saját tömeg [kg] 2365 2510 2584

A SUV, avagy a bajor elnevezés-univerzumában SAV karosszériaforma praktikuma, az elektromos sportmodellek szinte felfoghatatlan ereje és a BMW logóval járó kényelem tehát a lehetőségekhez mérten egyesülni látszik az iX M60 esetében. Akad viszont még két fontos tényező, ami a villanyautózáshoz tartozik: a kompromisszummentesség és a környezetvédelem. Előbbi alatt legtöbbször a hatótávolságot és a töltési időt értik a vásárlók, ebben az esetben a 111,5 kWh kapacitású akkucsomagot érdemes megemlíteni, amelyből 105,2 felhasználható:

a WLTP szerinti 21,7 és 24,7 kWh közötti 100 kilométerre vetített fogyasztással ez 499 és 561 kilométer közé eső hatótávot jelent.

Bár nem bántunk kesztyűs kézzel az autóval a közel 200 kilométeres próbaút során, hiszen próbálgattuk az erejét és autópályáztunk is vele, még így is maradt benne nagyjából 300 kilométernyi töltöttség, ennek fényében az adatok valóban reálisnak tekinthetők. Ha ennél messzebbre mennél, akkor egy arra alkalmas töltővel 10 percenként akár 150 kilométernyit is rátölthetsz, de 35 perc alatt akár a 80 százalékot is elérheted az akár 195 kilowattos áramfelvétel lehetőségének köszönhetően. A másik kérdés a fenntarthatóság, amire szintén komoly hangsúlyt fektetnek a bajorok mostanában. Az akkucsomag például 35 százalékban újrahasznosított, ugyanez az arány a karosszériához felhasznált alumínium esetében meghaladja az 50 százalékot. A beltérben - bár érzetre és tapintásra fel sem tűnik - 60 kilogrammnyi reciklált anyagból készült kárpitozást találunk, összességében csökkentve ezzel előállításának a belsőégésű társainál valamivel magasabb klímalábnyomát.

Használatba vétel után gyorsan ledolgozza a gyártáskor kibocsátott többletet az iX: a referenciának felhozott X5 M50i modell alig 20 ezer kilométer alatt megelőzi az üzemanyag kitermelése, szállítása és elégetése, valamint a szervizelés nyomán a villanyhajtotta riválist.

A jelenlegi EU-s átlag energiaelőállítással is mindösszesen 44 százalékot szennyez az X5 M50i-hez képest az iX M60 a 200 ezer kilométeresre jósolt életciklus alatt, ám amennyiben tisztán megújuló energiaforrásból tudod tölteni, ez akár 80 százalékkal is kevesebb lehet. Persze, az összehasonlítás továbbra is egy hasonlóan pazarló és feleslegesen erős modell mellett mutat csak ilyen jól, de ez már egy másik kérdés. Minden megvan tehát, ami egy tökéletes prémium-, sport- és szabadidő-autóhoz kell az iX M60 egyvelegében, a kérdés már csak annyi, hogy itthon mennyit kérnek ezért a csomagért. Az árakat annak fényében kell értelmezni, hogy egy teljesen alap, gyengébb iX is 32,64 millióba kerül, míg a nagyobb akkus, erősebb változatért már minimum 44,64 milliót kell otthagyni a BMW szalonban.

Ehhez képest már nem is olyan jelentős a 46,99 millióról induló iX M60 felára.

Az alapáras extrák hosszú sorát végigfutva kiderül, hogy alig marad bármi, amiért további forintokat kérnének a bajorok a csúcsváltozatba, így végképp kiemelkedő ajánlat az M60 az extrákkal közel ugyaneddig feltornázható, gyengébb változatokhoz képest. Összességében még mindig inkább egy remek utazóautó marad az iX, ám valóban jóval harapósabb, hihetetlen erejével pedig igen komoly meglepetéseket tud okozni, ha meg kell indulni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.08.26. at 15:03
    Permalink

    Nekem a szemem egyelőre (?) nem szereti ezt a BMW-t. Valahogy nem tetszik külsőre, főleg azok a buta kilincsek furcsák nagyon. Nekem valahogy nem áll össze egy egységes, szép ívű, dinamikus formává. Ettől még lehet, hogy másnak tetszik.
    A műszaki megoldások és a teljesítmény előtt le a kalappal.

