Ismerős? Sportváltozatot kap a Toyota Yaris

A Toyota Yaris is megkapja a maga szolidabb sportváltozatát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ezúttal Év Autója díjas kisautójából faragott kicsit sportosabb modellt a Toyota.

Első hallásra ismerősen csenghet a Yaris és a sport szócska egymás mellett, hiszen tavaly már nálunk is megfordult a GR Yaris, ami inkább minősíthető versenyautónak, mintsem utcai autónak - hiszen, a GR Yaris a kezdetektől fogva sportautónak indult.
Hirdetés
Jelen esetben viszont az "egyszerű" Yarishoz érkezik a GR Sport változat, melyet szintén a japánok saját bejáratású versenycsapata, a Gazoo Racing fejlesztett ki a kisautóhoz. A különbséget a GR Yaris és a Yaris GR Sport változatai között elsősorban a motorháztető alatt érdemes keresni, ha első ránézésre nem is tűnne fel a különbség; míg a GR Yarisnál egy 1,6-os, háromhengeres turbómotor felel a kasztni mozgatásáért, a Yaris GR Sport motorjai az alap Yarisból ismertek. Az 1,5-ös erőforrás a csúcs, igaz kérhető hibrid változattal is. Szerencsére a 6 fokozatú, manuális váltó maradt, persze a programozásban igyekeztek a japánok a pálya felé terelni a GR Sport Yarist.
Hirdetés
A hajtáslánc mellett a "sima" Yarishoz képest hangoltak mind az első, mind a hátsó felfüggesztésen a jobb kezelhetőség érdekében, emellett módosították a szervokormányt is a pontosabb vezethetőségért. Emellett persze az autó megkapta a miden GR kivitelre jellemző optikai csomagot is; az autó minden szegletén ott virít a GR logó, a beltérbe a fekete-piros szín kombináció dominál, de a 18 colos keréktárcsák is a sport kivitelre utalnak. Leghamarabb tavasszal érkezik Magyarországra a GR Sport kivitelű Yaris, melynek induló ára 6 895 000 forint, míg a csúcsverzióért kicsivel több mint 8,5 milliót kérnek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?