Ismét a Mercedes a világbajnok! – Hamilton nyert Brazíliában

Fordulatos versenyen biztosította be a bajnoki címét a Mercedes

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ritkán lehet olyan izgalmas futamot látni a Formula 1-ben, mint az idei Brazil Nagydíj. A látványos csaták végén a Mercedes és Hamilton örülhetett a legjobban.


Mondhatni felzárkózott a csapata Hamiltonra, hiszen a Mercedes-Benz bebiztosította sorozatban ötödik világbajnoki címét. Mindezt Hamilton győzelmével együtt ünnepelhették Brazíliában, akinek egyébként ez volt az idei 10. és pályafutása 72. diadala.
A brit mögött Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája ért célba másodikként, míg a dobogó legalsó fokára Kimi Räikkönen, a Ferrari finn versenyzője állhatott fel. Ám Verstappen karnyújtásnyira volt a győzelemtől, amit lényegében egy balul elsült lekörözés során vesztett el.
Hirdetés

Pedig Verstappen már a verseny elejétől bombaformában autózott. Az első tíz körben előbb Räikkönent, majd Vettelt, aztán Bottast is látványos előzéssel utasította maga mögé, majd üldözőbe vette Hamiltont. A kerékcserék után, a 39. körben Hamilton sem tudta maga mögött tartani, így a holland az élre állt. Azonban, amikor Esteban Ocont körözte le, a francia nem hagyta magát, a kakaskodás végén pedig Verstappen húzta a rövidebbet.

Mindketten megpördültek, miután Ocon érthetetlen módon megpróbálta visszaelőzni Verstappent, aki nemes egyszerűséggel ráhúzta az autóját.

Hamilton ennek köszönhetően visszavette a vezetést, Verstappen pedig kénytelen volt megelégedni a második helyezéssel a verseny végén. Eközben a Ferrari versenyzői a csapat bajnoki esélyének életben tartásáért küzdöttek, de Kimi Raikkönen harmadik helye ehhez nem volt elég, mivel Vettel csak a hatodik helyen ért célba.
A világbajnokság tehát tét nélkül folytatódik két hét múlva Abu-Dzabiban, amely a szezon utolsó versenye lesz.

Végeredmény, Brazil Nagydíj, Sao Paulo (71 kör, 305,879 km, a pontszerzők):
  1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:27:29.066 óra
  2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1.469 másodperc hátrány
  3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 4.764 mp h.
  4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 5.193 mp h.
  5. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 22.943 mp h.
  6. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 26.997 mp h.
  7. Charles Leclerc (monacói, Sauber) 44.199 mp h.
  8. Romain Grosjean (francia, Haas) 51.230 mp h.
  9. Kevin Magnussen (dán, Haas) 52.857 mp h.
  10. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1 kör h.


A vb-pontversenyek állása 20 futam után (még 1 van hátra)
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Hamilton 383 1. Mercedes 620
2. Vettel 302 2. Ferrari 553
3. Räikkönen 251 3. Red Bull 392
4. Bottas 237 4. Renault 114
5. Verstappen 234 5. Haas 90
6. Ricciardo 158 6. McLaren 62
7. Hülkenberg 69 7. Force India 48
8. MPerez 58 8. Sauber 42
9. Magnussen 55 9. Toro Rosso 33
10. Alonso 50 10. Williams 7

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?