Ingyenes tömegközlekedés a szmog ellen – Szegeden

Így is lehet: Szeged teherautókat tiltott ki, ingyenes tömegközlekedést ad

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Budapest és több nagyváros után Szeged is a szmogriadót kényszerült elrendelni. Intézkedésének egyedi eleme a tömegközlekedés ingyenessége.


Szegeden csak hétfő délután rendelete el Botka László polgármester a szmogriadót. Keddtől mindenki számára ingyen használható a tömegközlekedés a Tisza-parti városban. Vécsey Ágnes, az önkormányzat sajtófőnöke ismertette, hogy a szmogriadó elrendelésére a levegő magas szállóportartalma miatt volt szükség. Mivel a meteorológiai előrejelzések szerint a következő napokban nem várható javulás, felkérték az ipari fogyasztókat, hogy felére csökkentsék a füstgáz- és kén-dioxid-kibocsátást.
Korlátozás Szegeden is akad a város belterületén megtiltották az öt tonnát meghaladó össztömegű tehergépjárművek, járműszerelvények és lassú járművek átmenő forgalmát. A személyautók használatának visszafogására azonban nem tiltás, hanem ösztönző született: keddtől péntekig a városban ingyenesen használható a helyi közösségi közlekedés.
Hirdetés
A magas szállópor-koncentráció miatt a szmogriadó riasztási fokozata van érvényben Budapesten, Debrecenben, Miskolcon, Nyíregyházán és Salgótarjánban is. Az Országos Közegészségügyi Központ (OKK) legfrissebb mérési eredményei szerint hétfőn tovább romlott a légszennyezettségi helyzet, az ország nagy részén veszélyes a levegő minősége. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint nem várható, hogy javulna a levegő minősége, mivel a héten is többfelé várható tartós köd, és csak néhol élénkülhet meg a szél.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 22:23
    Permalink

    Jogos. Engem bérletes, fizető utasként eléggé bosszantana, pláne ha esetleg pont emiatt nem férnék fel a buszra, trolira, villamosra.
    Nem találták fel Szegeden a spanyol viaszt, de ezt máshol azért forgalmi engedély felmutatásához kötik, hogy valóban csak az autósokat ösztönözzék tömegközlekedésre.
    Egyébként a napokig tartó “ingyenes” tömegközlekedés miatti bevételkiesésnek is valamikor meg kell fizetnie az árát, és azt a szegediek fogják állni…

Vélemény, hozzászólás?