Ingyenes tömegközlekedés a szomszédban

Kolozsváron péntekenként ingyenes lesz a tömegközlekedés

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kolozsvár vezetése e héten hozta meg a döntést: környezetvédelmi megfontolásból ingyenessé teszik a tömegközlekedést, egyelőre heti egy napon, péntekenként.

Kolozsvár döntése nem teljesen saját főből kipattant, a Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter által kezdeményezett Zöld péntek projekthez csatlakoztak. A program lényege a környezetbarát, autómentes közlekedés meghonosítása. "Itt, Kolozsváron is üdvözöltük az RMDSZ miniszterének kezdeményezését, és azonnal elkezdtük az ötletelést azzal kapcsolatosan, hogy miként csatlakozhatnánk hozzá. A péntekenkénti ingyenes tömegközlekedés lehetővé tételével várhatóan városszerte csökken a forgalom, ami a zaj- és a légszennyezés csökkenését is eredményezi" - idézte a polgármesteri hivatal közleménye Oláh Emese alpolgármestert.
Hirdetés
Jöhetnek a csütörtök esti italozások, pénteken amúgy is érdemesebb lesz otthon hagyni az autót, sőt a várakozások szerint mind többen fogják ezt tenni a hét többi napján is. A helyi tömegközlekedési vállalat arra számít, hogy a pénteki díjmentes utazás népszerűsíti a tömegközlekedést, és ez a bérletet váltók számának növekedéséhez és a szolgáltatás utasonként számított költségeinek csökkenéséhez vezethet. A tömegközlekedési vállalat nem vezet be pénteki ingyenjegyeket, hogy a lehető legegyszerűbbé tegye az autóbuszok, trolibuszok és villamosok használatát. Az ingyenesség okozta bevételkiesést a vállalat saját költségvetéséből pótolja.
Hirdetés

A kolozsvári tömegközlekedési eszközökön 2,5 lejbe (188 forint) kerül egy utazás (összevetésül egy budapesti vonaljegy ára 350 forint, amikor lehetett még a buszon vásárolni, ott 450 forintért mérték, míg a 10-es gyűjtőjeggyel megússzuk 300 forintos darabárral). Romániában nincs felára a helyszíni vásárlásnak, a viteldíj a kolozsvári járműveken érintős bankkártyával vagy telefonos alkalmazáson keresztül fizethető. Az elmúlt napokban vezették be, hogy a bankkártyás fizetés esetén sem bocsát ki vonaljegyet az automata. Ellenőrzés esetén a bankkártya utolsó négy számjegyét kell bemondani.
Hirdetés

Forrás: MTI
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.05.31. at 10:35
    Permalink

    Bámulatos hol tart már a technika… Ott ahol nem tolvaj idiótákra van bízva a kivitelezés.
    Nálunk ez eddig sem sikerült és még vagy 30 évig nem is fog.

Vélemény, hozzászólás?