  • 2022.08.30. at 17:40
    Permalink

    Nagyon csúnya, oldalról teljesen amorf, torz forma, randa egyszerűen. Bazári kristályos vackokat már nem is említem.. Ráadásul drága elképesztően, ennek a feléért veszek Lexus 450h és az is van ilyen kényelmes jó autó, a maradékből veszek egy lakást és kiadom, ami behozza a benzin árát..ezzel meg töltögetőst játszon az aki akar…
    Haverral mentünk Horvát tengerpart, ők elektromosal, mi Lexussal..na a benzinkútnál én 5perc, ő 3 és fél óra, mert voltak előtte 2 -en..lehet beszélni hogy megtervezed az utat, meg figyeled a töltőállomásokat, de volt hogy éjjel ott szívtak mert hiába minden mókolás, a töltő nem akarta tölteni az autójukat, még a szerviz is kijött, de nem ment. Így elmenni 50 km arrébb..apuci kocsiban pihikézik 2-3 órát és hajnalban jön a szállóhoz. Na ez a hátam közepére se kell..valszeg én leszek az utolsó aki ilyen sz*rt vesz.

  • 2022.08.31. at 11:02
    Permalink

    Milyen kár, hogy másoknak nincs annyi esze, mint neked! Ne gyere itt a Lexus 450-el, az egy hulladék egy hetes BMW-hez képest, (nem rég összehasonlították a kifutó 730 d-vel és csúnyán benézte) egy ilyenhez pedig egy kőkorszaki őskövület. Majd 30 év múlva te is megérsz (talán), hogy értsd ezt a szintet.

    • 2022.08.31. at 11:26
      Permalink

      Hm, én évek óta Lexussal járok most épp 450h val..gondolom te életedben nerm ültél még ilyenben, különben nem írnál ilyen egetverő ostobaságokat. Linkeld már azt az összehasonlítást, kérlek, mert eleve röhejes hogy egy dizel nagylimuzinnal hasonlítanának össze egy híbrid SUV-ot..ilyen összevetést biztos nem csinál szakember.
      Miben is voilt jobb a bmw (nem leszólva a típust) ?
      fogyasztás? aha bmw 10l kb..a lexus 8
      gyorsabb? gyorsulásban biztos, de aki versenyezni akar ilyenekkel, az megédemli 🙂
      szebb?: ez mindenki szubjektív véleménye
      jobb? érdekes az összes felmérésben a lexus ott van az első 3-ban,m bmw meg 20-40 hely környékén kb
      kőkorszaki őskövület, aha..mikor a toyosa (lexus is) messze vezető a hybrid technológia piacon..persze ez nagy bazi erős villany dömper..azonkívül egy bazári giccs…és nyugodtan legyen ilyened kívánom, és szopj vele a töltőknél órákat.

    • 2022.08.31. at 19:11
      Permalink

      persze, 90-100km/h átlaggal csorogva tök üres országutakon, tojással a talp alatt kezelve a gázpedált, el eleht érni ilyen fogyasztásokat, de nem ez az életszerű

      “egy valóban vegyes körülmények közötti, néhány gyorsulást és hegymenetet is tartalmazó tesztkörön 7, zömében városban autózva 10,6 l/100 km lett az átlag, a teljes teszté pedig 9,5 l/100 km-re adódott.”

