Indiai autóipari beszállító épít gyárat Kecskeméten

Lökhárító-nagyhatalom leszünk? Hozzánk vonzza a beruházókat a Mercedes-Benz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szolid 30 milliárd forintból lökhárító-gyár épül Kecskeméten. A beruházó már eddig is több ezer munkahelyet hozott létre hazánkban.


Négyszáz-ötszáz főt foglalkoztató lökhárítógyárat épít az indiai Samvardhana Motherson Group autóipari beszállító Kecskeméten. A beruházás kezdeti szakaszára 30 milliárd forintot fordít a cég, amennyiben a szükséges engedélyek rendelkezésre állnak. Mintegy 100 ezer négyzetméter nagyságú telken, zöldmezős beruházással építik fel a gyárat, amely 2017-re készül el. Kezdetben a Mercedes-gyár Kecskeméten készülő egyik típusához fognak 2018-tól lökhárítókat gyártani. Nem lesz vészes a szállítási költség, ugyanis az új gyár közvetlenül a Mercedes-gyár mellett épül.
A Samvardhana Motherson Group őse egy 1975-ben indult indiai családi vállalkozás, a cég azonban mára a világ 40. autóipari beszállítójává fejlődött. A világ 25 országában 140 gyáregységgel van jelen, 2009 óta Magyarországon is. Visszapillantó tükröket gyártanak Mosonszolnokon, valamint egy logisztikai központjuk is van Hegyeshalom területén.
Hirdetés
Magyarországon jelenleg 1600 saját alkalmazottja van a cégnek, csak a magyar piacon 310 millió euró árbevételt értek el tavaly, több autógyárnak szállítanak kábelkötegeket, tükröket és egyéb alkatrészeket. A cégcsoport 2014-es árbevétele 6,1 milliárd dollár volt.
Kecskemét közgyűlése egyhangú határozatával támogatta a mezőgazdasági területre vonatkozó rendezési terv módosításának elindítását. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester elmondta, hogy az indiai cég már korábban együttműködési megállapodást kötött a Kecskeméti Főiskolával a duális mérnökképzésre.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?