Ingyen bringák Budapesten? Nem ilyen egyszerű, de itt a MOL Bubi

Még mindig csak tesztüzemben, de már használható a MOL Bubi közbringrarendszer

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megnéztük, hogy miként működik, miként fog működni a most még tesztüzemben lévő MOL Bubi közbringarendszer. Kifaggattunk egy tesztelőt is.

Hogy ki és miért autózik a városban, amikor jellemzően költségesebb, mint a tömegközlekedés használata, arra sokfajta válasz létezik, s most nem is ez az érdekes, hanem az, hogy a tömegközlekedésen és az autózáson túl egyéb alternatíva is van. Lehet például gyalogolni, hogy a legegyszerűbb megoldást említsük. Az viszont nagyon lassú, a kerékpározás ellenben már sokszor jó megoldás, s aki rendszeresen bringázik a fővárosban, az tapasztalhatja, hogy hiába nem értünk még a fejlett nyugat-európai városok szintjére kerékpárút-hálózat, illetve kerékpáros, illetve autós közlekedési kultúra terén, azért már sokkal jobb a helyzet, mint volt 10 évvel ezelőtt. Viszont az nem minden esetben működőképes, hogy már otthonunktól biciklivel menjünk, nem mindig lehetséges az, hogy végcélunkig azzal haladjunk, s a belvárosi bérházakban lakók számára nem egyszer a kerékpár tárolása, le- és felcipelése is problémás. Ezekre mind-mind megoldást nyújthat a közbringrarendszer, ami az indulás küszöbén áll Budapesten.
Mi a fene a MOL Bubi közbringa?
Egy új eleme a városi közlekedésnek, egy új közlekedési eszköz, amit bele tud kombinálni napi útjába a Budapesten közlekedő. Legyen a fővárosban lakó, oda naponta ingázó, vagy akár külföldről érkező látogató. A MOL természetesen nem véletlenül került bele az elnevezésbe, a rendszer üzemeltetését fő szponzorként támogatja - éves szinten több mint 100 millió forinttal. Az persze eltörpül a teljes rendszer 0,9 milliárd forintos bekerülési költségéhez képest, amit 85%-ban az EU állt, további részét pedig a Fővárosi Önkormányzat nyújtja a BKK-nak. Hogy mennyit fog ez hozzátenni Budapest közlekedéséhez, mennyire lesz képes tehermentesíteni a tömegközlekedési eszközöket, illetve az utakat, az persze kérdéses, de új elemként valóban érdekes és értékes.
A főváros belsejében 76, egymástól 300-500 méterre elhelyezkedő gyűjtőponton 1100 kerékpár áll rendelkezésre - ez nem kevés. Jutott dokkoló a Déli, a Keleti és a Nyugati pályaudvarhoz is, de például a Kelenföldihez vagy Zugló vasútállomáshoz már nem, sőt a Hungária körúthoz sem került egyetlen sem. Nincs olyan városperemi parkoló, ahol le lehetne tenni az autót, s Bubira lehetne pattanni. Hogy a Rákóczi téren vagy a Bródy Sándor utcában van mélygarázs is a Bubi pontok mellett, ahol azért az utcai díjaknál kedvezőbben le lehet parkolni az autót? Való igaz, de ezek a város belsejében vannak, kár odáig autóval pöfögni. Persze ne háborogjunk, kezdetnek nem rossz a hálózat, idővel majd bizonyára bővül a Bubi-pontok száma is.
Miként lehet igénybe venni?