      https://www.autonavigator.hu/cikkek/csak-konnyeden-bmw-730d-teszt/

      ennyit erről, és rólad pubika

  • 2022.09.01. at 09:00
    Permalink

    Öcsisajt! Egy idézet a cikkből, ha tudsz olvasni,talán megérted: ” A legdurvább csapás azonban tankoláskor érte az LS 500h-t.” Ez nem csak azt jelenti, hogy fogyasztásban verte rommá a rút bádogot, hanem más egyében is….. tehát sok más csapás is volt, de a legdurvább a fogyasztásbeli csapás volt. Erről ennyit,ülj le egyes!
    Más téma: ha megnézed a videót 730d London-Madrid távról, látható, hogy pályán mentek, ott pedig poroszkálni nem lehet. Ülj le egyes!
    3. téma: az, hogy 730 vagy 740 d, tökk mindegy, mert mind a kettő u.a. motor csak más teljesítménnyel, így az erősebbtől kikapni, még nagyobb szégyn. Ülj le egyes!
    4. téma: Ez az elcseszett predátor pofájú nyers halat zabáló, mű szamuráj hulladék, csak egyetlen egy hajtáslánccal kapható és 2 extárt lehet hozzá venni. Mi ez? Középkor? A BMW-t megveheted benzines 4, 6 és 8 hengres motorral, nemrég még 12-vel is. 4, 6 hengeres dízelell, több lépcsős teljesítmény fokozattal, teljesen elektromosként, vagy plug-in hybridként. Itt el tudja dönteni a vevő, mit szeretne! Van választása! Janpónál nincs papóka! Vágod? Hasonlítsd össze a választható extra listát is. 10Lexusból 10 egyforma, 10 BMW-ből 11 különböző. Adnak az induvidumra! Ülj le egyes!
    5. Vezető Lexus technika? Most adták ki, jó 20 év késéssel, első full elektromos autójukat (inkább egy amorf mű telekjárót), de abből is az összeset visszahívták, mert Frédi – Béni féket raktak bele és nem lehet velük megállni! A technika csúcsa. Ülj le egyes!

    • 2022.09.01. at 19:36
      Permalink

      Fel se tünt, hogy én egy szót se írtam az LS 500h -ról? az egy bazinagy benzines..tényleg többet fogyaszt egy dizelnél?? erre magadtól jöttél rá?

      “3444 köbcentis V6-os égeti az olcsó texasi üzemanyagot, a gyári adatok szerint 9,9 litert százon, amit egy másodpercig sem hinnék el. A duplaturbós 417 lóerős, maximális forgatónyomatéka 600 Nm, amire a 10 fokozatú Aisin automata váltó strapabírásával együtt szükség is van, az LS alapsúlya ezzel a blokkal ugyanis 2280 kiló.”
      ez az LS500h..ezt egy dizellel veted össze, ami mildhybrid ráadásul?
      egyébként ajánlom a cikket, hátha rájössz mért szebb ez a Lexus, és jobb mint a bmw..bár kétlem 🙂

      https://www.vezess.hu/ujauto-teszt/2018/05/06/lexus-ls500h-awd-teszt/

      3: én meg idézlek téged: “nem rég összehasonlították a kifutó 730 d-vel”
      na ez kamu volt, nem 730d és nem 450h..a többi tőled csak üres locsogás
      4: Kit érdekel melyik típust milyen felszereléssel és kiépítettséggel veheted meg? ez hol volt itt téma?, és kit érdekel? terelsz..szalmabáb érvelsz..szánalmas, és sose legyen jobb autót mint a bmw 🙂
      mint írtam majd nézz utána, hogy népitéletekben meg felmérésekben hol végez a Lexus, és hol a bmw..elárulom, hogy ne izzadj: a Lexus a legjobb 3-ban, bmw meg futottak kategória 10-30 hely kb
      5: Aha, ne zavarjon hogy a Toyota a vezető ebben a technikában, ők nem ilyen csilivili gagyi bazári dömpereket árulnak 50 milka körül..hanem használható megbízható jó autókat
      most idézzem ide, hány százezer bmw-t hívtak vissza utóbbi években ? ne nevettesd ki magad, ez nem érv.

      köpködsz miközben max újságban láttál Lexust..

