Indul a Kia villanyoffenzívája

A Soul EV és az e-Niro után egy sor elektromos modellel és új stílussal támad a Kia

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Öt éven belül minden ötödik - fejlett piacon - eladott Kia tisztán elektromos lesz, vagy legalábbis ezt szeretné a gyártó. Ehhez új dizájnnyelvezet érkezik, amit sejtelmes képen már láthatunk is.

A Kia elnöke és vezérigazgatója, Ho Sung Song bemutatta márkájának közép- és hosszútávú stratégiáját. Kifejezetten innovatívnak ígérkezik a Kia ebben az évtizedben, a 2000-es évek olcsó kategóriás autói után a 2010-es években tapasztalt minőségbeli ugrás úgy tűnik, folytatódik 2030-ig. Számunkra talán kevésbé ismert, de már 2011-ben jelentkezett a gyártó egy elektromos modellel, a Ray EV-vel, igaz, az Európában nem volt kapható. Az azóta eltelt időszakban több mint 100 ezer teljesen elektromos autót értékesítettek a dél-koreaiak, ennek nagyobb részét viszont valószínűleg a Soul EV és az e-Niro adták. Ennél azonban sokkal több zéró emissziós járművet szeretnének eladni, 2025-re terveik szerint minden ötödik autójuk lenne ilyen, legalábbis a fejlett piacokon, például Európában, 2029-re pedig globálisan minden negyedik. Ez természetesen teljesen új modellek bevezetését követeli meg, és a Kia nem is fukarkodik az aksis változatokkal, 2025-re összesen 11 villanymodellt szeretnének a kínálatukban tudni a Plan S nevű, idén bejelentett stratégia részeként.
Hirdetés
Kérdéses, mi számít majd külön modellnek, valószínűleg egy-egy autó különböző erősségű változatait, vagy eltérő kiviteleit külön számolják majd. Ettől függetlenül zöld autókból nem lesz hiány náluk, hetet már meg is mutattak egy árnyékos fotón. Sokat sajnos nem árul el a grafika, de ha jól látjuk, lesz a kínálatban SUV, kombi, sőt, talán még kupé vagy shooting brake is. Új stílusirányzat is debütál majd ezekkel az autókkal, melyek közül az első jövőre mutatkozik be - egyelőre nem sokat tudni róla, jelenleg CV kódnéven emlegetik. A következő generációs dizájn ütősnek tűnik, az első fényszórók vékonyra húzottak és szigorúak, a hangsúlyos első kerékjárati ívek pedig izmos megjelenést adnak a környezetbarát Kiáknak. Az új, kifejezetten ezekhez a modellekhez fejlesztett platformmal a márka kategóriaelső helykínálatot ígér, ugyanakkor a városi, praktikus használhatóság mellett a dinamikus megjelenésre és vezethetőségre is hangsúlyt fektetnek. A számos elektromos modell persze csak akkor életképes, ha használható infrastruktúra is van hozzá, a Kia stratégiája pedig ennek kiépítését is célul tűzte ki. Beszálltak a VW-csoport által is támogatott Ionity töltőhálózatba, de ezen kívül is szeretnének további töltőállomásokat kiépíteni nem csak Dél-Koreában, hanem például Európában is: márkakereskedéseik segítségével az öreg kontinensen 2400-at szeretnének kialakítani. Az új piaci igényekre reagálva felmérik majd az előfizetéses autóhasználati modelleket, és kutatják az üzleti lehetőségeket az akkumulátorok lízingelésében és egyéb felhasználási módjukban, miután az autóban már nem használhatók. A Kiától megszokott megbízhatóság, amit hosszú garanciájuk bizonyít, remélhetőleg a villanyautóikban is megmarad, de ha mégis felmerülnek problémák, szervizpartnereik továbbképzésével igyekeznek biztosítani, hogy az akkumulátoros modelljeik is könnyedén javíthatók legyenek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?