Egyelőre ingyenesen, vagy sehogy. A rendszer ugyanis július közepe óta tesztüzemét tölti, s a BKK egyelőre csak tesztelőkkel szerződött. Igen gyorsan betelt a 2x1000 tesztelői hely, a jelentkezők ingyenesen kaptak Bubi-kártyát, s csupán annyival tartoznak azért, hogy a tesztidőszak alatt 10 alkalommal legalább 10 percre igénybe kell vegyék a Bubit, ha hibát tapasztalnak, nekik ugyanúgy jelezniük kell azt, miként a többi felhasználónak is majd, s még egy általános elégedettségi kérdőívet is ki kell tölteniük. Cserébe 6 hónapnyi ingyenes Bubi-bérletet kapnak, amelynek az ára egyébként 12 500 forint lenne. Jobb ajánlat természetesen az éves, 18 900 forintos „jegy”, ami éves Budapest bérlettel rendelkezőknek féláron, 9450 forintért is létezik. A bérleteket, azaz a velük járó Bubi-kártyákat szerződéskötéssel együtt lehet megvásárolni. Ha pedig valaki hirtelen felindulásból ülne Bubira, az bankkártyával is vehet majd bármelyik Bubi-dokkolónál napi (24 órás, 500 forintos), 3 napos (72 órás, 1000 Ft-os) és heti (2000 Ft-os) jegyeket. Mindegyik jegy, illetve bérlet sajátossága, hogy érvényességi ideje alatt akárhány alkalommal használható egy-egy Bubi kerékpár legfeljebb 30 percig, utána 30 percenként 500 Ft a tarifa, a harmadik órától viszont már magasabb díjak fizetendők. Aki 9 órán túl használná, az már 19 500 forintot kell fizessen - jobban jár, ha vesz egy bringát. A Bubi-pontokon bankkártyával regisztrálók 25 000 forintos kauciót is „le kell tegyenek”, magyarán a bringa visszaadásáig ennyit zárol a rendszer, viszont így bármikor és bárki nyeregbe pattanhat.
Hirdetés
[tablazatbcim="A MOL Bubi díjszabása" szelesseg="95%" igazitas="kozep"] Hozzáférési díj Használati díjak Éves bérlet (12 hónapos) 18 900 Ft 30 percig 0 Ft Éves Budapest bérlettel (12 hónapos) 9 450 Ft 60 percig 500 Ft Féléves bérlet (6 hónapos) 12 500 Ft 90 percig 1 000 Ft 24 órás jegy 500 Ft 120 percig 1 500 Ft 3 napos (72 órás) jegy 1 000 Ft 150 percig 2 000 Ft Hetijegy 2 000 Ft 180 percig 2 500 Ft 181 perctől 5:59 percig minden megkezdett 30 perc további 1 000 Ft 6 órától 8:59 percig minden megkezdett 30 perc 1 500 Ft 9 órán túl minden megkezdett 30 perc 2 000 Ft [/tablazat]
Az „adminisztráció” teljesen elektronikus, ahogyan a kerékpárok leadása is. Lesz majd mobilalkalmazás, most pedig már van weboldal a bubisok számára, hogy valós időben meg tudják azt tekinteni, hogy a hozzájuk legközelebb lévő állomáson van-e épp elhozható bringa. Ha azok száma 3 alá csökken, akkor a Bubi üzemeltetői rögtön intézkednek azért, hogy legyen. Jó hír, hogy a bringákat nem, illetve nem csak teherautóval hordják, hiszen számos Bubi-pont autóval megközelíthetetlen helyen található, hanem kerékpárral húzott utánfutók is léteznek a Bubi-bringák szállításához.
Milyenek a kerékpárok?
Le kell szögezni, hogy csalódni fog az, aki hagyományos kerékpárként szemléli a Bubi bringáit. Ezek ugyanis városi közbringák. Úgy tervezve és megépítve, hogy egész évben a szabadban álljanak. Hiszen miért ne lehetne bringára pattanni egy napos téli napon? Akkor ugyanúgy szükség lesz rájuk, mint a nyári kánikulában. Noha egy Bubi kerékpár súlya 24 kilogramm, váza alumínium, miként dupla falu, erősített és az univerzális használat érdekében 26 colos átmérőjű kerekei is könnyűfémek. Abroncsai a Schwalbe defekttűrő, habbal töltött gumijai. Az első villa acél, a kerékpárokon kivétel nélkül van induláskor önmagától kapcsolódó, akkumulátorról lámpánál állva is üzemelő LED-lámpa, csengő, s az előírt küllőprizma sem hiányzik. Agydinamó tölti a GPS-szel és GSM-modullal is felszerelt vezérlőmodult is ellátó vezérlő-elektronikát, a háromsebességes váltó is a kerékagyba épített, s ha ez nem lenne elég, a görgős, zárt rendszerű fékrendszer is a kerékagyakba került.
