Ismét bővült egy kicsit a rendőrség flottája

Négy új rendőrautó érkezett Komárom-Esztergom megyébe

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ezúttal Esztergom és Tatabánya rendőrei gazdagodtak két cseh és két német autóval.

Tavaly év végén pont láttuk azt a 45 darab Skoda Kodiaq rendőrautót, amelyek felsorakoztak egy budaörsi flottakezelő telephelyén. Akkor azt írtuk, hogy vélhetően az Octaviákat, vagy azok egy részét fogják leváltani, de az még nem derült ki, hogy pontosan hol is teljesítenek majd szolgálatot a hobbiterepjárók. Apránként azonban tisztul a kép. Az Országos Rendőr-főkapitányság központi beszerzésének köszönhetően a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság már biztosan kap belőlük. Emellett pedig két új Mercedes B-osztályt is. Az ünnepélyes átadásra 2021. február 24-én, a főkapitányságon került sor. A Farkas Gábor rendőr dandártábornok által átadott két Mercedes a Rendészeti Igazgatóság, az egyik Skoda a Tatabányai Rendőrkapitányság, a másik pedig az Esztergomi Rendőrkapitányság használatába kerül. Ugyanis a rendőrség munkájában a gyors reagálás, a szolgálati feladatok szakszerű, törvényes és biztonságos ellátása, valamint a logisztikai tevékenység hatékony végrehajtása alapvető követelmény, amelyek teljesítése elképzelhetetlen az elhasznált, magas futásteljesítményű gépjárművek folyamatos amortizációs cseréje nélkül.
Hirdetés
Forrás: Police.hu
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?