Ismét a Mercedes az F1 bajnoka – Emilia Romagna Nagydíj

Sorozatban 7. konstruktőri győzelmét szerezte a Mercedes az F1-ben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Úgy tűnik, Lewis Hamilton letaszíthatatlan az élről. Történjék bármi a versenyen, a Mercedes brit versenyzője valahogy mindig az élre keveredik.

Nem indult biztatóan Hamilton számára az idei harmadik olasz futam. Az időmérőn csak a második helyet szerezte meg, ahonnan a rajt után a harmadik pozícióba csúszott vissza. Az első meglepetés a nyolcadik körben jött, amikor az Alpha Taurival versenyző francia Pierre Gasly műszaki hiba miatt feladni kényszerült a viadalt az előkelő, ötödik helyről. Ezek után nem sokkal megsérült Bottas autójának padlólemeze, ezért lassulni kezdett. Ezt Verstappen nem tudta kihasználni, mert nála is problémák jelentkeztek a hibrid rendszerben, viszont Hamilton szépen csökkentette a lemaradását, majd a 30. körben, a kerékcsere után az első helyre tudott keveredni. Bottas közben egyre többet hibázott a sérült autó miatt, így Verstappen a 43. körben megelőzte, de csak az 51. körig örülhetett a holland a második helynek, mert akkor defekt miatt kiesett. Még a biztonsági autót is a pályára kellett küldeni. Miközben mögötte körözött a mezőny, a Williams brit versenyzője, George Russell a falnak csapta autóját egy amatőr hiba miatt, a Racing Point kanadai pilótája, Lance Stroll pedig a kerékcserénél elütötte az egyik szerelőjét, aki szerencsére nem sérült meg komolyabban.
Hirdetés

Hamilton minden nehezítő körülmény ellenére megőrizte vezető helyét, és még a leggyorsabb körért járó bónuszpontot is bezsebelte. A Forma-1 történetének századik olaszországi futama egyébként a sorozat első novemberi versenye volt, amelyet Európában rendeztek. További érdekesség, hogy korábban egyetlen konstruktőr sem nyert sorozatban hét vb-címet, ez a Mercedesnek sikerült először, mivel négy versennyel az idény vége előtt behozhatatlan az előnye a pontversenyben második Red Bull előtt.
Hirdetés

A szezon két hét múlva a Török Nagydíjjal folytatódik.
Hirdetés
Végeredmény, Emilia Romagna Nagydíj,Imola (63 kör, 309,267 km, a pontszerzők)
  1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:28:32.430 óra
  2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 5.783 másodperc hátrány
  3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 14.320 mp h.
    Hirdetés

  4. Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri) 15.141 mp h.
  5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 19.111 mp h.
  6. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 19.652 mp h.
  7. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 20.230 mp h.
  8. Lando Norris (brit, McLaren) 21.131 mp h.
    Hirdetés

  9. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 22.224 mp h.
  10. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 26.398 mp h.

Leggyorsabb kör: Hamilton, 1:15.484 perc (63. kör)
A vb-pontversenyek állása 12 futam után
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Hamilton 282 1. Mercedes 479
2. Bottas 197 2. Red Bull 226
3. Verstappen 162 3. Renault 135
4. Ricciardo 95 4. Racing Point 134
5. Leclerc 85 5. McLaren 134
6. Perez 82 6. Ferrari 103
7. Norris 69 7. Alpha Tauri 89
8. Sainz 65 8. Alfa Romeo 8
9. Albon 64 9. Haas 3
10. Gasly 63 10. Williams 0
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?