Az összeszerelés természetesen egyedi, kiskereskedelmi forgalomban nem kapható kulcsos csavarokat alkalmaz, hogy ne csak a GPS-szel felügyelt bringák, alkatrészeik se tűnjenek el. A kerekeket sem lehet leszerelni az egyedi szerszám nélkül, a nyereg természetesen gyorszáras, ám a nyeregcső kialakításából adódóan nem vehető ki a kerékpárból, a gyorszárral mindössze a magasság állítható, hogy 150-200 centiméteres testmagasság között mindenki saját méretére tudja azt állítani.
Milyenek a tapasztalatok?
Napi kétezer bérlés tapasztalatai alapján alapvetően jól működik a közbringarendszer, ám a BKK-tól kérdésünkre sem kaptunk annál konkrétabb információt a rendszer indulására vonatkozóan, mint ami július 25-i közleményében olvasható - „Az éles üzem beindítására is rövidesen sor kerül”. A teszt-tapasztalatok alapján új váltóvédőket kaptak a kerékpárok, legkomolyabb hibaként az információs táblák törtek le, azokat természetesen pótolták a karbantartók, s sokan a kerékpárok tömegére, illetve nem eléggé jól gördülő abroncsaira panaszkodtak a BKK közleménye szerint.
Az általunk megkérdezett tesztelő, aki már a legelső tesztciklus óta napi rendszerességgel használja a Bubit, teljesen elégedett a kerékpárokkal – természetesen azt tudomásul véve, hogy ezek közbringák. Saját kerékpárral jobb tempóban haladhatunk, azt könnyebb a lépcsőházban le-fel cipelni. Ezt viszont nem kell, s a belvárosban temérdek helyen hozzájuthatunk. A fékkarok dőlésszöge talán megszokást igénylő, de természetesen az összes Bubi-bringán egységes. Városi, rövid távú közlekedésre – főként a pesti oldalon, sík úton – teljesen életképesnek és használhatónak tűnik a Bubi. A félórás ingyenes használati idő a legtöbb esetben untig elegendőnek tűnik, a megkérdezett tesztelő számára például többször inkább az okozott némi „kényszer molyolást”, hogy az előírt 10 perces használati időket elérje.
Reméljük, hogy az iskolakezdésre elindulhat a Bubi éles üzeme is, meg persze azt is, hogy egyszer (belátható időn belül?) jó nagy és persze ingyenes autóparkolók is csatlakoznak majd a rendszerhez, hogy az autósok számára is élhető alternatíva legyen a közbringára váltás, az autózás Bubival kombinálása. Túl optimisták vagyunk, autósként sosem szállnál bringára? Jöhetnek a hozzászólások!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 04:22
    Permalink

    Használnám, de vidékről járok be, de ott ahol ingyen parkolni lehet, nincs közbringa.
    Így csak akkor lesz jó, ha két belvárosi helyszín között át kell menni.

  • 2017.10.29. at 04:22
    Permalink

    helyieknek biztos jó…ha olyan akarja használni aki csak “felmegy Pestre” vidékről, annak jó lenne egy mobilteló tartó rá..olyan GPS-es..hogy a mobiljával eltaláljon A-ból B-be…mert amúgy nekik használhatatlan..viszont aki jó időben el tud vele melóba járni, szeret bringázni, annak olcsóbb mint egy bérlet..persze ha sok a rossz idő akkor meg kell venni a bérletet is.
    Az hogy kinek “éri meg” nem kell agyalni, aki tud és szeret bringázni az használni fogja..

Vélemény, hozzászólás?