  • 2022.09.02. at 08:57
    Permalink

    Butákkal nem vitatkozok, mert a vita végére lesüllyedek a szintjükre, és akkor legyőznek! Álmodozzál csak, és nézd meg az eladási statisztikákat…. Az emberek bizonyára nagyrészben hülyék, mert sokkal több BMW-t vesznek, mint Lexust. Miért is? Nem tudod? Csak neked van itt eszed! Felmérések? Láttad a választási felmérséeket? A különböző közvéleménykutatásokat? Tudod ezek mind függetlenek, soha nem áll mögöttük senki, semmi. Ja nem!
    Hát ennyit a számokról, azt bárki tud gyártani.
    Csak elég megnézni ezen szennylap nemrégiben írt Lexus cikkét, ahol éppen le nem pippatja az egész Lexus forgalamzó bandát a “független” újságíró? Szerinted, mennyit kapott az ömlengésért? Vegyed, vigyed az uniformizált ugyan olyan külső-belső-motor-felszereletésgű kombós autóidat. Magát a dög unalmat! Tényleg csak újságban láttam Lexust, mert még gusztusom sem támadt arra, hogy bele üljek. Az pedig a szánalmas igénytelenségedet mutatja, amti a 4-es pontra írtál. Pont ez a lényeg, hogy személyre lehet szabni a BMW-t, úgy, ahogy akarja az ember. Ha ez valakinek nem számít, az pont a a Dácsíja szintje. Valahol a Lexus is itt van.

    • 2022.09.02. at 13:40
      Permalink

      Ez már csak üres vénasszony locsogás..mivel se a tényeket se az adatokat cáfolni nem tudtad, jössz ilyen üres handabandával..szánalmas.
      téma lezárva..buktad.

  • 2022.09.02. at 15:04
    Permalink

    Minden adat megrősítve csak nem mindenki vesz róla tudomást.
    1. Egy BMW 7-es elmegy Londontól-Párzsig egy tankkal, egy Lexus bármilyen, NEM! Ennyit a hatékony rendszeréről.
    2. Az általam bemutatott tesztben a 7-es BMW rommá verete szánalamas luxus pótlót.
    3. Mióta világ a világ és mióta van ez a kipolírozott totoya, (talán 30 éve) azóta minden évben több BMW-t adtak el. Biztos véletlen?
    4. Egy BMW-t megvehetsz rengenteg motor variációval, teljesítmény szinttel, több 100 ezer féle variációban egy Lexusnál max a színt válagathatod meg, abból is csak hármat. Egy 1989-es 3-as BMW prospektusában szerepel az, hogy 36 000 féle variációban lehet megvenni! 89-ben, akkor még Lexus nem is létezett, totyából meg azt kaptad, ami volt. Tiszta MERKÚR!
    5. 20 éves késéssel szállt be az elektromos autó gyártásba, abba is szarul. Ez is tény!
    https://www.origo.hu/auto/20220803-toyota-bz4x-visszahivas.html
    Biztos ez is olyan tény, amiről nem veszek tudomást.

    • 2022.09.02. at 18:59
      Permalink

      1: aha, egy dizel lexus is simán megoldaná ugyanezt..
      2: mást hazudtál és más cikket raktál be..és tényleg egy dizel kevesebbet fogyaszt mint egy bazinagy turbós benzines? de okos vagy paszmeg
      3: mért lenne véletlen? bmw nagy gyár, Lexus kis mennyiségű prémium gyártó, és az véletlen hogy bármilyen összehasonlításban fényévekkel veri a Lexus a bmw-t? ezt is buktad
      4: azt és úgy veszel amit akarsz és lehet, te ízléssel érvelsz?? de szánalmas
      5: ez a te magánvéleményed..semmit se jelent, és semmit se ér.

      nyugodj bele, ezt a témát buktad

  • 2022.09.03. at 09:08
    Permalink

    1: “medoldaná”, ha lenne , de nincs. A nincs pedig egyenlő a nullával. Tehát 0! Feltételes mód apukám, ami semmit nem ér. Ha nagyapádnak kereke lett volna ő lett volna a trolibusz! Érted?
    2 Te hazdutál, bármely Lexus BMW cikket, ha bemutatsz, nincs olyan, amiben a japó trágya győz.
    3. Lehet, hogy a BMW nagy gyár, de… á hagyjuk, olyan hülye vagy, hgy felfelé síkítasz a hullámvasúton. Tudod mihez tartozik a Lexus! A világ legkisebb autógyárához… Ja nem!
    4. Annak az élete lehet szánalams, aki ezt képviseli. Üres, uniformizálódott, buta agy, akinek az a jó, amit elétesznek.
    5. Nem az én magánvéleményem, hanem ez is tény! Úgy, ahogy ez első full e-s autójuk piacra dobása (jó 20 év késéssel). Biztos a cikkeket is én írtam

    Na most már shit down! Egyes!

Vélemény, hozzászólás?